Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kétharmad

Szijjártó: A turisztikai szektor támogatásával az élet normalizálását és a magyar gazdaságot is segíti a kormány

A turizmus a koronavírus-járvány legnagyobb gazdasági vesztesei közé tartozott, ezért a kormány támogatja a szektor fejlesztését, és ezzel újabb lépést tesz az élet normalizálása felé – jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vízi gyerekparadicsom ünnepélyes alapkőletételén a Gyulai Várfürdőben.

Afrikai egészségügyet és Indiába küldött magyar betegeket szeretne Márki-Zay

Afrikai egészségügyet és Indiába küldött magyar betegeket szeretne Márki-Zay

Az elmúlt hónapokban Márki-Zay Péter sorra tette a szürreális megjegyzéseket az egészségüggyel kapcsolatban. Kiderült, hogy tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat, a 2010 előtti baloldali kormányok gyakorlatához hasonlóan megint fizetőssé tenné az egészségügyi szolgáltatásokat, magánkézbe adná a kórházakat és a rendelőintézeteket. Eközben olyan nevetséges megjegyzéseket is tesz, miszerint a fizetős egészségügyben fűszoknyás lányok szolgálnának fel mojitót, illetve hogy a szemműtéteket Indiában kellene elvégezni – írja az Origo csütörtökön.

Évértékelő: ezt is Orbánról másolta a baloldal

Orbán Viktor 1999-ben, tehát 23 éve honosította meg Magyarországon az évértékelő, korábbi nevén az országértékelő beszéd műfaját, ilyet előtte senki nem tartott hazánkban – írta meg a XXI. Század Intézet csütörtökön, majd hozzátették: Orbán Viktor mostani beszédének középpontjában a választás tétje mellett várhatóan a járvány miatti gazdasági kihívásokra adott eddigi és további válaszok lesznek. Egy biztos: kijelöli az elkövetkezendő időszak fő témáit, egyben beindítja a hivatalos kampányidőszakot.

2021 tripla rekordév volt a magyar gazdaság számára

A koronavírus-járvány jelentette globális nehézségek ellenére is tripla rekordév volt a tavalyi a magyar gazdaság számára – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

3 746 680 fő a megerősítő harmadik oltását is felvette

A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. 

Orbán Viktor: 140 milliárd forint marad a fiataloknál

A magyar miniszterelnök Facebook-oldalára rakott ki egy képet.

A vakcinagyártási kapacitások bővítésével megelőzhető az újabb vírusvariánsok terjedése

Hatalmas versenyfutás zajlik a koronavírus terjedése és a vakcinagyártási kapacitások bővítése között, ugyanis minél előbb sikerül megnövelni a kapacitásokat, annál eredményesebben lehet megelőzni az újabb variánsok kialakulását – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Lyonban.

Nem maradhatnak következmények nélkül Sorosék dicstelen manipulációi

A Fidesz európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán beszélt arról, hogy a Soros aktivisták tevékenysége nem maradhat következmények nélkül.

Bohár Dániel a 8. Frakcióban: MZP annyira fel tudja bőszíteni magát, hogy kijön az igazi karaktere

Bohár Dániel a 8. Frakcióban: MZP annyira fel tudja bőszíteni magát, hogy kijön az igazi karaktere

Ismét szerda, ismét 8. Frakció a 888.hu-n! Az eheti adásban Filipp Dávid vendége Bohár Dániel, a Pesti TV riportere, portálunk Piszkostizenkettő rovatának állandó szerzője volt. A beszélgetés során kiderült, hogy milyen Márki-Zay Péter közelében lenni újságíróként és a felek abban is egyetértettek, hogy még nem láttak olyat, hogy egy politikus a kamerák kereszttüzében annyira megfeledkezzen magáról, hogy beleköp a maszkjába. Továbbá kiderült az is, hogy milyen érzés az, amikor az ember egy ideig vélelmez valamit, aztán egyszer csak szembesül is vele.

A baloldal Gyurcsány vezetésével a Jobbikkal testvéri csókban egyesülve indul harcba a hatalomért

A baloldal Gyurcsány vezetésével a Jobbikkal testvéri csókban egyesülve indul harcba a hatalomért

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tartja kizártnak, hogy külföldről beavatkoznak az áprilisi országgyűlési választás kimenetelébe, ám szerinte ennek nem lenne döntő jelentősége, „hiszen edzettek vagyunk már”.

Mától érkezik a megemelt nyugdíj és a 13. havi nyugdíj!

„Visszaadjuk, amit a baloldal elvett. Magyarország előre megy, nem hátra!”

Sikerrel járt Orbán Viktor miniszterelnök előző heti moszkvai jégtörő akciója

Sikerrel járt Orbán Viktor miniszterelnök előző heti moszkvai jégtörő akciója

Sikeresnek bizonyult Orbán Viktor miniszterelnök előző heti találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, azóta ugyanis jelentős párbeszédhullám indult el Oroszország és a Nyugat között, ami az ukrán helyzet békés megoldásának egyetlen útja – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Századvég: Orbán Viktor kormányzása javított a magyar családok anyagi körülményein

A magyarok csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy a családja anyagi helyzete összességében javult, amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felmérésének összefoglalójából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Magyarország brutális exportrekordot döntött

A tavalyi év brutális exportrekordot hozott Magyarországon, amivel a kivitel értéke 14 százalékkal növekedett és elérte a 119 milliárd eurót, még a világgazdasági nehézségek ellenére is – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Ózdon.

Több mint 3 millió 700 ezren már a harmadik oltást is felvették

A megerősítő oltást a szakértők mindenkinek ajánlják.

Ha nem tudsz megfejteni egy keresztrejtvényt, vidéki fideszes vagy – legalábbis a kapitány szerint

Ha nem tudsz megfejteni egy keresztrejtvényt, vidéki fideszes vagy – legalábbis a kapitány szerint

Márki-Zay Péter szerint a vidéki jobboldali emberek egy keresztrejtvényt sem tudnak megfejteni – annyira buták. A baloldal jelöltje nem válogatja meg a szavait, ha a vidékieket kell gyalázni, szinte hetente használ válogatott jelzőket: „bunkó„, „tudatlan, ostoba”.

Szerdán kezdődik a 13. havi nyugdíj postai kézbesítése

Szerdán kezdődik a 13. havi nyugdíj postai kézbesítése egymillió embernek, a többi érintettnek pedig pénteken utalják a bankszámlájára – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár kedden a Facebook-oldalán.

A magyar gazdaság már több lábon áll

Az elmúlt tíz-tizenkét év egyik legfontosabb eredménye, hogy a magyar gazdaság mára több lábon áll, és számos ágazata nemzetközileg is versenyképes, aminek köszönhetően az ország le tudta győzni a világgazdasági nehézségeket – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aszódon.

Vissza az oldal tetejére