Kétharmad
Elhunyt 20 beteg, 2361 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak
1 millió 56 ezren már a harmadik oltást is felvették.
Négyszázhatvanhárom migránst fogott el a rendőrség szerdán
A szolgálatot teljesítő rendőrök szerdán összesen 463 határsértőt tartóztattak fel, és 253 főt akadályoztak meg a hazánk területére történő illegális belépésben.
Szijjártó: Európa biztonsága Közép-Ázsiában kezdődik
Itt az ideje, hogy Brüsszelben is észrevegyék: Európa Biztonsága ma Közép-Ázsiában kezdődik, hiszen naponta 30-35 ezer migráns hagyja el Afganisztánt – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dusanbéban, Sirojiddin Muhriddin tádzsik külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.
„Egyre feljebb a dobogón!”
„Büszke vagyok arra, hogy közel háromszáz magyar eseménnyel hazánk már a második legaktívabb tagállam az Unióban, maga mögé szorítva olyan »mintaállamokat« is, mint Hollandia és Franciaország” – írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán megosztott bejegyzésében.
Gyurcsányék az egészségügyi dolgozóktól is csak elvettek
Itt a kampány, a baloldal teljes fokozatba kapcsolta az ígéret- és hazugsággyárat – kommentálta a Fidesz a DK szerdai, az egészségügyi dolgozók béremelését szorgalmazó sajtótájékoztatóját.
Ismét kocsmarazziára indul az adóhivatal
A NAV az italok vizezése, a feketefoglalkoztatás és a számla nélküli értékesítés ellen lép fel.
Elhunyt 30 beteg, 1668 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak
Eddig 5 929 164 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 706 773-an a második, 1 millió 33 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Márki-Zay Péter már hűséget esküdött Gyurcsány Ferencnek
Még hogy nem létezik Gyurcsány–Márki-Zay paktum.
„A nemzeti kisebbségek kérdése nem belügy”
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felhívta a figyelmet, hogy a 47 tagállamot számláló Európa Tanács hat hónapig tartó magyar elnökségének egyik legfontosabb prioritása a nemzeti kisebbségek védelmének ügye.
Orbán Viktor egy szalagavatóról posztolt
A miniszterelnök a Facebook-oldalán osztott meg egy képet egy szalagavatóról.
Nemzetközi szövetséget szervez az Alapjogokért Központ
Szövetség a Közjóért néven indított európai szintű együttműködést az Alapjogokért Központ és a lengyel Ordo Iuris intézet. Az együttműködéshez több kelet-európai és egy olasz konzervatív intézet is csatlakozott.
Orbán Viktort jóval többen kedvelik, mint a baloldal „új messiását”
Hatalmasat bukna a balliberális tömb, ha ma tartanák a választásokat.
G. Fodor–Gerő-vita: „Az ellenzéki oldalon tele van zombival ez az egész birodalom”
G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor a XXI. Század Intézet új, Kaktusz című műsorában az ellenzéki előválasztásról, a politikai propagandáról és a szavak komolyságáról beszélgetett.
Orbán Viktor Szerbiában is fotózkodott
A miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy videót szerbiai látogatásáról.
Varga Judit: A magyar jogállamiság becsületét Stockholmban is megvédjük!
„A jogállamisági eljárások jogi köntösbe bújtatott politikai boszorkányüldözések, amelyek legújabb ékes példája az a támadássorozat, amelyet a gyermekvédelmi törvény elfogadása miatt indítottak hazánkkal szemben” – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Stockholmban.
Ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog
„Amelyik magyar politikus az egyik magyart elárulja, az bármikor elárulja a másikat is, aki elárulja a külhoni magyarokat, az bármikor képes elárulni a határon belüli magyarokat is” – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budaörsön.
Bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret
A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason.
Orbán: A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek
A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek, és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged–Szabadka vasútvonal felújításindító ünnepségén.























































































