Kétharmad
Nehezebb lesz kamupártokból megélni
A Fidesz a pártfinanszírozás szigorítását tervezi, így 2018-ban már nem biztos, hogy megéri majd annyi pártnak elindulnia a választásokon, mint az utóbbi két alkalommal.
Szerdától bezár az Alexandra könyvesboltok fele
A Rainbow Üzletlánc Kft. által üzemeltetett 56 Alexandra-könyvesboltból 27 technikai okok miatt március 1-jétõl zárva tart - közölte az MTI érdeklõdésére szerdán a cégnek keddig interim menedzsmentszolgáltatást nyújtó PD Consulting Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezetõje.
Kósa: a határõrizeti szigorítással bezárulnak a kiskapuk a migránsok elõtt
A határõrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításával az a célunk, hogy bezárjuk az eddig létezõ kiskapukat, és csak az léphessen Magyarország és az Európai Unió területére, akinek megvan hozzá a jogalapja - mondta Kósa Lajos, az Országgyûlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a testület szerdai ülését követõ sajtótájékoztatón.
Jó úton halad a Paks II
A paksi atomerõmû teljesítményének fenntartásáért felelõs kormánybiztos szerint két fontos engedélyt is megkaphat az erõmû új blokkja.
Visszavonja az olimpiai pályázatot a Fõvárosi Közgyûlés
Visszavonja a 2024. évi nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát Budapest - döntött szerdai rendkívüli ülésén a Fõvárosi Közgyûlés.
Lomnici: az EP-bizottság is Soros játszótere lett
Az alkotmányjogász szerint súlyos legitimációs problémák merülnek fel külföldrõl finanszírozott civil szervezetek vonatkozásában.
Lezárulhat a 2003 óta húzódó Kulcsár-ügy
Április 12-én jogerõs ítélet születhet a 8 milliárdos kárt okozó brókerbotrányban.
Nézõpont: nem bír mérhetõ támogatottsággal a Momentum
Nem hatott a Momentum a Fidesz támogatottságára, februárban is stabil elõnnyel vezette a pártversenyt a Fidesz-KDNP.
Ma dönthet az olimpiai pályázat visszavonásáról a Fõvárosi Közgyûlés
Rendkívüli ülést tart a Fõvárosi Közgyûlés.
Megint pofára esett az Együtt
A Kúria szerint nem bizonyítható, hogy akadályozta volna a rendõri intézkedés az Együtt aktivistáit az olimpiával kapcsolatos Határ úti népszavazási aláírásgyûjtésben.
Íme Botka László visszautasíthatatlan ajánlata az LMP-nek
VaciLaci nem tágít, nagyon akarja az LMP-t.
A szocik nem mentek el a 4-es metró ügyében tartott meghallgatásra
Ha nem lenne takargatnivalója, nem rejtõzködne, eljött volna az Országgyûlés gazdasági bizottságának az OLAF-jelentést tárgyaló ülésére Gy. Németh Erzsébet, valamint Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt szocialista fõpolgármester-helyettes - jelentette ki Bánki Erik, a testület fideszes elnöke újságírók elõtt kedden a Parlamentben, ahol a bizottság az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásról készült jelentése kapcsán hallgatta volna meg a volt szocialista városvezetõket.
Orbán Viktor: 2020 után az 5 százalék feletti növekedés a cél
A miniszterelnök 5 százalék fölötti növekedést szeretne 2020 után. Ehhez azon a pályán kell maradni, ahol vagyunk - tette hozzá.
Varga Mihály: a Brexit felgyorsíthatja egy kétsebességes Európai Unió kialakulását
Magyarország június végéig dönt egy eurókötvény kibocsátásáról - tájékoztatta a nemzetgazdasági minisztérium az MTI-t Varga Mihály miniszter interjújának a tartalmáról, amit a Bloomberg hírügynökségnek adott.
Részletek, melyek kimaradtak a Gozsdu-botrányból
Február elején nagy port vert fel a médiában, hogy két, cigány származású lány csak biztonsági õr kíséretében haladhatott át a Guzsdu-udvar területén. A Privatkopo.hu azonban azt írja, a környéken dolgozó prostituáltak és kábítószer-terjesztõk szándékosan lettek kihagyva a történetbõl.
Bónuszt kaphatnak a közfoglalkoztatottak
Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, "egyfajta bónuszt" kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége elõtt munkát találók - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerõpiacért és képzésért felelõs államtitkára az MTI-t.
Demszky kiállt a kommunista filozófus mellett
Lukács György kommunista filozófus szobrát március 31-ig lebontják a XIII. kerületi Szent István parkban. Tóth József a kerület szocialista polgármestere áthelyezné a szobrot máshova, ám annak sorsáról a Fõvárosi Közgyûlés fog dönteni. A Lukács-szobor áthelyezése mellett kiállt Demszky Gábor volt fõpolgármester és Heller Ágnes filozófus is.
A migrációs politikánk miatt szorongat minket ez Európai Parlament
Kovács Zoltán kormányszóvivõ szerint a magyar kormány migrációs politikája ellen szól a hétfõi európai parlamenti (EP) meghallgatás.
Budaházy: senki nem kormányzott eddig jobban, mint Orbán
Hosszú interjút adott a Mandinernek Budaházy György. Ebben többek között beszélt az Orbán-kormányról, a Jobbikról és a perérõl is.
Féreghez hasonlították Orbánt egy düsseldorfi karneváli kamionon
A német liberálisok pillanatok alatt átlépik az általuk propagált politikai korrektség határait, mivel amikor lehetõségük adódik arra, hogy Orbánt egy féreghez, Trumpot pedig Hitlerhez hasonlítsák.























































































