Ügyvédek mögé bújna Botka a luxusdzsipje miatt
2017.04.10. 15:28
A Ripost szerint Botka László próbálja „elkenni” a 25 milliós luxusdzsip ügyét. Kérdés ugyanis, hogy a Szegedet kiskirályként vezető polgármester hogyan trükközött vagyonnyilatkozatával, illetve szándékosan csalt-e, amikor „kifelejtette” méregdrága autóját bevallásából, vagy más módszerekhez folyamodott.
Botka hamar tisztázhatná magát, ha kiállna a nyilvánosság elé és bemutatná a forgalmit. Egyszerű és gyors módszer, hamar bebizonyosodhatna, hogy neki személy szerint semmi köze a méregdrága Grand Cherokee-hoz. De ő erre nem hajlandó, nem véletlenül”
– írja Ripost.
A luxuskocsi ugyanis tényleg a nevén van. Csakhogy trükkös módon, hogy a vagyonnyilatkozatába ne kelljen beleírnia, üzembentartóként jegyeztette be magát, ezzel elkerülve, hogy a hirtelen gazdagodást számonkérhessék rajta.
Az MSZP-politikusa ahelyett, hogy a forgalmi bemutatásával gyorsan tisztázná magát, inkább jogászok mögé bújva perekkel próbálkozik, hogy ez a kellemetlen ügy ne égjen rá végképp."
– írja a lap.
A bíróság azonban nem mondhatja ki, hogy nincs a nevén az autó, hiszen a kocsi megvásárlásának napjától üzembentartóként ő maga, Dr. Botka László van a forgalmiba bejegyezve. Ezért nem meri bemutatni a forgalmit, hiszen akkor önmagát leplezné le. Kiderülne, hogyan játssza ki egy szocialista politikus a vagyonnyilatkozatról szóló jogszabályokat – írja a Ripost.