Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kétharmad

Nemsokára eldobhatod a lakcímkártyád

Várhatóan a második félévben egy sor ügyintézésnél már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek új típusú személyi igazolványa, azaz e-kártyája van - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

Maróth Miklós: Az Iszlám Állam Európában van

Az Iszlám Államot 2017-ben katonailag sikerülhet legyõzni, de ez nem szünteti meg a terrorizmust - mondta a 888.hu számára nyilatkozva Maróth Miklós. Az akadémikus, orientalista professzor szerint Európa vezetõinek tudomást kellene venniük arról a tényrõl, hogy az Iszlám Állam már itt van Európában, mert a mecsetek körül teljesen kiépült az iszlám teljes infrastruktúrája. Európának eltûnt minden vallási és kulturális tartása. A bevándorlók tömegei viszont büszkén vállalják az iszlámot

Az Index lett az új Kurucinfó?

Ilyen az, amikor Dull Szabolcs megénekli Vona Gábor hõstetteit.

A szocik pártelnöke is beszólt Kunhalminak

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint Kunhalminak nem kellett volna kiállnia az újságírók elé ilyen állapotban.

Az MSZP volt pénztárnoka talicskázza a pénzt a Népszavába

A hávégé arról ír, hogy Puch László, az MSZP volt pénztárnoka százmillió forinttal emelte a Népszava kiadójának, a XXI. század Kft.-nek a jegyzett tõkéjét.

Az MSZP ismét házhoz ment a pofonért: nincs köztársasági elnökjelöltjük

Megérkezett a 2017-es év elsõ aláírásgyûjtése. A világmegváltó "civilek" lázas keresgélés után megtalálták Áder lehetséges kihívóját Majtényi László tengerjogász személyében.

A Hír TV teljesen rápörgött a kormánykritikára

Fokozza a kormány bírálatát a Hír TV - a Magyar Idõk információi szerint ezt írta egy karácsonyi körlevélben a hírcsatorna dolgozóinak a vezérigazgató-helyettes.

Újabb alapvetõ élelmiszerek lesznek olcsóbbak

A baromfihús, a tojás, valamint a friss tej áfájának januári csökkentése után a kormány dolgozik azon, hogy további termékek közterhe is csökkenjen - tájékoztatta a Magyar Idõket a Földmûvelésügyi Minisztérium.

Többet szülnek az iskolázott anyukák

Több gyermeket szülnek a diplomás anyák, egyre kevesebb iskolázatlan nõ hoz világra gyermeket, és emelkedik a házasságon kívül születettek aránya - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

Megindult a vonatforgalom Ceglédnél

A hatósági helyszínelés után újraindult a vonatforgalom Cegléd és Ceglédbercel között.

Kiderült, mi okozta pontosan a Ceglédnél történt vasúti balesetet

A Mávinform sajtóügyeletese is megerõsítette: mûszaki hiba okozta a hétfõ esti balesetet.

Tovább vegzálja a romániai korrupcióellenes ügyészség a magyar igazgatót

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan nappal meghosszabbította a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket, Tamási Zsolt fellebbezett a döntés ellen.

Két vonat ütközött Ferihegy és Cegléd között

Mûszaki hiba miatt összekoccant két vonat Cegléd és Ceglédbercel között hétfõ este - közölte Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivõje az MTI-vel. Gyõrfi Pál, az Országos Mentõszolgálat szóvivõje arról számolt be, hogy három embert kórházba vittek.

A brit sajtó Magyarország elleni szankciókban reménykedik

A The Guardian nevû brit liberális napilap egyik írása szerint eljött annak az ideje, hogy ne csak Lengyelországot, hanem Magyarországot is komoly uniós szankciók alá vessék, ugyanis indoklásuk szerint mindkét országban kiépült a diktatúra.

Földi László: Európában a védelmi stratégia nagyon rossz irányba megy

A biztonságpolitikai szakértõ szerint az eddigi terroristák amatõr játékosok voltak, az igazi profik még el sem indultak.

Megszûnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

December 31-i hatállyal megszûnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az NFH általános jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a másodfokú ügyekben országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el.

Nógrádi: a merényletek Erdogant erõsítik

A biztonságpolitikai szakértõ a török merénylet után elmondta, hogy sokkal többet kell áldozni a biztonságra, különben nem érhetõ el változás és további terrortámadásokra lehet számítani.

Kunhalmi Ágnessel komoly gondok vannak

Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselõ furcsán viselkedett a legutóbbi sajtótájékoztatóján. Többször újrakezdte a mondanivalóját, közben látszólag minden ok nélkül nevetgélt. A Ripost szerint egyértelmûnek látszik, hogy valamilyen szer hatása alatt állt. A párt sajtósa beszólt Kunhalminak, mondván: "Ágikám figyelj oda, hogy ne a szilveszteri mûsort csináljuk".

Szmogriadó Budapesten

Tarlós István fõpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten - közölte Szûcs Somlyó Mária, a Fõpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója hétfõn hajnalban.

Ezek a változások jönnek az egészségügyben

Az ágazati bérfejlesztés folytatása, a gyermek sürgõsségi és a pszichiátriai ellátás fejlesztése, és a gyógyszertámogatás területén lesz többek között változás idén az egészségügyben.

Vissza az oldal tetejére