Kétharmad
Bűvészkedett egyet a Kúria a népszavazás kérdéseivel
A Kúria úgy ítélte meg, nem lehet népszavazásra bocsátani azt a kérdést, hogy „Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?” – értesült a Mediaworks Hírcentruma.
Magyarországon a baloldal jelenti a legnagyobb veszélyt a jogállamra
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2006. október 23-án történteket felelevenítő, a Meggyalázott demokrácia című fotókiállításon elmondta, hogy tizenöt éve a rendőrség olyan erőszakot alkalmazott a békés polgárok ellen, amilyenre évtizedek óta nem volt példa – írja a Magyar Nemzet pénteken.
Minden, amit tudni kell a Békemenetről
Az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet tart.
1956 szellemét nem lehet kiirtani a magyar nép lelkéből
„A tragikus kimenetelű eseményekre is lehet ünneplőbe öltözött lélekkel emlékezni, ha erkölcsi tartalmukkal a jövő generációk gyarapodását szolgálják” – mondta a Magyar Nemzetben pénteken megjelent interjújában az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
Hivatalos: jövőhét kedden jön hazánkba Marine Le Pen
A francia politikust a Karmelita kolostorban fogadja a magyar miniszterelnök.
Nézőpont Intézet: 2006 Gyurcsány felelőssége
Az intézet legújabb kutatásából kiderül a társadalom túlnyomó része szerint Gyurcsány Ferenc a felelős a 2006-os eseményeknek.
2548 az új fertőzöttek száma, elhunyt 24 beteg
A beoltottak száma 5 935 182, közülük 5 714 861-en a második, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták – áll a koronavirus.gov.u oldalán.
Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy veszélybe sodorják a rezsicsökkentés eredményét!
A miniszterelnök az EU-csúcsról jelentkezik.
Azért az agyrémnek is van határa!
Az Európai Parlament újra istenkomplexusos intézményként próbál beleszólni az államok dolgába.
Szijjártó Péter: Brüsszelnek jelentős mértékben változtatnia kell a migrációs politikáján
A németországi Baden-Württemberg tartomány frissen megválasztott igazságügyi és migrációért felelős minisztere köszönetet mondott Magyarországnak, amiért megvédi az Európai Unió külső határait, és féken tartja az illegális bevándorlási hullámot – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Stuttgartban, miután tárgyalásokat folytatott Marion Gentges tartományi miniszterrel.
Elindult a Szövetség a Közjóért honlapja
A konzervatív erők összefogásával létrejött a Szövetség a Közjóért (Alliance for the Common Good – ACG). Az alapító lengyelek és magyarok mellett a szövetséghez csatlakozó olasz, cseh és szlovák partnerek is jelen voltak a szervezet budapesti megalakulásakor.
Orbán Viktor: Timmermans tevékenysége megemeli az energiaárakat
Megöli az európai középosztályt, amit az Európai Bizottság és annak alelnöke, Frans Timmermans zöld megállapodásért felelős biztos a Fit for 55 nevű új klímacsomagjával csinál – jelentette ki az energiaárak emelkedésével kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, az európai uniós tagállamok vezetőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve.
Márki-Zay Péter nem számíthat jobboldali és kormánypárti szavazatokra
A jobboldaliak bizalmatlanok Márki-Zay Péterrel, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével szemben – derült ki a Századvég Alapítvány októberi, ezer ember megkérdezésével készült kutatásának eredményéből, amelynek megállapításait csütörtökön juttatták el az MTI-hez.
Orbán Viktor: Néhány brüsszeli bürokrata fejében már lekapcsolták a villanyt
Hamarosan kezdődik az európai csúcs itt, Brüsszelben. Hosszú vitára számítok – közölte Orbán Viktor csütörtöki Facebook-videójában.
Alapjogokért Központ: Az Európai Bizottság a zöldítés terheit a lakossággal fizettetné meg
A mai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy bár az EB mindent a klímapolitikának rendelne alá, de többek között Magyarországtól is visszatartja a helyreállítási alap forrásait, amelyeket éppen a klímacélok teljesítésére fordítanánk.
Bayer Zsolt a 888.hu-nak: A magyar népnek Gyurcsánytól csak reális félnivalója van
Közeledik október 23-a, a XX. század egyik legdicsőbb napjának 65. évfordulója. Idén ezen az ünnepen rendezik meg két év után a Békemenetet. Erről kérdeztük Bayer Zsolt írót, publicistát.
Kormányinfó: Magyarországon a legalacsonyabb a rezsi az Európai Unióban
Az Európai Bizottság átgondolatlan energiapolitikát folytat – hangsúlyozta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón.
Orbán Viktor: A migránsokat meg kell állítani!
Tizenkét ország most közösen írt egy levelet, amelyben leírtuk, hogy ahelyett, hogy kötelező kvótákkal bombáznának bennünket megint – mert ezt napirendre tűzik újra –, ehelyett milyen lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy Európa külső határait megvédjük – mondta a miniszterelnök csütörtöki Facebook-videójában.























































































