Kétharmad
Müller Cecília: Egyre több a fiatal áldozat
Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről – hangsúlyozta az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Április 8-áig meghosszabbította a kormány a védelmi intézkedések hatályát
A vizsgálatok kimutatták, hogy bár országosan stagnál a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, több településen is emelkedett az örökítőanyag aránya – hangzott el az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.
Az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás
Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte, hogy a munkáltatói járulékokat továbbra sem kell megfizetni az érintett dolgozók után.
Nézőpont Intézet: A baloldal nem kormányzóképes
Két és félszer többen tartják kormányképesnek és munkahely-teremtésre képesnek a jelenlegi kormánypártokat, mint a baloldali közös listát – derül ki a Nézőpont Intézet, Magyar Nemzet számára készített országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Szlávik: Húsvétkor is szigorúan be kell tartani a szabályokat
Néhány hét múlva, az átoltottság növekedésével már várhatóan fel lehet lélegezni, addig „mindenki tartson még ki egy kicsit” – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor: A mai napon jó esélyünk van arra, hogy elérjük a kétmilliós oltásszámot
A magyar miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videójában arra kéri a pedagógusokat, hogy regisztráljanak, és vegyék fel az oltást.
Már 1 920 347 főt beoltottak, 7263-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 920 347 személy kapta meg a vakcinát, ebből 689 392-en a második adagot is megkapták. A friss adatok szerint meghalt 189, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7263 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Nézőpont: A baloldal nem kormányzóképes
A magyarok több mint fele kormányzóképesnek tartja a Fidesz–KDNP-t, de csak ötödük gondolja ezt az ellenzéki pártok szövetségéről – derül ki a Nézőpont Intézet a Magyar Nemzetnek készített országos, reprezentatív közvélemény-kutatásából.
BKK: Átmenetileg nem lehet felszállni az első ajtókon a buszokra és trolikra
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként mától átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét kordonnal zárják le.
Magyarország már az első helyen áll oltottságban az egész Európai Unióban
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ vasárnapi adatai szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 21,6%-a kapta meg legalább az első oltását, megelőzve a második helyen álló Máltát (21,5%) és az összes többi uniós tagállamot.
A következő napokban tetőzhet a járvány
A következő napokban tetőzhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Galgóczi: Kerülni kell a zsúfolt helyeket a húsvétra készülődés során is
Még mindig a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, az elmúlt napon is csaknem tízezer új fertőzöttet regisztráltak – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
Március 29-én éjfélig kell oltásra regisztrálniuk a köznevelésben dolgozóknak
Továbbá Novák Katalin a közösségi oldalán megírta, hogy miután megszületett a szakmai állásfoglalás a várandósok oltásának lehetőségéről, az ő önkéntes oltásuk is megkezdődött.
Novák: A családbarát Magyarország azt is jelenti, hogy Magyarország idősbarát
A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára – közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap a Facebook-oldalán, tudatva, hogy hamarosan a nyugdíjasok postaládájába érkezik a JóKor magazin legújabb száma.
9082-vel nőtt a fertőzöttek száma, már beoltottak 1 903 498 személyt
Elhunyt 220 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 972 főre emelkedett.
Hétfő éjfélig kell regisztrálniuk a bölcsődei dolgozóknak az oltásra
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szombati közleményében arra kérte a bölcsődei dolgozókat, hogy hétfő éjfélig regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon az óvodai és iskolai dolgozókkal közös kampányszerű oltásra.
Ne felejtsd el, hajnalban óraátállítás!
Március 28-án, vasárnap hajnali 2 órakor egy órával előre, hajnali 3 órára kell átállítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás.
Gulyás Gergely: a konfliktuskeresés az elsődleges a PDSZ-nek
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) a koronavírus-járvány legnehezebb időszakába is a kormánnyal való konfliktuskeresés az elsődleges, ami egyszerre felelőtlen és sajnálatos – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a Facebookon.
Fokozatos enyhítés lesz: kijárási tilalom este tíztől, négyzetméteres szabály az üzletekben
Megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló kormányrendelet – közölte a kormany.hu szombaton.
Fele ennyi idős se lenne beoltva, ha „Gyurcsányékon” múlt volna
Fele ennyi ember és idős se lenne beoltva, „ha ”Gyurcsányékon múlt volna, mert a kormány vakcinabeszerzéseinek köszönhetően több vakcinával lehet oltani, mint más országokban – közölte a Fidesz szombaton.























































































