Kétharmad
Több mint 500 tonna búza gyûlt össze a nehézsorsú gyermekeknek
A Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyûlt össze az ország valamennyi megyéjébõl és a határon túlról - jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát.
Brutális mértékben nõttek a fizetések
A versenyszférában és az közszférában is emelkedtek a keresetek.
Továbbra is magas a kockázata az újabb terrorcselekményeknek
Horváth József biztonságpolitikai szakértõ volt a vendég az M1 vasárnapi mûsorában, ahol az európai terrorveszélyrõl mondott néhány szót.
Aki a bérunióról beszél, az handabandázik
A Jobbik terve nagyon jól hangzik, csak a szakértõk szerint teljesen értelmetlen.
Találd ki, hogy ezúttal milyen migránsokat fogtak Röszkénél!
A szokásos szír, iraki vagy afgán? Esetleg valami unikálisabb?
"A törvényeknek mindenkire vonatkoznia kell, még Soros Györgyre is"
A Fidesz frakcióvezetõje szerint a Velencei Bizottságban is vannak Soros György üzletember által pénzelt emberek, amit a gazda mond, azt kell csinálni és meg kell találni a jogi magyarázatát.
Az emberek elérték a tûrõképességük határát
A miniszterelnök belbiztonsági fõtanácsadója szerint azon uniós országokban, ahol sok migráns van, a lakosság a tûrõképességének határához érkezett.
Mindenki nyugodjon le, nem lesz háború Észak-Korea miatt
Bár az elmúlt napokban aggasztóvá vált a helyzet a kommunista ország miatt, a szakértõk szerint nem nagy a baj.
Ingyenes házhozszállítással robban be a hazai piacra a Csíki Sör
Óriási újítással kívánnak közvetlenül kapcsolatba lépni a fogyasztókkal.
Brüsszeli élezi a feszültséget a magyar ügyekben
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton az Origo hírportálnak adott interjút.
Közösségnek kell épülnie Kárpátalján
Balog Zoltán szerint közös felelõsségünk, hogy a támogatásokból mindenekelõtt közösség épüljön, erõsödjön Kárpátalján
Az egyik legintenzívebb hõhullám volt nyáron, a jövõben pedig csak rosszabb lesz
A tíz legintenzívebb magyarországi hõhullám közé is bekerült az egyik idei hõségperiódius - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat. A honlapjukon közzétett elemzés szerint a melegedés töretlen, a jövõben egyre több és hosszabb hõhullám várható.
A keresletre reagálva megugrott a kínálat az albérletek piacán
Az ingatlan.com vezetõ gazdasági elemzõje szerint megugrott a kínálat július végével az albérletek piacán, ezzel válaszolva az egyetemi ponthatárok kihirdetése után megnõtt keresletre.
Halmozottan hátrányos helyzetû fiatalok számára indul kollégiumi modellprogram
Száztízmillió forintos keretösszeggel kollégiumi modellprogram indul halmozottan hátrányos helyzetû fiatalok számára - értesült szombati száma szerint a Magyar Hírlap.
Kérdéses a líbiai kormány NGO-kra vonatkozó új szabályának betartatása
Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint kérdéses, hogy Líbia be tudja-e tartatni új szabályát, amely szerint a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) hajói nem közelíthetik meg 100 tengeri mérföldnél jobban a partokat.
A fiatalok kétharmadának esze ágában sincs elhagyni a hazáját
A kormány fontosnak tartja, hogy fiatalbarát, jövõorientált és kiszámítható politika megvalósításával járuljon hozzá a fiatalok képességeinek kibontakoztatásához, az aktív társadalmi szerepvállalásuk elõmozdításához és a családalapításuk támogatásához - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erõforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek.
A határon teljesítõ tolmácsok visszaéltek a helyzetükkel, ki is rúgták õket
Tíz tolmáccsal megszakította tavaly az együttmûködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), mert helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont migránsoknak - írta szombaton a Magyar Idõk a Belügyminisztériumra hivatkozva.
A románokat sérti, hogy a magyarok számára nem ünnep Erdély Romániához csatolása
Tovább fokozódik a Kelemen Hunor körüli botrány, a románok azt nehezményezik, hogy a politikus megjegyzést tett a közelgõ centenáriumra.
"Orbán Viktor nélkül sokkal rosszabb volna az európai közélet"
Többek között így vélekedett Ryszard Legutko lengyel filozófus, a kormányzó Jog és Igazságosság pártjának európai parlamenti képviselõje a Mandinernek adott interjújában.























































































