Kétharmad
Csütörtöktől felfüggesztik a közlekedési vizsgákat
Csütörtöktől felfüggeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a koronavírus terjedésének megelőzéséért.
Két vírus pusztít Európában: a korona és a migráció
Na jó, igazából három, mert a liberalizmus is, csak Bakondi György erről most nem beszélt.
58-ra nőtt a fertőzött betegek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 58-ra nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma.
Home office: mától szünidei menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok Budapesten
Az észszerűség jegyében mától a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok, mivel a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók.
Virológus: nagy a nemzetközi összefogás a kórokozó kutatásában
Német és olasz szakemberek is segítségére voltak magyar kollégáiknak abban, hogy sikerüljön mesterséges körülmények között izolálni a koronavírust.
Videón magyarázzák el, mit jelent a veszélyhelyzeti különleges jogrend
A koronavírus-járvány rohamos terjedése miatt napok óta „veszélyhelyzetként” meghatározott különleges jogrend van érvényben Magyarországon. Az Alapjogokért Központ tájékoztató videóban magyarázza el, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban.
Emmi: mindenki segítsen az utasítások betartásával!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra kéri a lakosságot, hogy a koronavírus-járvány idején segítse az orvosok, nővérek, ápolók, szakdolgozók emberek életet védő munkáját azzal, hogy betartja az utasításaikat.
Horváth Ildikó: 45 egészségügyi dolgozó van karanténban, akár a lakosság fele is megfertőződhet
45 egészségügyi dolgozó van karanténban, s nemzetközi szakértők szerint az országok lakosságának 50-70 százaléka megfertőződhet. A cél ennek ellenére az, hogy lassítsák a járvány terjedését, és ha az emberek felelősen viselkednek, akkor van erre esély – közölte az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.
Bezáratta a játszótereket a koronavírus-járvány miatt a Főváros
Bezárják a játszótereket, ritkítják a BKK és BKV-járatokat, a védekezésben résztvevők számára pedig ingyenes parkolást biztosít a Főváros – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a kormányzati intézkedésekkel párhuzamosan bevezetett budapesti intézkedéseket.
Nézőpont: a kormányellenesek is támogatják a kabinet intézkedéseit
A legveszélyeztetettebb idős korosztály a legelégedettebb a magyar kormány koronavírus elleni fellépésével.
Hiteltörlesztési moratóriumon dolgozik a Bankszövetség
A Magyar Bankszövetség aktívan dolgozik az önhibájukon kívül bajba került, hitellel rendelkező családok és vállalatok pénzügyi helyzetének stabilizálásán, folyamatosan vizsgálja a leginkább sújtott ágazatok és vállalkozások helyzetét, a munkahelymentő pénzügyi megoldási lehetőségeket.
Védi a cégeket a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport
Megkezdte tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével.
Operatív törzs: százas nagyságrendbe léphet a megbetegedések aránya
Mivel egyetlen koronavírus-fertőzött 2-3 egészséges embert fertőzhet meg, így Magyarországnak is fel kell készülnie, hogy a napokban akár százas nagyságrendbe emelkedhet az új megbetegedések száma, jelentette be az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos, ugyanakkor azt is jelezte, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában izolálták a vírust, így itthon is megkezdődhet a koronavírus-fertőzés elleni vakcina kikísérletezése.
Friss: áruforgalmi folyósokat jelöltek ki az országot átszelő kamionosoknak
Erről Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár beszélt a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.
Leáll a termelés a győri Audi-gyárban
A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is.
Friss: több magyar kórházat járványkórházzá alakítanak
Több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt – közölte az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.























































































