Kétharmad
Szijjártó: most a Földközi-tengeren is meg kell állítani az illegális bevándorlási hullámot
Brüsszelben változásra van szükség - mondta Szijjártó.
Magyarországnak köszönhetõen megújul egy lerombolt keresztény település
Közel kétmillió eurós magyar adományból újították fel Irakban azt a keresztény települést, amelyet az Iszlám Állam tarolt le, a helybeliek pedig köszönetük jeléül átkeresztelték városukat: úgy nevezik, hogy Tell-Aszkuf, azaz Magyarország leánya - írta a Magyar Idõk hétfõn.
Érkezik az újabb diplomamentõ program
Meghirdették a felsõoktatásban végzettek számára szükséges nyelvvizsga megszerzését segítõ újabb diplomamentõ programot.
"Minden nemzet fiai megérdemlik a végsõ nyugalmat"
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei Csólyospáloson mondott beszédet, ahol újraszentelték a II. világháborúban ott életüket vesztett magyar és szovjet katonák felújított síremlékét a helyi köztemetõben.
Iskolakezdés: a kormányzati intézkedéseknek hála, sokat spórolnak a családok
Sokkal könnyebb így az iskolakezdés.
Alkotmányjogász: a jog kevés a migrációs válság rendezésére
Cservák Csaba alkotmányjogász az M1 szombat esti mûsorában elmondta, hogy pusztán jogi eszközökkel nem rendezhetõ a migrációs válság, hiszen a bevándorlók ellátását nem csak szabályok, de a rendelkezésre álló anyagi eszközök is korlátozhatják.
Vihar formájában jön a lehûlés, riasztást is kiadtak
Heves zivatarok és felhõszakadás miatt is riasztást adtak ki a nyugati országrészekre.
Mától fizetnek a bevándorláspártiak
Hatályba léptek a bevándorlási különadó rendelkezései, amelyeket a kormány Magyarország védelme érdekében hozott a határkerítés, a megerõsített határvédelem és a jogi határzár mellett.
Fizethetnek a légsértõk, ha riasztani kell a Gripeneket
A kormány januártól a szabálysértõkre terheli a harci gépek bevetésének díját.
Felújítják és bõvítik Magyarország legforgalmasabb, legfontosabb autópályáját
A kormány szeptembertõl egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-tõl háromsávossá bõvíti az M1-es autópályát.
Az EU-nak képesnek kell lennie külsõ határai õrzésére
Bakondi György, a kormányfõ belbiztonsági tanácsadója a köztévében beszélt arról, hogy mi lenne az Európai Unió (EU) feladata az illegális bevándorlás kezelésében.
Hamarosan már nem fogunk készpénzzel fizetni
Egyre népszerûbb az elektronikus fizetés, és egyre többen tudjuk használni.
Sorosék már megint hazudnak: nem éheznek a migránsok
Lejárató akciót indítottak a Soros-szervezetek az illegális migrációt megakadályozó magyar kormány ellen. A Magyar Helsinki Bizottság szerint éheztetik a déli tranzitzónában a menedékkérõket. A kormány cáfolja a vádakat, egy bevándorlóra a menedékkérelme elbírálásáig évente akár hétszázezer forintot is fordíthat a magyar állam - írja a Magyar Idõk.
A szakik azt mondják, hogy jó üzlet a befektetõknek a Nanushka
Két év alatt megtízszerezte árbevételét a magyar divatmárka, a Nanushka, nemzetközi sikerének volumene még a pénzügyi befektetõket is meglepte - írja a Világgazdaság.
Salvini személyes találkozóra készül Orbán Viktorral
Az Európába tartó illegális bevándorlókat vissza kell tudni szállítani, Orbán Viktorral a megoldást tanulmányozzuk - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormánypárti Liga vezetõje.
A magyar törvények kijátszására készül a Soros-féle Migration Aid
A Soros-hálózathoz tartozó Migration Aid a párttá alakulásával a magyar törvényeket akarja kijátszani, azonban szakértõk szerint a szervezet lépésének súlyos következményei lehetnek.
Szijjártó: számos ponton egyezik az olasz és a magyar kormány migrációs politikája
Számos ponton egyezik az olasz és a magyar kormány migrációs politikája - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Rómában miután találkozott olasz kollégájával, Enzo Moavero Milanesivel.
A kormány 600 millió forintot ad a határon túli magyar családbarát vállalkozásoknak
A külhoni magyar családok éve programsorozat keretében 600 millió forint értékben támogat a kormány határon túli magyar családbarát vállalkozásokat - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Szakértõ: nem Demeter Márta lesz Szél Bernadett utódja
A Nézõpont elemzõje szerint nem valószínû, hogy Demeter lesz az LMP új társelnöke.
A baloldal elárulta a zsidóságot
Kísértet járja be Európát, az antiszemitizmus kísértete - hangzott el egy 12 évvel ezelõtti konferencián, ahol a baloldali antiszemitizmus új aspektusait vizsgálták. Tizenkét év alatt sok víz lefolyt a Dunán, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nyugati mainstream baloldal és szövetségese, a neoliberalizmus rálépett a nemzeti szocializmus által kikövezett antiszemita ösvényre. 2018-ra elérkezett az idõ, amikor nyíltan, félelem és retorzió nélkül beszélhetünk a haladó baloldal új, minden eddiginél meglepõbb és nagyobb erejû antiszemitizmusáról.























































































