Kétharmad
"Magyarország soha nem fogja cserben hagyni a kárpátaljai magyarságot"
Trócsányi László igazságügyi miniszter szombaton Nagyszõlõsön, a nemzeti gyásznapon tartott központi kárpátaljai megemlékezésen kijelentette, hogy a kárpátaljai magyarok a magyar nemzet tagjai és Magyarország soha nem fogja õket cserben hagyni, az anyaország kormánya és népe nagyra értékeli hûségüket az anyanyelvhez, a magyar kultúrához és hagyományokhoz.
Demszky Gábor lehelete
Budapest egykori fõpolgármestere 8 év után ismét bejelentkezett a pozícióra, azonban az Echo TV Informátora szerint sokkal nagyobb sikerei lennének, ha a szórakoztató iparban próbálna szerencsét. Riport az SZDSZ megalakulásától egészen addig a bizonyos vállfogásig.
"A közigazgatási bíróság felálltával a bírói fizetéseket is emelni kell"
A bírói bérek rendezésének a közigazgatási bíróságok létrejöttével, legkésõbb 2020 január elsejével "nagy lépésekkel kell megkezdõdnie" - mondta a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szombaton a Balatonalmádiban, a XIV. Magyar Jogászgyûlés záró plenáris ülésén.
Volner Jánosék nem adják vissza mandátumukat
Péntek este kizárták a Jobbik frakciójából Volner Jánost, majd utána Fülöp Erik és Apáti István is kilépett. Egyikõjük sem adja vissza parlamenti mandátumát.
"A szétesés szélére került a Jobbik"
A szétesés szélére került a Jobbik, miután meghatározó politikusok távoztak a pártból - mondta Deák Dániel, a Figyelõ fõmunkatársa szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Volner Jánost kizárták a Jobbik frakciójából
A Jobbik frakcióülésén kizárták a képviselõcsoportból a pártot élesen támadó Volner Jánost. Két másik képviselõ is távozik vele együtt.
A török elnök Magyarországra látogat
Áder János köztársasági elnök meghívására kétnapos látogatásra Magyarországra érkezik Recep Tayyip Erdogan török államfõ hétfõn. Útjára elkíséri felesége, Emine Erdogan.
"Trianonra az autonómia a válasz"
Tõkés László, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke szerint ha autonómiatörekvés nincs, értelmetlenné válik minden kisebbségpolitika.
"A magyarok szavazzanak igennel a hagyományos családra!"
A család fogalmáról hétvégén tartandó romániai népszavazáson való részvételre buzdította a romániai magyarokat Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért is felelõs államtitkár.
A Fidesz az ügyészséghez fordul Soros pártja, az Éjjeli Õrség miatt
A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje ezentúl ellenõrizni fogja "a Soros-pénzek hazai áramlását", egyúttal az ügyészséghez fordul a Migration Aid párttá alakulása miatt - közölte Németh Szilárd fideszes országgyûlési képviselõ pénteken.
Az SZDSZ nem vész el, csak átalakul
Az SZDSZ már lassan egy évtizede nem politikai tényezõ, 5 éve pedig jogilag is megszûnt. Azonban az embernek mégis olyan érzése van, mintha a szabad demokraták szelleme a mai napig velünk élne. Az Echo TV Informátora a liberális szellemiség térnyerését elemezte.
Ukrajnában állami támogatással alázzák meg a magyarokat
Ukrajnában folyamatos a nemzeti kisebbségek jogfosztása és megfélemlítése - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára az M1 péntek reggeli mûsorában.
Kövér: csak közös erõvel biztosítható a fenntartható regionális fejlõdés
Kövér László házelnök pénteken beszélt errõl a Parlamentben.
Ebben a megyében tanulhatnak elõször az iskolások az állatvédelemrõl
Tegnap, csütörtökön volt az állatok világnapja, ennek keretén belül indult el a kezdeményezés.
Volner üzenete a Jobbiknak: Nem kurvának álltam!
A Figyelõ megszerzett egy levelet, amelyet Volner János, a Jobbik alelnöke írt a párt választókerületi elnökeinek és szervezõinek. Frissítés: Volner megerõsítette a levél hitelességét.
Feljelentik Gyurcsányt
Az ügyészségen tesz panaszt a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután a rendõrség elutasította az Altus Portfólió Kft.-vel szemben jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt tett feljelentését.
Annyira imádják a befektetõk Magyarországot, hogy nem akarják itt hagyni
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Nagy Márton egy budapesti konferencián arról beszélt, hogy a régióban Magyarországnak a legerõsebb a tõkemegtartó képessége.
A bajor CSU továbbra is Magyarország barátja
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) továbbra is Magyarország barátja - mondta el Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter miután Münchenben vezetõ CSU-s politikusokkal tárgyalt. A miniszter szerint Angela Merkelnek az egész Németországot megosztó migrációs politikája miatt a CSU most a keresztény-konzervatív politizálás új útjait keresi Bajorországban.
"Az ellenzék most sem a nemzet, hanem Brüsszel érdekét képviseli"
A Fidesz szerint az ellenzék az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kezdeményezésével megint nem a nemzet, hanem Brüsszel érdekeit képviseli.























































































