Kétharmad
Szijjártó: Manfred Weber szégyellje magát!
Szijjártó Péter szerint Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezés helyett „a legsikeresebb EPP-tagpárt eltávolítását szervezte, és az ehhez szükséges bürokratikus trükkökön agyalt”.
Szijjártó reméli, hogy egyszer megoldódik a kettős állampolgárság kérdése Szlovákiában
Egyelőre sajnos úgy tűnik, hogy nem sikerül biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre a kérdésre is megszületik a megoldás – jelentette ki szerdai révkomáromi látogatását követően a külgazdasági és külügyminiszter.
Alapjogokért Központ: Az Európai Néppárt elbukott
Beigazolódott, amit korábban megjósoltunk: az Európai Néppárt elbukott – írta legfrissebb Facebook-bejegyzésében az Alapjogokért Központ.
Már a baloldali sajtó sem tudja elhallgatni: az élen jár hazánk a beoltottak arányát tekintve
El kell ismerniük, sikeres a magyar oltási program.
Deutsch Tamás: Az Európai Néppárt a járvány kellős közepén is a kizárósdival van elfoglalva
A Fidesz EP-képviselője a Facebook-oldalán jelentette be, hogy kilépnek az Európai Néppárt frakciójából.
Müller Cecília: a hétvégén 74 ezer 60 év alatti krónikus beteget tervezünk beoltani
Az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét.
Orbán Viktor: A fideszes EP-képviselők kilépnek az Európai Néppártból
Ezúton tájékoztatom, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az EPP európai parlamenti képviselőcsoportból – írta Manfred Webernek címzett levelében Orbán Viktor.
Négyezernél több új fertőzöttet regisztráltak, 758 ezer a beoltottak száma
136 beteg elhunyt.
Intenzív terápiás szakorvos: A koronavírusosak a kórházban levegőért küzdenek
A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra – hangsúlyozta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Utánfutókat gyártó cég kecskeméti és amerikai beruházását is támogatja a kormány
Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.
Dömötör Csaba: Tömeges oltás lesz a hétvégén
Tömeges oltás lesz hétvégén, március 6-7-én a 60 év alatti, krónikus betegek számára – jelentette be közösségi oldalán Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Cél, hogy húsvét tájára lehetőleg minden regisztrált megkapja az első oltást
Magyarország már a harmadik helyen áll az európai uniós oltási ranglistán azzal, hogy az első oltást több mint 721 ezren, a másodikat 252 847-en kapták meg – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését
Vége a hisztinek: hiába írták meg hergelés céljából az ellenzéki propagandalapok, hogy nem lesz orvos és szakápoló az intenzív osztályon, a valóság ezzel szemben az, hogy csekély számban mondtak fel a Szent Imre Kórházban és országosan is.
Csaknem 115 ezer adag Pfizer–BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra
Az eddig a gyártó által Magyarországra szállított dózisok mennyisége meghaladja a 850 ezret.
Az oltással a fő cél megakadályozni a súlyos, szövődményes eseteket
A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában az a legfontosabb, hogy meg tudjuk akadályozni a súlyos lefolyású, szövődményes eseteket és a fertőzöttek kórházba kerülését. Erre valamennyi védőoltás képes – közölte Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Menczer: A kínai és orosz vakcinára vár Európa
Egész Európa a kínai és az orosz vakcinára vár, ezekért állnak sorba, miközben Magyarországra már mindkét oltóanyagból érkezett – állítja Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár.
Szijjártó: Az országnak az a jó, ha Kelet és Nyugat között jó az együttműködés
Magyarország álláspontja szilárd: a kölcsönös tisztelet talaján állva, a józan észre alapozva akarja fejleszteni a kapcsolatait Oroszországgal is, oly módon, hogy mindkét országnak előnyös legyen – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, amikor átadta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést Vlagyimir Nyikolajevics Szergejev távozó budapesti orosz nagykövetnek.
Oroszország távozó nagykövetét fogadta Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a karmelita kolostorban fogadta Vlagyimir Nyikolajevics Szergejevet, Oroszország leköszönő magyarországi nagykövetét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár
Az új fertőzöttek száma 2764, elhunyt 130 beteg
Több mint 721 ezer embert pedig már beoltottak.























































































