Szijjártó: Magyarország Kína elsõ számú partnere
2017.05.12. 13:05
A politikus – aki az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció tagjaként érkezett a kínai fővárosba – a Bank of China képviselőivel és Csung San kínai kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalást.
Az egyeztetés után kiemelte: Közép-Európából Magyarország exportál a legtöbbet Kínába – ezen belül a legtöbb élelmiszert a kiadott élelmiszerexport-engedélyek alapján –, közép-európai összevetésben Magyarországra érkezik a legtöbb befektetés az ázsiai országból, és nálunk nő a legnagyobb ütemben a kínai turisták száma.
A pénteki tárgyalások során több olyan megállapodás született, a többnapos kínai látogatás során még több is várható, amelyek nyomán a gazdasági, turisztikai, kereskedelmi kapcsolatok tovább bővülnek – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
A kínai és a magyar Eximbank megállapodott egy egymilliárd dolláros befektetési alap létrehozásában, amelybe a magyar pénzintézet 70 millió dollárnyi befektetéssel száll be, cserébe pedig 140 millió dollárnyi befektetést hajt végre az alap Magyarországon.
A miniszter arról is beszélt, hogy az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank felvette tagjai közé Magyarországot, ami megnyitja a lehetőséget arra, hogy a magyar technológia és know-how, elsősorban a vízgazdálkodás és az informatika területén, betörhessen az ázsiai beruházások piacára. A bankban Magyarország regisztrált tőkearánya 100 millió dollár lesz.
Szijjártó Péter beszámolt emellett arról a megegyezésről, hogy módosítják a két ország közötti légügyi megállapodást, így több kínai városból is üzemelhet majd légi járat Magyarországra.
Megjegyezte továbbá, hogy sikerült véglegesíteni a magyar kukorica exportjára vonatkozó engedélyezési eljárást, így hamarosan a kivitel szintén megindulhat Kínába. Emellett rövidesen magyar tejtermékek is kerülhetnek az ázsiai országba.
A külgazdasági és külügyminiszter végül elmondta, hogy 2016-ban a magyar kivitel rekordot döntött. 2,25 milliárd dollárnyi exportunk volt Kínába, ami 25 százalékos bővülést jelentett, az idei első két hónapban pedig további 31 százalékkal növekedett.