Kétharmad
Karácsony mérlege: milliárdos kár és szabálytalanságok
Miközben ő a hibás, a főpolgármester csak hátrafelé mutogat.
Toroczkai: Az elnökségre aspiráló Jakab Péter garancia arra, hogy a még megmaradt nemzeti elkötelezettséget is kiirtsák a Jobbikból
A lényegre tapintott rá Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, amikor a Magyar Hírlapnak adott interjújában rámutatott: „Ha az Európai Unió azt szeretné, hogy ne legyen illegális bevándorlás, akkor nem létezne”.
Reflektorfényben az NGO-k, a Soros-hálózat politikai lobbiszervezetei
Az elmúlt időszakban egyre több jel utal arra, hogy a tevékenységüket jelentős részben külföldi forrásokból fedező NGO-k (nem kormányzati szervezetek) korábbi, tisztán jogvédő funkciójukat háttérbe szorítva egyre nagyobb befolyást kívánnak szerezni a magyar politikai térben.
A tanúk a bírósággal is tudatták: Hasszán F. az Iszlám Állam terroristája
Mindenki tudta a szír férfiről, hogy az Iszlám Állam tagja, saját egységével járta a várost; az emberek látták azt, ahogy gyilkoltak.
Liget Budapest: tovább nő a zöldfelület aránya a Városligetben
További ötezer négyzetméterrel nő a zöldfelület a betonutak rovására a Városligetben, ahol 2019 végén 124 új ligethonos fát is elültettek a Liget Budapest projekt keretében, később pedig tovább bővül majd a park zöldfelülete.
Hódmezővásárhelyen politikai okokból Bessenyei Ferenc tiszteletét is képesek voltak megtorpedózni
„Az 50-es években, a Rákosi-korszakban nagyobb volt a színházak szabadsága annál, ahogy most Vásárhelyen egy előadóművészi díj bírálóbizottságát gyámság alá helyezte, ülésének jegyzőkönyvét manipulálta, javaslatát irányított döntéssel, öncélúan felülbírálta a politika” – mondta Bessenyei Ferenc özvegye a Márki-Zay Péter vezette hódmezővásárhelyi városvezetés eljárásáról, amivel politikai okokból megtorpedózta Nemcsák Károly kitüntetését.
Nem engedik ki a börtönből a skálás gyilkost
A Szegedi Törvényszék másodfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra a „skálás gyilkos”, a budai Skála áruháznál 1992-ben történt pénzszállítórablás és gyilkosság életfogytiglanra ítélt egyik elkövetője.
Több mint 4 milliárd forinttól eshet el a BKV Karácsony Gergely miatt
Megérte megválasztani.
„Magyarország elszigetelődött”: ötszázmillió dolláros befektetési alapot hozunk létre Indonéziában
A magyar vállalatok indonéziai térnyerését elősegítő intézkedést Szijjártó Péter jelentette be Jakartában.
Kezdődik a politikai szezon: hét településen, köztük Győrben tartanak időközi választást vasárnap
Győrben, Patakon, Bokorban, Pötrétén és Irotán polgármestert, Apátvarasdon és Sényén képviselőket választanak.
Kovács Zoltán: mintha csak a Soros-tervet olvasnánk az európai liberálisok új bevándorláspárti javaslatában
Mintha csak a Soros-tervet olvasnánk az európai liberálisok (melynek egyébként a Momentum is tagja) új bevándorláspárti javaslatában – közölte Facebook-oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.
Szomáliai bevándorló erőszakolt meg egy nőt Budapesten
Őrizetbe vett a rendőrség egy Magyarországon élő 30 éves szomáliai férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt hétfőn Budapesten – tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.
Az objektivitás hiányáról beszélt Hidvéghi a LIBE-bizottságban
Ma nem volt napirenden Magyarország támadása a LIBE-bizottságban – tette közzé Facebook-oldalán Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő.
Rendkívüli főkapitányi értekezletet tartott a belügyminiszter
Rendkívüli rendőrfőkapitányi értekezletet tartott Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Bácsalmáson, a Magyarország schengeni határszakaszán felerősödött migrációs nyomás miatt.
Karácsony Budapestje: megalázóan alacsony fizetésemeléssel szúrná ki a dolgozói szemét a BKV
A szakszervezet szerint az átlagosan 8 százalékos emelés nem tárgyalási alap.
Orbán Viktor kártyázni is jól tud
A miniszterelnök meglepte a Fidesz hajdú-bihari választókerületi elnökét, amikor elővett egy ládányi magyar kártyát, és kiemelt belőle egy bontatlan paklit.
Szijjártó: nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet
Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re, ezért az Európai Uniónak be kell fejeznie az atomenergia negatív diszkriminációját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Prágában, a 6. közép-európai atomipari konferencián elhangzott előadásában.
A magyarok háromnegyede elutasítja a börtönbizniszt
Az elmúlt időszakban komoly közéleti vitát váltottak ki azok a kártérítési eljárások, amelyek eredményeként a magyar állam jelentős összegeket lenne köteles fizetni az elítélt bűnelkövetőknek a fogvatartási körülményekre hivatkozva. A Századvég megvizsgálta a lakosság álláspontját ebben a kérdésben.























































































