Kétharmad
Orbán: a NATO először mondta azt, hogy a délről érkező tömeges migráció biztonsági kihívás
Orbán Viktor szerdán a NATO-csúcson járt.
Rácz Zsófia lett az új ifjúságügyi helyettes államtitkár
Rendhagyó módon nem sajtótájékoztatón, hanem a közösségi médiában mutatták be az új államtitkárt. Rácz Zsófia korábban politikai elemzőként dolgozott, illetve Magyarország ENSZ ifjúsági küldötte volt.
Kiderült: Sorosék álltak az októberi ellenzéki kampányok mögött is
Több helyen is a Norvég Civil Alap, illetve a Soros-alapítvány által támogatott szervezetek álltak az októberi győztes ellenzéki kampányok mögött.
Hazaárulás miatt indulhatott nyomozás Soros György ellen
Hazaárulás miatt indíthat nyomozást a rendőrség Soros György ellen, miután a megjelent hírek szerint személyesen próbálta megakadályozni, hogy Magyarország megkapja az uniós bővítési posztot az új Európai Bizottságban.
Szijjártó: a brit külpolitika egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása
Nagy-Britannia külpolitikájának egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása és a vallási okokból üldözött közösségek támogatása, ez egybevág a magyar kormány üldözött keresztényeket támogató politikájával – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdára virradóra az MTI-nek Londonból telefonon nyilatkozva.
„Hiteles csatlakozási perspektívát kell biztosítani a Nyugat-Balkán országainak”
Mivel a Nyugat-Balkán szerves része Európának, az Európai Uniónak hiteles csatlakozási perspektívát kell biztosítania a régió minden egyes országának – hangsúlyozta Várhelyi Olivér, a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztos Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottságának ülésén kedden.
Horváth Csaba és az MSZP ne használja pénzszivattyúként Zuglót!
Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke felszólította Horváth Csabát és az MSZP-t, ne használja „pénzszivattyúként” Zuglót.
Továbbra is napirenden van a kvóta és a migránsok elosztása az unióban
Magyarország továbbra is az illegális migráció megállítását, nem pedig a menedzselését, továbbá a külső határok védelmét tartja a legfontosabb megoldandó feladatnak – emlékeztetett Pintér Sándor belügyminiszter a Bel- és Igazságügyi Tanács (BIUT) brüsszeli ülésén.
Kórházstopot rendelt el a Fővárosi Közgyűlés balliberális többsége
Kórházstopot rendelt el a Fővárosi Közgyűlés, amikor a balliberális többség leszavazta a dél-budai centrumkórház megépítését támogató előterjesztést – mondta Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Orbán: „Sir Roger Scruton megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálóktól”
Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálatokat megfogalmazóktól – mondta kedden Londonban Orbán Viktor miniszterelnök, aki kitüntetést adott át a brit író-filozófusnak.
Ötvenszeresére emelte a parkolás árát a baloldal Óbudán
A kerületben élő albérletesek eddig kedvezményesen parkolhattak, ám ennek most vége.
Szijjártó: Magyarország segítséget nyújt az albániai földrengéskárok elhárításában
Magyarország segítséget nyújt Albániának a minapi súlyos földrengés okozta károk felszámolásában – mondta kedden Londonban a külgazdasági és külügyminiszter.
A többség szerint hibázott a Momentum, amikor a határon túli magyarok ellen kampányolt
A magyar felnőtt társadalom 53 százaléka nem tartja elfogadhatónak azt, hogy magyarországi politikusok a környező országokban ne a határon túli magyar képviselők vagy pártok mellett álljanak ki – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített közvélemény-kutatásából.
PISA-teszt: minden területen javultak az eredmények
Ezek már sokkal szebb számok, mint a négy évvel ezelőttiek.
Jogerős ítélet született a Goodfriend-féle kamu kitiltási botrány kapcsán
Jogerősen két év, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték az amerikai kitiltási botrányhoz vezető Bunge-ügyben Tábor Viktor András informatikai vállalkozót.
Lezuhant egy teherautó a Nagyszőlős utcai felüljáróról – helyszíni fotó
Átszakította a szalagkorlátot és lezuhant egy teherautó a XI. kerületi Nagyszőlős utcai felüljáróról a Budaörsi útra.
Czeglédy Csaba tagadja bűnösségét, és állítja: mindenét amilye van, adózott jövedelméből szerezte
A DK-s politikus a vádhatóság szerint a bűncselekményekből legalább 387 millió forinttal gazdagodott.
Migránshelyzet: a 2015-öshöz hasonló állapotok vannak
A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének hétfői ülése után a testület elnöke, Németh Szilárd.























































































