Kétharmad
Huszonöt migráns rejtőzött a Csanádpalotánál elfogott bolgár kamionban
A sofőr török volt és Magyarországra akarta csempészni az illegális bevándorlókat.
Orbán Viktor: erős Európára van szükség, a nemzeti érdekek tiszteletben tartásával
A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége.
Megint börtönre ítélték Tommy Robinsont
A bíróság megsértésének vádjával 9 hónap börtönbüntetésre ítélték a nyíltan bevándorlásellenes brit újságírót, aktivistát.
Kocsis: a DK az első pillanatban megkezdte az áskálódást Magyarország ellen
A DK-s európai parlamenti képviselők az első pillanatban megkezdték Brüsszelben az áskálódást saját hazájuk ellen – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a gyurcsányista párt EP-képviselőjének címzett csütörtöki levelében.
Orbán Viktor a szlovák államfőt fogadta
A visegrádi együttműködésről, a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatokról és európai politikai témákról is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnökkel, akit a Karmelita kolostorban fogadott csütörtök délután – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Összefogás helyett baloldali belháború dúl Szegeden
A szegedma.hu városházi szocialista forrásai szerint áll a bál Szegeden a kényszerű balos összefogás miatt. Múlt pénteken Szabó Sándor emeszpés képviselő fölvázolta a nagy összeborulást, éppen csak a DK hiányzott belőle, illetve Botka László a sajtótájékoztatóról. Szombaton azonban a szegedi szocialista vezérkar mégis bejelentette, hogy a DK is támogatja Botkát. A Szeged Ma viszont megtudta: Gyurcsány borsos árat kért az együttműködésért cserébe.
Újabb bűncselekmény árnyéka vetül a szegedi városházára
A parkoló ügyében hűtlen kezelés miatt született elsőfokú ítélet után újabb súlyos bűncselekmény árnyéka vetül a szegedi városházára – jelentette ki a Fidesz szegedi alelnöke csütörtökön a csongrádi megyeszékhelyen.
Orbán: új csatárt igazoltunk
A miniszterelnök közösségi oldalán gratulált az új igazságügyi miniszternek.
Tarlós: Karácsonyék kijelentései a vicc kategóriájába tartoznak
Tarlós István odaszúrt Karácsonynak.
Szijjártó Péter visszaszólt Romániának
Románia olyan nyilatkozatot tett, amely nehezíti a kétoldalú kapcsolatok javítását – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a román külügyminisztérium szerdai közleményére reagálva.
Hiába vergődtek a libsik, Deutsch Tamás a költségvetési ellenőrző bizottság alelnöke lett az EP-ben
Meggyőző fölénnyel, 11:6 arányban jóváhagyták Deutsch Tamás jelölését, aki így két és fél évre alelnök lesz a költségvetési ellenőrző szakbizottságban. Gál Kingát szintén alelnöknek választották, ő a biztonságpolitikai albizottság alelnöke lett. Bocskor Andreáról, Trócsányi Lászlóról és Hidvéghi Balázsról elhalasztották a szavazást.
A Momentum után az MSZP is beállt a Magyarországot támadó brüsszeli bürokraták mögé
Fáj nekik, hogy az Európai Néppárt magyar képviselőket is jelölt az EP-bizottságok élére.
Jövőre minden idők legnagyobb költségvetéséből, 616 milliárd forintból gazdálkodhat a honvédség
A jövő évi költségvetés a magyar családok és az ország biztonságának költségvetése – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Börtön fenyegeti Demeter Mártát
Akár három évet is kaphat hivatali visszaélés bűntette miatt.
Karácsony Gergely teljesen magára hagyta Zuglót
Főpolgármester akar lenni a XIV. kerület polgármestere, ezért nem foglalkozik a kerület ügyeivel, és még elérni sem lehet.
Orbán: Magyarország és az Egyesült Államok ma ugyanazokat az értékeket támogatja és védi
Magyarország és az Egyesült Államok ma ugyanazokat az értékeket támogatja és védi – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedd este a Budapest Kongresszusi Központban, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének fogadásán, amelyet az amerikai nemzeti ünnep, a függetlenség napja 243. évfordulójának tiszteletére rendeztek.
A magyarellenes állampolitika leállításáért fognak tüntetni Erdélyben
A „kisebbség- és magyarellenes román állampolitika” leállításának céljával hívja tüntetni július 23-ra Székelyudvarhelyre szimpatizánsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).
Szijjártó: tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a kioktatás politikájának
A magyar diplomácia vezetője a Kelet és a Nyugat közötti párbeszéd szükségességéről beszélt, hangsúlyozva, hogy az EBESZ olyan szervezet, amely lehetőséget ad az ilyen párbeszéd lefolytatására.
Az EU feleslegesen hazudozik a magyar gazdaságról, hazánk bőven az uniós átlag fölött teljesít
Megalapozatlan állítások vannak az Európai Unió Magyarországra vonatkozó ajánlásaiban, és sajnálatos, hogy az Európai Unió gazdaságirányítással kapcsolatos tevékenységét politikailag vitatható, oda nem illő témákkal lazítják fel – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán (Ecofin) kedden.























































































