Kétharmad
Szijjártó: Végső fázisába érkezett Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programja Ugandában
Végső fázisába érkezett Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programja Ugandában – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
Kovács Zoltán: A baloldal tudatosan félrevezeti a közvéleményt
A baloldal, „élükön Gyurcsány Ferenc pártjával” tudatosan félrevezeti a közvéleményt. „A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és álhíreket terjesztenek” – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az MTI-nek.
Beoltották Orbán Viktort
Beoltották a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Orbán Viktor miniszterelnököt. Az erről készült fényképeket a kormányfő Facebook-oldalára tették fel vasárnap délelőtt.
Rusvai: Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye az újabb mutánsok keletkezésének
Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti vakcinákat, mert csak így lehet megfékezni a járvány harmadik hullámát.
4 469 új fertőzött, elhunyt 72 beteg
4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 72 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 974 főre emelkedett.
ITM: hétfőtől a boltokban is feltűnhetnek az új energiacímkék
Hétfőtől a boltokban is feltűnhetnek az új energiacímkék – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
Külön díjazást kapnak azok a háziorvosok, akik hétvégén is oltanak
Külön díjazást kapnak azok a háziorvosi szolgáltatók, amelyeket szabad- vagy munkaszüneti napon járványügyi feladat ellátására köteleztek – olvasható a kormány honlapján szombaton közzétett közleményből.
Szlávik: a mutáns vírusnál a klinikai tünetek is súlyosabbak
Meredeken emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők, sőt az intenzív osztályokon kezeltek száma is – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Galgóczi Ágnes: Megfontolandó a plázák és iskolák ideiglenes bezárása
Meg kell fontolni a plázák és az iskolák rövid időre történő bezárását a jelenlegi járványhelyzetben.
Müller Cecília: Minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét
Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét – mondta az országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek.
Lélegeztetőgépre került a fideszes országgyűlési képviselő
Szerdán délután lélegeztetőgépre került Bányai Gábor.
Továbbra is közlekednek a Volánbusz járatai Hódmezővásárhelyen
A Volánbusz a hatályos közszolgáltatási szerződésének megfelelően március 1-jétől is változatlan menetrend szerint indítja helyi autóbuszjáratait Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.
Százötvenmillió forintos beruházással épült kerékpárút az Ormánságban
Mintegy százötvenmillió forint értékben, európai uniós forrásból épült kerékpárút az ormánsági Tésenfán és környékén – tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-t.
Szijjártó: a Stellantis-csoport 1,6 literes benzinmotor-gyártást hoz Szentgotthárdra
A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.
Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök
A köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül és kínai vakcinát ajánlott fel neki.
Szijjártó: Magyarország érdeke a Nyugat-Balkán európai integrációja
Ha a Nyugat-Balkán gyenge, az ott feltorlódott illegális migránsok gyorsan Magyarország déli határára érnek, ezért fontos a régió megerősítése és integrációja a biztonság szempontjából is – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Támogatják a magyarok a fiatalok szja-mentességét és a 13. havi nyugdíj visszavezetését
Nincs generációs ellentét a korosztályhoz kötött támogatások miatt, hiszen ezek az intézkedések hozzájárulnak ahhoz, hogy mind az idősek, mind a fiatalok életminősége javuljon a járványhelyzetben is – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért.
Márciusban érkezik újabb 500 ezer kínai vakcina
Európában másodikként, az Európai Unióban elsőként mi tudtunk Kínából oltóanyagot vásárolni – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter a közösségi oldalán.























































































