Kétharmad
Márki-Zay nekilátott a tisztogatásnak Hódmezővásárhelyen
Márki-Zay Péter újraválasztott hódmezővásárhelyi polgármester számos vezetőt leváltott az önkormányzat cégeinél.
Botka otthagyja a szocikat: kilépett az MSZP-ből
Az egykori miniszterelnök-jelölt szakított a párttal.
16 ezer nagycsaládos autóvásárlást, 40 ezer babaváró hitelt igényeltek már
A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin nyilatkozott az M1 csatornának.
Nagy erőkkel folyik a Mallorcán eltűnt magyar turisták keresése
Magyarország barcelonai főkonzulátusa kapcsolatban van a helyi rendőrséggel és a családdal a Mallorcán eltűnt magyar turisták ügyében – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Ma van a székely autonómia napja
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) határozatának értelmében október utolsó vasárnapja a székely autonómia napja, ezen alkalomból Székelyföld-szerte őrtüzeket gyújtanak. A kezdeményezők össznemzeti imádságra és őrtüzek gyújtására szólítják fel a Kárpát-medence lakosságát.
Eltűnt magyar turisták után kutatnak a mallorcai hatóságok
Eltűnt magyar turisták után kutatnak nagy erőkkel a mallorcai hatóságok – jelentette a Diario de Mallorca helyi lap a hétvégén.
Csütörtökön lejár az adategyeztetés határideje
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Kétmilliót kért vissza egy tér felújításából a fehér porral lebukó MSZP-s politikus
Lackner Csaba továbbra sem hajlandó lemondani.
Faládákba bújtak a migránsok: a nagylaki határőrök kapták el őket
Faládákba bújtatott határsértőket lepleztek le egy tehergépkocsi közös ellenőrzése során Nagylaknál a magyar és román határrendészek.
Magyar-amerikai siker: újjáépül Irak legnagyobb keresztény városa
Magyar-amerikai együttműködés keretében épül újjá Irak legnagyobb keresztény városa, a projekt a magyar humanitárius politika alapelve mentén valósul meg, miszerint a segítséget visszük oda, ahol a baj van, nem a bajt hozzuk ide – derül ki a Miniszterelnökség közleményéből.
Karácsony ügyetlenkedése eladósíthatja Budapestet
Megtorpanhat a főváros fejlődése, illetve elszabadulhatnak Budapest kiadásai, ha Karácsony Gergely főpolgármester valóban hisz az esetlen kampányígéreteinek az azonnali végrehajtásában.
„Tavaly Magyarország exportálta a 12. legtöbb kolbászt a világon”
Magyarország tavaly 18 ezer 900 tonna kolbászt exportált 45 országba, amivel a 12. lett a világon – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a 23. Békéscsabai Kolbászfesztiválon.
Mégsem vizsgálta Magyarország adósosztályzatát a Moody's
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást sem a „Baa3” szintű osztályzatra.
Orbán Viktor: Higgy, remélj, szeress!
Orbán Viktor miniszterelnök Nick Vujicic prédikátorral, motivációs trénerrel találkozott, aki Budapestre érkezett. Az erről készült videót osztotta meg a kormányfő a közösségi oldalán.
Újabb ellenőrzés-sorozat indul az eltérő minőségű élelmiszerek ügyében
Újabb, kiterjedtebb ellenőrzés-sorozatot indít az agrártárca az eltérő minőségű élelmiszerek ügyében.
Hamarosan vádat emelhetnek a dunai hajóbaleset ügyében
Befejezték a nyomozást a dunai hajóbaleset ügyében, hamarosan vádat emelhetnek.
Ma estig lezárták a Lánchidat
Szombat este 7 óráig lezárták a Lánchidat a felújításhoz szükséges előzetes hídvizsgálat miatt. Reggeltől csak a gyalogosok használhatják a hidat, az autó- és buszforgalom szünetel, a buszok módosított útvonalon közlekednek.
Kocsis Máté: a Fidesz-KDNP jelentős pénzügyi többlettel adta át a kerületeket
A Fidesz-KDNP leköszönő budapesti kerületi polgármesterei jelentős pénzügyi többlettel, összesen mintegy 93 milliárd forinttal adták át az önkormányzatokat az utódaiknak – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.























































































