Kétharmad
A kitoloncolást az uniónak kellene lebonyolítania
A menekültpolitika egyik legnagyobb problémájának nevezte a kitoloncolás gyakorlatát Trócsányi László igazságügyi miniszter a Die Presse címû osztrák lap szombati számában megjelent interjújában, és kijelentette, hogy mindezt az uniónak kellene lebonyolítania.
Ennél menõbb videót ma biztos nem láttál Orbánról
A kormányfõ csütörtökön meglátogatta az ország legnéptelenebb magyar faluját, Nagygécet, és ha már ott járt, be is nézett Bözsi nénihez, a település leghûségesebb lakójához.
Orbán: a magyar dolgozók a legmagasabb német színvonalon is tudnak teljesíteni
Az OBO Bettermann cég sikere a magyarok és németek közös eredménye. A magyarországi üzem a cég legeredményesebb leányvállalata - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Bugyin, a Bettermann csoport magyarországi képviseletének épületavató ünnepségén.
"Provokál és hazudik a 444.hu"
Ezt írja közleményében a Fidesz. A 444.hu egy tudósítót küldött a Fidesz konzultációs országjárásának XI. kerületi állomására, ahol a balliberális lap szerint újságírójukat inzultálták.
Áder János Magyarország Barátaival találkozott
Egy ország nem csupán térképen körülhatárolt terület, gazdasággal, politikával, kereskedelemmel: van szellemi kisugárzása is, ami képes befolyásolni gazdasági, kulturális és politikai életünket - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken Budapesten.
Gyurcsány ismét hülyét csinált magából
A Demokratikus Koalíció elnöke ismét bebizonyította, mennyire hiteltelen figurája a közéletnek.
Hollik: az MSZP mindig is a milliárdosok pártja volt
A kormánypártok szerint Botka László szocialista miniszterelnök-jelölt átverte az embereket a vagyonának eltitkolásával, ezért a Fidesz-KDNP arra kéri Szeged polgármesterét: árulja el végre, mennyi a valós vagyona.
Hisztiznek a székely egészségügyi nyelvtörvény miatt a románok
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma szerint "vaskos törvényhozási hiba" volt elfogadni azt a törvényt, amely elõsegíti az anyanyelvhasználatot az egészségügyben.
Migránsokat fogadna be Magyarországra a DK
A Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció alelnöke szerint Magyarországnak is csatlakoznia kellene a közös uniós menekültügyi politikához.
Jogtalan EU-s pénzeket kaphatott a Soros-egyetem
Elképzelhetõ, hogy jogtalanul használ fel az Európai Uniótól elnyert forrásokat a CEU.
Volt jobbikos: Vona hírbõl sem ismeri a bajtársiasság fogalmát
Már lassan alig tudjuk összeszámolni, hogy mennyi jobbikos alapszervezet oszlatta fel magát azért, mert nem tud azonosulni a Vona Gábor vezette Jobbik napraforgó-politikájával. A Soros-egyetem mellett való kiállás után, a Barsi Éva vezette pócsmegyer-surányi jobbikos szervezet is azt mondta: nem kér többet Vonából.
Európa jövõje a közép-európai összefogásban van
Egy gyenge Európa nem használ a világnak, hiszen nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyre hivatott, vagyis, hogy segítsen a szegényebb népeknek - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a bécsi Diplomáciai Akadémián tartott csütörtöki pódiumbeszélgetést követõen. Balog Zoltán szerint Európa jövõje a közép-európai összefogásban van gazdaságilag, politikailag és kulturálisan egyaránt, ami indokolttá teszi, hogy a V4-ek még szorosabbá tegyék együttmûködésüket.
Szijjártó: a Magyarországot méltatlanul támadó kijelentései miatt Timmermansnak le kell mondania
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság elsõ alelnökének le kell mondania posztjáról, amiért egy lapinterjúban minden alap nélkül antiszemitizmussal vádolta meg Magyarország miniszterelnökét és kormányát.
Azonnal berendelték a kanadai nagykövetet a Soros-egyetem kapcsán
A CEU-val kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) reggel az MTI-vel.
Századvég: stabil a Fidesz-KDNP elõnye, az MSZP megelõzte a Jobbikot
A Századvég Alapítvány április végi közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP elõnye továbbra is stabil. A Jobbik támogatottsága tovább csökkent, ezzel mind a teljes népesség, mind a biztos szavazók körében az MSZP szintje alá került.
Soros egyeteme továbbra is úgy gondolja, hogy a törvények felett áll
Nyílt vitafórum volt a Soros-egyetemet is érintõ felsõoktatási törvénymódosításról a Terror Háza Múzeumban. A CEU képviselõinek a szavaiból az derült ki, hogy egyáltalán nem akarják tejesíteni a törvénymódosításban elõírtakat. A Soros-egyetem vezetõi érdemben nem nyilatkoztak arról, hogy miért gondolják úgy, hogy rájuk nem vonatkoznak az összes, Magyarországon mûködõ egyetemre érvényes szabályok.
Bár mindent megkapnak a migránsok, Brüsszelt ez nem érdekli
Bár a magyarországi tranzitállomásokon játszószoba, sportolási lehetõség, internet-hozzáférés, a gyermekeknek napi ötszöri, a felnõtteknek háromszori étkezés biztosított, az Európai Unió továbbra is sivalkodik a március végén bevezetett jogi határzár miatt.
Bejött a kormány számítása a kisvállalkozásokkal
Az elmúlt hónapokban körülbelül negyvenezer gazdasági szereplõ jelentkezett, hogy ezentúl a kata vagy a kiva módszerrel fizethessen adót.
Mától indul az idei érettségi szezon
Pénteken a horvát, német, szerb és szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdõdik a 2016/2017-es tanév május-júniusi érettségi idõszaka.























































































