Kétharmad
Tények a Klubrádió frekvenciaügyével kapcsolatban
A Klubrádiónak valójában az uniós és magyar jogszabályokat alkalmazó bírósággal, valamint két másik piaci szereplővel van vitája, nem „a politikával” – írja az Alapjogokért Központ csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
Lélegeztetőgépekkel segít egy felvidéki kórházat a magyar kormány
Tíz darab lélegeztetőgéppel segíti a magyar kormány a felvidéki Galántán lévő Szent Lukács Kórházat – számolt be a ma7.sk nevű felvidéki magyar hírportál a Magyar Közlönyre és saját információkra hivatkozva csütörtökön.
Müller Cecília: Lassú emelkedés kezdődött el a járványadatokban
A brit koronavírus-mutáns miatt emelkedik a fertőzöttek száma.
Orbán Viktor levélben fejezte ki részvétét Farkas Árpád költő hozzátartozóinak
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki részvétét a szerdán eltemetett Farkas Árpád székelyföldi költő hozzátartozóinak. A levelet az a Háromszék című napilap közölte internetes oldalán, amelynek közel két évtizeden át Farkas Árpád volt a főszerkesztője.
Gulyás: Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam
A kormány döntött arról, hogy a magyar állam védettséget igazoló okmányt vezet be, amelyet azok kaphatnak meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen, vagy bizonyítottan átestek a betegségen – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Novák: Pénteken érkezik meg a 13. havi nyugdíj első részlete
Pénteken érkezik meg a 13. havi nyugdíj első részlete, amely átlagnyugdíj esetén 37 650 forint többletet jelent – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Hagyományos módon rendezik meg az idei érettségi vizsgákat
Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: a tavaly tavaszi és őszi írásbeli vizsgákon, valamint a januári középfokú felvételin alkalmazott intézkedések mellett – tantermenként tíz tanuló, maszkviselés, testhőmérséklet-mérés, távolságtartás és kézfertőtlenítés – sehol sem alakult ki gócpont.
Több mint 1800-zal emelkedett az azonosított fertőzöttek száma
Elhunyt 97, többségében idős, krónikus beteg.
Áder János: A gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy megvédjék a munkahelyeket
Ha jól halad a koronavírus-járvány elleni védőoltások beadása, májusban remélhetőleg ismét lazítani lehet a járványügyi korlátozásokon Magyarországon, és a nyár ismét meglehetősen sikeres lehet az idegenforgalomban – jelentette ki Áder János köztársasági elnök szerdán, a visegrádi négyek (V4) elnökeinek lengyelországi találkozóját záró közös sajtóértekezleten.
Operatív törzs: A korai nyitás sok veszélyt rejt magában
A járványügyi adatok alapján túl korai lenne a szabályok enyhítése – mondta az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Kiemelt beruházásként újulhat meg a kelenföldi indóház
A kelenföldi indóház épületének rekonstrukcióját a Közlekedési Múzeum által előkészített tervek alapján a kormány kedd este megjelent rendelete minősítette kiemelt beruházássá.
Novák: Pénteken kezdik utalni a 13. havi nyugdíj egyheti részét
A baloldal elvette, mi visszaadjuk – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Valóságos roham indulhat az otthonfelújítási ingyenmilliókért
Az állami támogatás iránt leginkább a 40 és 49 év közötti családfővel rendelkező háztartások érdeklődnek, ezek körében 16 százalék a biztos részvételt jelzők aránya.
Megérkezett az ötszázezredik adag a Pfizer–BioNTech vakcinájából
Megérkezett Magyarországra az ötszázezredik adag a Pfizer és a BioNTech cég által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinából, a Comirnaty nevű oltóanyagból – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-t.
Operatív törzs: Ettől a héttől már négy vakcinával oltanak
A fővárosban kezdődik az orosz Szputnyik V vakcinával az oltás – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Kedden már utalja a Magyar Államkincstár az első otthonfelújítási támogatásokat
Az érintett 17 család az átlagosan egymillió forintos támogatást szerdán kapja meg – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten az MTI-nek.
Elkezdődött az AstraZeneca-oltóanyagok kiszállítása
A közmédia információi szerint az AstraZeneca oltóanyagait a kormányhivatalokba szállítják, és onnan viszik majd a háziorvosokhoz.
Az időseket érintő internetes csalások megelőzésére ajánl óvintézkedéseket az NMHH
Az NMHH öt pontban határozta meg az idősek online biztonságához szükséges lépéseket.
Komoly érdeklődés várható a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön iránt
Komoly érdeklődést vár a vállalkozások részéről a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön iránt Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója, aki az M1 aktuális csatornán kedd reggel azt is elmondta, hogy a program márciusra indulhat el.























































































