Vona Gábor politikai pályafutása egyáltalán nem a radikalizmusról és az erőről szól. Sokkal inkább a megalkuvásról és a vég nélküli pálfordulásokról.

Az egykor önmagát nemzeti radikálisként definiáló rétegpárt körül − a politika természete miatt − mára már szinte teljesen elfogyott a levegő: legfrissebb felmérések szerint a Jobbik báránybőrbe bújt farkas szerepe nemhogy jövedelmezőnek nem hatott, hanem – épp ellenkezőleg – teljesen kontraproduktívnak bizonyult.

A Jobbik válságba került. Hozzá kell tenni, hogy ennél a megállapításnál nem egyfajta liberális káröröm munkálkodik az ítélkezőben, hanem egész egyszerűen a politikai logika racionális gondolatai nem engednek másra következtetni.

A gondok mostanra kezdtek igazán elmélyülni a pártvezetésben, hiszen a Jobbik egyetlen vezéregyénisége, Vona Gábor képtelen következetes maradni magához épp úgy, mint pártjának és legfőképpen szavazótáborának tett ígéreteihez. Mondhatni, hogy politikai haszonlesésből elárult maga körül mindenkit. Ugyanis a Jobbik egykori határozottságra épülő identitása egy csúszó-mászó, megalkuvó és köpönyegforgató tragikomédiává vált.

Ám ez a Jobbik háza táján egyáltalán nem új keletű jelenség, hiszen a mozgalom − és később a párt − megalapítása óta mindig is alkotóelemként tűnt fel az ambivalencia és a kétértelműség. Elég csak arra gondolni, hogy egy önmagát antikommunista, jobboldali pártként definiáló szervezet miért közeledik a kezdetektől fogva feltűnően az orosz politikához?

A folyton-folyvást hol burkolt, hol pedig nyílt revizionista szlogenek felemlegetése − amely a Nagy-Magyarország emléke előtt igyekszik tisztelegni és a határon túli magyarság helyzetét próbálja tematizálni  − nem más, mint álca. 

Az erőszakos, szovjet-kommunista rendszer módszereit idéző krími annektálás kapcsán a Jobbik által hangoztatott álláspont az volt, hogy a fegyveres megszállók – és az általuk támogatott, szakadároknak nevezett terroristáknak – által kikényszerített népszavazás legitim volt. Vona Gábor önös politikai érdekei akkor rajzolódtak ki igazán, amikor a luhanszki és a donyecki ütközetek idején sorra behívták a kárpátaljai magyar férfiakat az ukrán hadseregbe azért, hogy a Jobbik által dédelgetett orosz terroristák ellen élő töltényekként funkcionáljanak. Vona sem ekkor nem vette védelmébe a határon túli magyarság érdekeit, sem akkor nem emelte fel szavát, amikor a terroristák egy ártatlan utasszállító gép minden utasát és teljes legénységét propagandacéljaik érdekében egyszerűen legyilkolták.

A Jobbik radikális tábora hiába próbálja a pártot egyfajta revizionista, magyar fajvédő ideológia alapján egy hazaszerető identitás alá besorolni, a tények magukért beszélnek. Vona Gábor már nem először választotta Putyint a magyar emberek helyett. Talán ezért is vált a határon túli magyar népesség körében a Jobbik egy kiutált törpepárttá.

Azonban az antikommunistából orosz- és szakadárbaráttá válás pálfordulásán túl is vannak igazi "csemegék" a Jobbik életútjában, amelyek egy patológiás, skizofrén identitású párt képét vetítik elénk. Lássuk, melyek ezek fordulatok:

2012. május 15-én a Jobbik benyújtott egy Vona Gábor által előterjesztett egy országgyűlési határozati javaslatot, amelyben Országgyűlési vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, melynek feladata, hogy átvilágítsa a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körül cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét.

A Jobbik akkori narratívája szerint Simicska egy olyan oligarcha szerepkörben tetszelgett, aki politikai kapcsolatai révén áthágja a szabadpiac gazdasági szabályait. Így ő is – és bárki, aki a köreiben mozog – jogtalan versenyelőnyre és politikai befolyásra tehet szert .

Ezzel szemben mára már a Jobbik egyetlen szalonképes médiaplatformja kizárólag a Simicska-birodalomba tartozó HírTV,  a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet lett. A HírTV műsoraiba a jobboldali narratívát mára már az Iránytű Intézet − amely a Jobbik agytröszt funkcióját tölti be − munkatársai mondják tollba, továbbá a Magyar Nemzet hasábjai is előszeretettel foglalkoznak olyan kérdésekkel, hogy a sikeresebb néppártosodás érdekében, el kellene távolítani az önjáró, ultra-radikális Novák Elődöt. 

A médiamegjelenéseken túl is összehangolja cselekvési tervét Vona és Simicska, akik tavaly az A38 hajón megrendezett, novemberi zártkörű rendezvényen is találkoztak – és láthatóan elfelejtették/feldolgozták a köztük korábban meghúzódó érdek- és nézetkülönbségeket. A Jobbik sajtóosztálya így összegezte a történteket:

Végül érdemes megemlíteni azt a rendhagyó alkalmat is, amikor január 30-án, a párt története során először, a HírTV is bekapcsolódott Vona Gábor évértékelőjének közvetítésébe. Pontatlan prognózisokba nem érdemes bocsátkozni, azonban a patológiás identitás- és attitűdváltás a Jobbik pártelnökének részéről igencsak visszatetsző lehet, még a legelhivatottabb szavazók körében is.

