Kétharmad
Földrengés volt Nagykanizsa közelében
Földrengés volt kedd hajnalban Nagykanizsa közelében – közölte a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
Néhány országból korlátozás nélkül lehet belépni Magyarország területére
Néhány országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra – közölték hétfő este a kormány honlapján.
A múlt héten már hazánkban oltották be a legtöbb embert Európában
Jelentősen felgyorsult a múlt héten a vakcinázás Magyarországon, és már 6,94 százalékos az átoltottsági mutató.
Csak oltási igazolvánnyal lehetne részt venni a Balaton Soundon
Zamárdi önkormányzata kizárólag azokat engedné be a fesztiválra, akik rendelkeznek az oltást igazoló okmánnyal – közölte a vg.hu.
A kormányzati intézkedések több mint egymillió munkahelyet tudtak megvédeni
A munkahelyvédelmi, a munkahelyteremtő és a beruházásösztönző intézkedések együtt 1 millió 660 ezer magyar munkahelyének védelméhez járultak hozzá – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.
Zürichhel és Dubajjal tartja a lépést Debrecen
Debrecen végre a nemzetközi palettán is elfoglalta az őt megillető helyet. Magyarország második legnagyobb városa felkerült a világ legjobb befektetésösztönzési célpontjainak top 10-es listájára.
Müller Cecília: Soha ilyen komolyan nem kellett venni a járványt, mint most
Az eddigi 6,5 millió helyett már 10 millió 870 ezer adag Pfizer–BioNTech-oltóanyagot kötött le Magyarország, ezzel is növelve az ilyen típusú védőoltás mennyiségét az országban – közölte az országos tiszti főorvos az operatív törzs sajtótájékoztatóján.
Szijjártó: Egy kivétellel soha ennyi oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra
Egy kínai szállítmányt leszámítva soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két Moszkva mellől hétfő hajnalban indult kamion szállít az ország felé – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videóüzenetében a közép-európai külügyminiszterek szlovéniai találkozójára indulva.
Galgóczi Ágnes: Továbbra is fegyelmezettnek kell lenni
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője arra figyelmeztet, hogy továbbra is fegyelmezettnek kell lenni, hogy meg lehessen akadályozni a koronavírus robbanásszerű terjedését.
Koronavírus: 4326-tal nőtt a fertőzöttek száma
Meghalt 84 beteg, 4326-tal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.
Szlávik János: Nagyon nehéz 2-3 hét vár ránk
Az Egyesült Államokban létezik egy erős oltásellenesség, de a koronavírus elleni oltást általában várják az amerikaiak. Erről Vajó Zoltán Arizonában élő főorvos beszélt az ATV Heti napló Sváby Andrással című műsorában.
Az Európai Néppárt a járvány közepén is csak ideológiai vitákkal foglalkozik
Elege lett a Fidesznek Brüsszel hozzáállásából – hívta fel a figyelmet Novák Katalin.
Gyurcsány és Karácsony szándékosan megtéveszti az embereket vakcinaügyben
Gulyás Gergely miniszter helyretette a baloldali vezér és a teszetosza főpolgármester hétvégi vádaskodását.
Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre
Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Több mint 15,5 millió embernek elegendő vakcinát rendelt a magyar kormány
Hazánk a brüsszeli beszerzési rendszeren keresztül eddig 12 048 855 ember oltásához szükséges oltóanyagot rendelt, saját beszerzés útján pedig további 3,5 millió ember beoltásához elegendő vakcina szállításáról állapodott meg.
A cél, hogy minél többen megkapják az első oltást
Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja – közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
„Sárkány ellen sárkányfű”
A miniszterelnök fogalmazott így amikor megkapta a kínai vakcinát ma délelőtt.
Orrcsonttörés Vörsön
Súlyos testi sértés Vörsön Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. 02. 28., v – 13:18 Eldurvult az italozás.























































































