Kétharmad
Több mint száz migránssal volt dolguk az éjszaka a magyar rendõröknek
Csongrád megyében 32 migránsra bukkantak a rendõrök, a Bács-Kiskun megyei határszakaszon pedig 89 migránst tartóztattak fel.
A hõség után fellélegezhetünk, lehûlés jön
Jövõ héten folytatódnak az esõzések, és néhány fokkal csökken a hõmérséklet.
Nemzetközi összefogás segíti a júniusi viharok károsultjait
A Magyar Vöröskereszt nemzetközi összefogással segít a júniusi viharok ezerháromszáz károsultjának - mondta Nagy Gábor, a szervezet fõigazgató-helyettese.
Magyarország minden körülmények között kiáll Lengyelország mellett
Orbán Viktor Piotr Naimskivel közös megbeszélésén biztosította a lengyel delegáció vezetõjét, hogy mi, magyarok minden körülmények között kiállunk Lengyelország mellett.
Folyamatos támadás alatt volt a BKK online rendszere, Tarlós vizsgálatot rendelt el
Késõ délutánra szerencsére minden megoldódott és helyreállt a rendszer. A fõpolgármester vizsgálatot kezdeményezett.
"Azok kritizálják Orbánt, akik aláírtak Sorosnak és le akarják bontani a kerítést"
A Fidesz szerint azok kritizálják Orbán Viktor miniszterelnököt, akik "aláírtak Sorosnak" és le akarják bontani a kerítést.
Véget kell vetni a hungarofóbiának!
Tõkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható.
Orbán: a magyar külpolitika vezérlõcsillaga a magyar érdek
A miniszterelnök Tusnádfürdõn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a közönségbõl érkezõ kérdések egyikére válaszolt így.
Orbán legfontosabb felvetése az volt, hogy megvédjük-e az országot
Kósa Lajos szerint Orbán Viktor beszédének a legfontosabb felvetése az volt, hogy a 2018-as magyarországi parlamenti választások után sikerül-e megvédeni az országot a migránsok áradatától.
Magyarországról szóló liberális fake newst cáfol a NATO
A brüsszeli Politico napilapnak az amerikai budapesti nagykövetség egyik volt munkatársa azt mondta, hogy a NATO már nem is oszt meg titkos információkat a magyar szolgálatokkal, mert megbízhatatlannak tartják õket. Kiderült, hogy mindebbõl egy szó sem igaz.
Orbán: Soros maffiahálózatával és Brüsszellel kell megvívnunk a csatát
Orbán Viktor hagyományához hûen idén is megtartotta beszédét a a Bálványosi Szabadegyetemen. Elõadásában az erõs, sikeres állam jellemzõirõl beszélt, valamint a Visegrádi Négyek jövõjérõl és a jövõ évi magyarországi választásokról.
Húsz határsértõt fogtak el Nagylaknál
Húsz határsértõt fogtak el Nagylak külterületén a rendõrök, a migránsokat átadták a román hatóságoknak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje szombaton az MTI-t.
Orbán meghirdette Európa reformját
A tusványosi beszédben Orbán Viktor meghirdette az Európai Unió reformjának a tervét.
Orbán a családpolitika finanszírozásáról: "Ezt a pénzt a multiktól vesszük el"
A miniszterelnök Tusnádfürdõn részletesen kifejtette, hogy a multinacionális vállalatok profitjaiból a kormány milyen módon támogatja a gyermeket vállaló magyar családokat.
Orbán Viktor: A választás tétje, hogy végbemehet-e a Soros-terv
A jövõ évi választások tétje, hogy végre tudják-e hajtani a Soros-tervet, le tudják-e bontani a kerítést - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén Tusnádfürdõn, szombaton.
Milliárdokat költenek a turisták
A várakozások szerint milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a magyarországi vizes világbajnokság idején - írja a szombati Magyar Idõk.
Ez lehet a válasz Trianon kihívására
A kornak megfelelõ választ kell adni Trianon kihívására, ma ilyen például a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdõn.
A német sajtóban már polgárháborúban reménykednek
Az elmúlt idõszakban, leginkább baloldali lyukakból, egyre többször polgárháborús szellõ lobbant fel. Egy tekintélyes német lap - felteszem teljesen komoly szándékkal - épp arról értekezik, hogy Magyarországon "hideg polgárháború" zajlik. Bármit is jelentsen ez.
Erre figyelj, ha egyetemistaként albérletet keresel
Nemsokára kiderülnek az egyetemi ponthatárok. Mit csinálj, ha vidéki vagy, és felvesznek a fõvárosba fõiskolára vagy egyetemre?
Orbán az antiszemitizmusról és Horthy Miklósról is beszélt egy interjúban
A magyar kormányfõ az izraeli miniszterelnök látogatása után interjút adott az az Iszrael Hajom (Izrael Ma - a szerk.) címû lapnak.























































































