Újszerû és új buszokkal utazhatunk a 3-as metró felújítása alatt
2017.03.03. 09:58
Újszerű és új autóbuszokat is bevet majd a BKV az M3-as metró pótlására. A buszok üzemeltetése olcsóbb lesz a metróénál, így a főváros költségei alacsonyabbak lesznek az eddigieknél.
Közvetlenül az M3 pótlására a jelenlegi tervek szerint hozzávetőlegesen ötven újszerű és részben teljesen új, alacsony padlós járművet biztosít a BKV. A fenti járművek egy része már rendelkezésre áll, harminc autóbusz pedig tavasszal érkezik – közölte a Világgazdasággal a közlekedési társaság.
Szakértők szerint pénzügyi szempontból a főváros számára megtakarítást eredményez majd a buszok közlekedtetése az M3-as helyett. A metró működtetése ugyanis nagyon drága.
A fővárosi közösségi közlekedés évi 140 milliárd forintos költségének körülbelül 40 százalékát a metrók üzemeltetése viszi el. A legtöbbet a 4-es metró üzemeltetésére kell fordítani, állítólag ez duplája az M2-es és az M3-as metrók együttes üzemeltetési költségének.