Kétharmad
Kövér: A nemzet védelme a történelem értelme
Interjút adott az Országgyûlés elnöke a Magyar Idõknek. Kövér László házelnök beszélt a 2019-es EP-választásról, mely véleménye szerint új szakasz kezdetét jelentheti majd, ám a küzdelem májusban nem ér majd véget, mivel totális gyõzelmet nem fog hozni a valódi európai értékekben hívõknek.
Megemlékezések és ellenzéki tüntikézés is várható
Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket, koszorúzásokat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján, ám az ellenzék jóvoltából tüntetés is lesz.
Kilép az LMP-bõl a sorosista EP-képviselõ, Meszerics Tamás
Kisebb káosz az LMP háza táján. Nem sokkal az után, hogy Demeter Márta lett az LMP társelnöke, a párt egyetlen EP-képviselõje közölte: kilép az LMP-bõl. Véletlen? Aligha!
Nemzetbiztonsági felülvizsgálatra számíthat Demeter Márta
Kósa Lajos vasárnapi debreceni sajtótájékoztatóján azt mondta, szerdán levélben kéri Kövér László házelnöktõl a felülvizsgálat megindítását.
Egyre több nyugat-európai menekül Budapestre a migránsok elõl
A Nyugat-Európát sújtó kontrollálatlan tömeges bevándorlás miatt egyre több franciának, németnek, hollandnak válik szimpatikussá Budapest - ismerteti egy, a héten sugárzott francia dokumentumfilm.
"Elfogadhatatlan a közös uniós határvédelem"
A Kossuth rádió Vasárnapi újság címû mûsorában Kovács Zoltán kormányszóvivõ elfogadhatatlan kezdeményezésnek nevezte a közös uniós határvédelmet és az európai bevándorlási ügynökséget.
Folytatná a béremelést az egészségügyben a Fidesz
A Fidesz folytatná a béremelést az egészségügyben, emellett kórház- és rendelõfejlesztésekkel javítaná a munkafeltételeket.
Dokumentumok bizonyítják Demeter Márta ordas nagy hazugságait
A bevándorláspárti LMP frissen megválasztott elnöke szerint nem hibázott akkor, mikor több ügyben kérdéseket intézett a honvédelmi tárcának. A most nyilvánosságra hozott dokumentumok viszont egytõl egyig bizonyítják a baloldali képviselõ hazugságait.
Novák Elõd: a Rákosi-korszakra emlékeztet a jelenlegi Jobbik
Ismét szakadt a Jobbik, alelnökök és egy sikeres ex-polgármester lépett le a pártból. A politikai közösség haláltusáját Volner János, Apáti István és Fülöp Erik már nem akarta testközelbõl végig nézni. Ha az ideológiai megsemmisülés nem lenne elég, akkor itt vannak a gyanús pénzügyek is. Az Echo TV Informátorának beszélt a jobbikos N1TV volt fõszerkesztõje arról, hogy még az online TV is érintett feketepénzekkel.
"A Jobbik vezetése elárulta azokat a szavazókat, akik áprilisban rájuk voksoltak"
A balra tolódott Jobbiknak most épp Fülöp Erik, a párt egykori alelnöke vitt be egy jobb horgot.
"Demeter Márta ismét hamisított"
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az LMP-s Demeter Márta ismét nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg.
Óriásplakátokon uszítanak az ukránok kárpátaljai magyarok ellen
Elképesztõ, ami Ukrajnában történik jelenleg.
Demeter Márta ügye az ügyészséghez kerül
A Fidesz parlamenti frakciója pénteki közleményük szerint az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyûlési képviselõ ügye miatt.
"Soha nem lesz egyetértés arról, hogy elfogadják a betelepítési kvóták rendszerét"
Szijjártó Péter pénteken Brüsszelben, az Ázsia-Európa Találkozó szünetében elmondta, jó hír az, hogy a bevándorlók befogadásával kapcsolatban a kötelezõ kvóták kérdése végre lekerült a napirendrõl, és mindenki megértette, nem lesznek, mert nem lehetnek kötelezõ kvóták.
Hollik: továbbra is napirenden van a migránsok kötelezõ elosztása
A brüsszeli uniós csúcstalálkozó pénteki sajtótájékoztatóján Hollik István, a kormánypárti frakciószövetség szóvivõje beszélt az EP-választásról.
Egyre többet keresnek a magyar emberek
A gazdaság növekedésével együtt nemcsak a munkahelyek száma nõ, de a keresetek is folyamatosan emelkednek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Magyarország megduplázza a támadásoknak kitett kárpátaljai magyarok támogatását
A magyar nemzeti közösség megõrzését szolgáló munkákat elvégzõ kárpátaljai magyaroknak juttatott támogatás összegét a duplájára, közel 3 milliárd forintra emelte a magyar kormány. A döntés azért született meg, mert az utóbbi idõben veszélybe került a közösségi feladatokat elvégzõ ukrajnai magyarok létbiztonsága.
Soros emberei szervezik a magyarok elleni kampányt Ukrajnában
A tõzsdespekuláns uralma alá hajtotta az ukrán kormányt, saját embereit ültette politikai és gazdasági kulcspozíciókba - így nincs mit csodálkozni azon, hogy miután a magyar kormány lebuktatta Soros hálózatát és annak Európát romba dönteni szándékozó bevándorláspolitikáját, az utóbbi idõben megszaporodott Ukrajna Magyarország és a kárpátaljai magyar kisebbség elleni agresszív támadásainak száma.
Hivatalos: nem diszkriminálta a román fogyasztóvédelmi hivatal a székely boltot
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) nem találta diszkriminatívaknak Claudiu Sorin Susanunak, a fogyasztóvédelmi hatóság brassói regionális irodája vezetõjének a székelyudvarhelyi áruházi botrány kapcsán tavaly szeptemberben tett kijelentéseit.
Hazatértek Macedóniából az európai határokat védõ magyarok
Egy hónapig teljesítettek szolgálatot a magyar rendõrök, a kontingenst pénteken Szegeden fogadták.























































































