Kétharmad
Újbuda megint a „régi”? A gyurcsányista polgármester leállítaná a szuperkórház építését
László Imre pazarló és felesleges beruházásnak tartja az Újbudán felépítendő szuperkórházat.
Fidesz-szavazókat támadott meg a budaörsi „nyaligátor”
Ismeretlenek töltötték fel a világhálóra korábban azt a videót, amin egy prostituált szolgáltatásait veszi igénybe a budaörsi polgármester, és ami most újabb botrány kereszttüzébe sodorta a várost.
Szijjártó: a magyar érdekeknek megfelelően fejlődik a gazdasági kapcsolat Oroszországgal
Magyarország és Oroszország között átláthatóan, a magyar gazdaság és a belföldi vállalatok érdekeinek megfelelően fejlődnek a gazdasági kapcsolatok – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Benkő: A hon védelmére mindenkinek késznek kell lennie
Benkő Tibor a Honvédelem és haderőfejlesztés – honvédelem és államigazgatás kapcsolata címmel tartott előadásában elmondta, minden megyébe elmegy, és minden védelmi bizottság előtt számot ad arról, hogy mi is az a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelyhez hozzáfogtak, melynek végrehajtása elengedhetetlen.
Nacsa: a szocialisták máris nekiláttak Zugló kiárusításának
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok véleményét ismertette keddi sajtótájékoztatóján, ahol elmondta, hogy Horváth Csaba, Zugló ellenzéki polgármestere korábban azt ígérte, nem fognak önkormányzati ingatlanokat értékesíteni.
A közpénzek ellopásáról beszélő Lackner Csabát kivágták az MSZP-ből
A korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő kizárásáról döntött az MSZP.
Vona Gábor kilépett a Jobbikból
Indoklása szerint a közélet más dimenziójában szeretne részt venni.
Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérek egyikét
Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérek egyikét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
Szijjártó: Magyarország felelősséget visel a világ valamennyi keresztény közössége iránt
Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Ursula von der Leyen döntött Várhelyi Olivér jelölésével kapcsolatban
Ursula von der Leyen elfogadta Magyarország jelöltjét, így Várhelyi Olivér lehet majd hazánk delegáltja a következő Európai Bizottságban, amennyiben sikeresen veszi a következő akadályokat – értesült a Magyar Nemzet.
Szívükhöz kapnak a liberálisok: ismét nőtt a foglalkoztatás
A július-szeptemberi időszakban, azaz a harmadik negyedévben, 4 millió 521 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal 70,3 százalékra emelkedett – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Továbbra is nagy erőkkel keresik a Mallorcán eltűnt magyar testvérpárt
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kedd reggel a Facebook-oldalán az esettel kapcsolatban közölte, hogy a spanyol, illetve a magyar sajtóban megjelent hírrel ellentétben az eltűntek keresését nem függesztették fel, éppen ellenkezőleg: kiterjesztették azt.
Az elmúlt 9 évben több mint 30-szorosára nőtt a gyermekes családok adókedvezménye
A változás bő egymillió szülőt érint.
„A Nyugat máig nem tulajdonít jelentőséget az antikommunista forradalomnak”
Erről Schmidt Mária történész beszélt az M5 csatorna Ez itt a kérdés című, hétfő este sugárzott műsorában.
A magyar termékenységi mutató növekedett 2010 óta az EU-ban az egyik leggyorsabban
Az európai trend egyébként pont fordított, a legtöbb országban stagnál vagy csökken a gyermekvállalási kedv.
Orbán: a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája
A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.
„Az elesett katonabajtársak emlékét örökké őrizni kell”
Erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszélt a halottak napja alkalmából szervezett hagyományos kegyeleti gyertyagyújtáson Budapesten.
Fellebbez az ügyészség a Viking Sigyn kapitányának bűnügyi felügyelete ellen
Bejelentette fellebbezését az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának bűnügyi felügyelet alá helyezése ügyében – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. Hozzátette: az úgynevezett Hableány-ügyben az ügyészség november végéig vádat emel.
Nagyon jók a magyar-szlovén kapcsolatok
Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van, mindkét ország pontosan tudja ugyanis, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután tárgyalt Marjan Sarec szlovén kormányfővel.
Ez történik, ha a baloldal ráveti magát egy kerületre
Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, illetve az ellenzéki érdekszövetségből azonnal kihátráló Momentum Mozgalom helyére álló Jobbikot városházi pozíciókhoz juttatta.























































































