Kétharmad
Esztergom és Székesfehérvár ingyenessé tette a parkolást, Karácsony szerint ez járványveszélyt okozna Pesten
Amerikai és európai nagyvárosok után több magyar nagyvárosban is ingyenessé tették/tennék a parkolást.
Amíg mi átengedtük a hazatartó román vendégmunkásokat, addig a román kormány a magyar zászló miatt büntette meg Sepsiszentgyörgy polgármesterét
Erről Szijjártó Péter beszélt Kolozsváron.
Századvég: politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok
Politikai viták helyett nemzeti összefogást várnak a magyarok az új koronavírus okozta helyzet kezelésében – közölte a Századvég Alapítvány pénteken az MTI-vel, legfrissebb – ezer ember megkérdezésével készített – közvélemény-kutatásuk eredményét ismertetve.
Orbán Viktor: a védekezés logikája szerint állt fel az ország
Bár még a csoportos megbetegedések szakaszában jár Magyarország, elkerülhetetlen lesz a koronavírus-járvány tömeges terjedése, de a bevezett intézkedéseknek köszönhetően a terjedés lassú. Magyarország katonai akcióterv alapján felkészült a további lehetséges következményekre – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Olaszországhoz hasonló „járványnépvándorlás” miatt aggódik Siófok polgármestere
Az olaszországi járványügyi helyzet egyik legveszélyesebb momentuma volt, amikor az elsőként fertőzött észak-olaszországi területek lakói tömegesen indultak délnek, továbbhurcolva a kórt. Ugyanettől tart Siófok város polgármestere, aki arra kérte a nyaralótulajdonosokat, ne induljanak el a Balaton fővárosa felé.
Gyorsteszttel, csodaszerekkel, álhírekkel szédítenek a csalók a járványban
A járványügyi helyzettel visszaélő csalókra figyelmeztet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT), amely egészséges gyanakvásra és észszerű óvatosságra szólítja fel a lakosságot. Akadnak, akik „csak” jólértesültséggel, más gazemberek semmit sem érő szerekkel verik át az egészségük miatt aggódókat.
Orbán: „hosszú lesz, belenyúlik az éjszakába”
A miniszterelnök Facebook-videóban számol be a védekezés 8. napjáról
Hazahozták a Marokkóban rekedt magyarokat
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésben jelentette be a jó hírt.
Péntektől online tart sajtótájékoztatót az operatív törzs
Péntektől egy stúdióból, online tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs – jelentette be Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
Hat embert kezelnek az intenzíven koronavírus miatt
Sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs.
Gyűjtést indított a Hír TV
Miközben az ellenzéki média a 444-től kezdve az Indexen át az olvasóitól tarhál, a Hír TV komoly adománnyal támogatja az első vonalban harcolókat.
Az MNB üdvözölte a kormány döntését az ügyfelek fizetőképességének megőrzéséről
A bankok számára fontos, hogy a gazdaságban megjelenő fizetőképességi problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki közleményében üdvözölte a kormány előző nap meghozott döntését.
Élő: Az utolsó óráiban vagyunk annak, hogy tehetünk a tömeges megbetegedések ellen
Az operatív törzs sajtótájékoztatóján leszögezték: a helyzet komoly, viccelődésnek helye nincs.
Drága ajándékaival ösztönzi az önkéntes orvostanhallgatókat egy visegrádi szálloda
Elutasítja a szállodák utazásra való buzdítását, ugyanakkor különleges figyelmességről tett tanúbizonyságot a visegrádi Royal Club Hotel.
Zavartalan az élelmiszer-ellátás, felesleges a felhalmozás!
Értelmetlen a felhalmozás az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint. Az Agrárminisztérium is biztonságosnak tartja az élelmiszer-ellátást.























































