Vona Gábor 2008 őszén egy Jobbikos rendezvényen nemcsak saját közönségét bírta tapsviharra, hanem a mellette ülő Morvai Krisztinát is, miután az RTL Klub és a TV2  kereskedelmi televíziók koncessziós jogainak elvételét és székházaiknak porig rombolását vizionálta:

Az akkori radikálisan nemzeti felfogásnak a szerepkörébe ezek a hangzatos, de lényegileg tartalmatlan mondatok tökéletesen illeszkedtek. Vona akkor még azt hitte, bárkit ellenségnek tekinthet a gazdasági és a politikai tőkevesztés következménye nélkül. Mondatai leginkább egy idealista és komolytalan tinédzser kijelentéseihez hasonlítottak, akinek nincs fogalma a körülötte lévő folyamatok súlyáról, mégis el szeretne érni valami változást. 

Azonban ez a gyermeki – erős jóindulattal naivnak nevezhető – gondolkodásmód hat évvel később egy érett, dörzsölt politikusi logikává alakult át. 2014. december 12-én egy interjú keretében már jóval árnyaltabb, liberálisabb képet festett arról, hogy miként képzelné el a kereskedelmi bulvármédia szereplőinek a helyét:

Nem lehetett könnyű e megszólalások után azoknak, akik őszintén hittek Vona Gábor kitartásába és elszántságába.

A 2012-es országgyűlés idején Vona Gábor egy bibliai idézettel szerette volna az ott egybegyűlteknek érzékeltetni, hogy az LMP nem más, mint egy olyan neoliberális pártszervezet, amely lényegében a korábbi SZDSZ replika-pártja:

Azonban kijelentése nem csupán a pillanatnyi indulatnak volt köszönhető, hiszen nyugodt körülmények között is megerősítette gondolatmenetét egy interjú keretében:

A Jobbik akkor mindenáron azon ügyködött, hogy a vele azonos támogatottsággal és szavazóbázis réteggel rendelkező fiatalos pártok hiteltelenné váljanak, azonban az akkori pártvezetés figyelmét elkerülte, hogy idővel nagyon is szüksége lesz az LMP-re, amennyiben az általuk vélt dinoszaurusz-elitek ellen szeretnének érvelni.

Ám az ambivalencia soha sem zavarta Vonát, így nem okozott gondot számára az újabb száznyolcvan fokos fordulat sem, amellyel 2014-ben megajándékozta kitartó szavazóit:

Azonban az álságos felpuhulás nemcsak a belpolitikai játszmákban került terítékre Vonánál, hanem a külpolitikai törekvései is jelentősen megváltoztak a hatalom megragadásának érdekében.

A nemzeti radikalizmus jegyében szinte magától értetődő, hogy az USA elutasítása egy természetes jelenség, pláne akkor, amikor a pártszervezet egyik legnagyobb ideológiai és stratégiai támogatója Oroszország. Ennek fényében nem volt meglepő, amikor 2013-ban Vona Gábor arról beszélt, hogy az USA vezető-szerepe lejárt, továbbá:

Ám a megszokott Jobbikos-forgatókönyv alapján, már szinte előre borítékolható volt az a tény, hogy ez a radikális szembenállás nem fog örökké tartani. Hazánk újdonsült amerikai nagykövetének, Colleen Bellnek a kinevezése után Vona már egyértelműen a politikai haszonlesés és a konformitás jegyében cselekedett, amikor gyökeresen más álláspontot fejtett ki az USA-val kapcsolatban tavaly.

Ezzel újabb gyomrost voltak kénytelenek a Jobbikos szavazók elviselni, miután a szemük láttára esett szét az a "nemzeti" párt, amelybe Vona Gábor annyi naiv elképzelést belelátott. Többek között a vallással és a kereszténységgel kapcsolatban is.

A teljesség igénye nélkül felsorakoztatott meghasonulások eddig egytől-egyig politikai játszmákról és tőkeszerzésről szóltak. A személyesen Vona Gábor által tett, vallásról alkotott kijelentései sokkal inkább saját identitásának a bizonytalanságát fedik fel, mint a pártszervezet patológiás tudathasadását.

A Jobbik 2010-ben lefektetett morális pártprogramja alapján egy karakán állásfoglalásban kívánta meggyőzni szavazóit arról, hogy a keresztény értékrend mindig is szerves része volt a radikális párt identitásának:

Azonban a Vona körüli médiavilág, a másod- és harmadvonalas képviselők gyakran fejezték ki szimpátiájukat a muzulmán világ irányába. Ennek az erőltetett, nyugat- és keresztényellenes hozzáállásnak a nyomására tett több mint gyomorforgató gesztust magyarként Vona Gábor, amikor egy törökországi diplomáciai úton így nyilatkozott:

A hithű, kommunizmus által meggyalázott, magyar keresztény családok számára azonban tartogatott meglepetést a pártelnök még ezek után is. Ugyanis Vona 2014-re teljesen elbizonytalanodott azzal kapcsolatban, hogy ki ő és miben is hisz. Mentségére váljon, hogy ennyi pálfordulás után valóban nehéz lehet leszállni a ringlispílről:

Így lett tehát abból, hogy − elmondása szerint – egykor még a történelmi egyházakra partnerként tekintett az, hogy mára már egyáltalán nem a templomokban keresi az élet legmeghatározóbb entitását. Persze az egyén hitvallásába normális esetben semmi keresnivalója a nyilvánosságnak, azonban amikor egy pártelnök nemcsak egy szervezetet, hanem egy bizonyos szavazóréteget is befolyása alá akar vonni, akkor érdemes elgondolkodnia azon, hogy valójában ő maga kicsoda, és, hogy merre tart az életben.