Kétharmad
Akkor sem engedünk a kultúránkból, ha ezért ultranacionalistának tartanak minket
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára szombaton Dombóváron, a Fidesz és a Civil Összefogás Fórum családi napján tartott beszédet.
Eddig szombaton öt ember halt meg az utakon
A négy balesetben összesen öten haltak meg az országban szombat délután 6 óráig, több súlyos sérült is volt.
Baloldali tüntetéskultúra
Azért van annak egy diszkrét bája, amikor Gyurcsány Ferenc hívja tüntetésre az embereket és õ ordibál a tömegnek, hogy "addig nem lehet megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszerítik Orbán Viktort."
Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra
Az Országgyûlés elnöke szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyûlésén mondott beszédet, melyben elmondta, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák.
Ukrajna mondvacsinált problémákkal uszít Magyarország ellen
Grezsa István kormánybiztos szerint Kijev mondvacsinált problémákat fedez fel hirtelen, szerinte a kettõs állampolgárság is ilyen, ennek büntethetõsége kapcsán fenyegetõzik most Klimkin ukrán külügyminiszter.
Tovább aprózódik a bukott Jobbik
Nem mondott nemet a Soros-Sargentini-jelentésre a kamunéppárt, ezt pedig nem vette be a Jobbik zuglói szervezetének gyomra: feloszlottak, és utoljára még egy kõkemény kritikát is megfogalmaztak a párt irányába.
Javaslatokat dolgozott ki a készpénzforgalom csökkentésére a Nézõpont Intézet
Javaslatokat dolgozott ki a készpénzforgalom csökkentésére a Nézõpont Intézet, a dokumentumot a kutatóintézet pénteki budapesti konferenciáján mutatták be.
Riasztani kellett a magyar légvédelmet
Egy francia repülõ miatt kellett riasztani a Gripen vadászgépeket - közölte pénteken a Honvédelmi Minisztérium.
Azért akarják elvenni a határvédelmet, hogy felgyorsítsák a migránsok betelepítését
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivõje Budapesten újságíróknak beszélt Brüsszel Magyarországgal kapcsolatos terveirõl.
Amikor már egy szocinak is ciki az MSZP
Bombaként robbant a hír még a hét közepén, hogy az MSZP gyõri erõs embere bejelentette: otthagyja a pártot. Németh Árpádnál az tette be végleg a kaput, hogy a szocialisták EP-képviselõi megszavazták a Soros-féle Sargentini-jelentést Strasbourgban. A volt MSZP-s politikus az Echo TV Informátor címû mûsorának beszélt csalódottságáról.
Az õszi nemzeti konzultáció a családokról és a demográfiáról fog szólni
Az októberi nemzeti konzultáció két legfontosabb témaköre a családok és a demográfia lesz, hogy a kormány lássa, milyen intézkedésekkel lehetne segíteni a kívánt gyermekek megszületését - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériumának családpolitikáért felelõs helyettes államtitkára.
Tagadja a volt jobbikos KGBéla, hogy bûnös lenne
Az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel vádolt egykori jobbikos politikust a Budapest Környéki Törvényszéken hallgatták meg csütörtökön.
Levelet írt Németh Sándor a Sargentini-jelentésrõl
Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetõinek az Európai Parlament Magyarországot érintõ döntésérõl és annak következményeirõl Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetõ lelkésze.
Kiállnak a csehországi magyarok Magyarország mellett
Közös nyilatkozatban állt ki Magyarország és a kormány mellett néhány csehországi magyar szervezet és egyházi közösség.
Több film lesz elérhetõ eredeti nyelven
Nem szûnnek meg a szinkronizált filmek Magyarországon, de a magyar lakosság idegennyelv-tudásának fejlesztése céljából törekszenek arra, hogy minél több film legyen elérhetõ eredeti nyelven, felirattal - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-t.
Öt év börtönre ítélték a röszkei terroristát, Ahmed H.-t
Jogerõsen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélõtábla.
Növelheti a terrorveszélyt az unió új határvédelmi javaslata
Uniós csúcsot tartanak Salzburgban, ahol az egyik fontos téma az Európai Bizottság új határvédelmi javaslata. E szerint jelentõsen növelnék az uniós határõrség létszámát, de közben jogokat vennének el a külsõ határt eddig õrzõ tagállamoktól, például Magyarországtól is. Nemcsak a magyar kormánynak, de a görögöknek, az olaszoknak és a spanyoloknak sem tetszik a javaslat.
Orbán: semmi szükség arra, hogy más védje helyettünk a magyar határt
Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje meg helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseirõl - jelentette ki a miniszterelnök.
Egyre kelendõbb a Babakötvény
Az idén a kamata és a népszerûsége is megugrott a Babakötvénynek. A tavalyi 10,4 milliárdnál 2018-ban több pénz folyhat be a Start-számlákra, amelyekbõl egyre többet visznek át a bankoktól a kincstárhoz - írja a Világgazdaság.
Mérgezõ kábítószert találtak a Liszt Ferenc repülõtéren
Rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér postaforgalmában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.























































































