Kétharmad
Eddig 2 011 029 embert oltottak be, 753 187-en pedig már a második adagot is megkapták
Meghalt 302, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6700 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 2 011 029 embert oltottak be Magyarországon, közülük 753 187-en már a második adagot is megkapták.
Varga Mihály: Gyorsan talpra állhat a magyar gazdaság
Az idei második negyedévtől stabil növekedési pályára állhat a magyar gazdaság, amely így rendkívül gyorsan jöhet ki a koronavírus-válságból, idén 4, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó ütemben bővülhet – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Varga Mihály pénzügyminiszter.
Letölthető, ingyenes tervekkel bővült az otthonteremtési program
Megújult honlapon váltak hozzáférhetővé a Nemzeti mintaterv-katalógus első, ténylegesen felhasználható tervei. A katalógusban idővel mintegy százféle, új lakóépület építésére vagy meglévő kockaház átalakítására szolgáló tervet szeretnének elérhetővé tenni. Az otthonteremtési program részeként a tervdokumentációk ingyenesek – ismerteti szerdai számában a Magyar Nemzet.
Újabb 250 ezer adag Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra
Újabb 250 ezer adag koronavírus elleni Szputnyik-vakcina érkezett Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
„Újraindítjuk a magyar gazdaságot – Nemzetközi terjeszkedés„
Orbán Viktor miniszterelnök videót tett közzé az üzbegisztáni tárgyalásáról a közösségi oldalán.
Magyar befektetések lendítik fel a stratégiai ágazatokat Üzbegisztánban
Kilenc megállapodást írt alá az üzbég és a magyar kormány kedden Taskentben, amelyek alapján magyar vállalatok kapják meg a lehetőséget arra, hogy stratégiai ágazatokat átalakítsanak, illetve modernizáljanak itt, Üzbegisztánban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Müller Cecília: A magyar oltónemzet, van remény a harmadik hullám megfékezésére
Az országos tiszti főorvos kijelentette, hogy Magyarország oltónemzet, és mivel ilyen sokan regisztráltak az oltásra, jó eséllyel meg tudjuk állítani a harmadik hullám felfelé ívelését.
Breaking: átlépte a 2 milliót a beoltottak száma!
Minden ötödik magyar megkapta az oltást.
Újabb adag orosz oltóanyag érkezik hazánkba az éjjel
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán arról ír, hogy a szakemberek tegnap engedélyezték a másfél hete érkezett 250 ezer adag Szputnyik oltóanyag használatát.
Orbán Viktor csütörtökön találkozik Matteo Salvinivel és Mateusz Morawieckivel
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinival, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckival háromoldalú találkozón vesz részt csütörtökön Budapesten – erősítette meg kedden az olasz sajtó értesülését Havasai Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-nek.
Galgóczi: Húsvétkor is fontos az elővigyázatosság
Húsvétkor is fontos az elővigyázatosság, mivel úgy tűnik, hogy még mindig a járvány felfelé ívelő szakaszában vagyunk – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Novák Katalin arra kéri a várandósokat, hogy regisztráljanak az oltásra
Novák Katalin arra kéri a várandósokat, hogy regisztráljanak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd vegyék fel a kapcsolatot a háziorvossal, aki megszervezi az oltásukat a kórházi oltóponton.
Orbán: Fontos a magyar gazdaság újraindítása
Nehéz a helyzet, de a magyar gazdaság újraindítása fontos, szeretnénk másokat is megelőzve, „kanyarban előre jutni” – fogalmazott keddi facebookos bejelentkezésében Orbán Viktor miniszterelnök, aki Üzbegisztán fővárosában, Taskentben tárgyal.
Tállai András: A baloldal válságkezelés helyett csak hatalmas kárt okozott
Áprilisban újabb huszonhárommilliárd forintot hagynak több tízezer vállalkozásnál a hét végén bejelentett gazdasági intézkedések. Az adómentességek és a bértámogatások áprilisra is járnak a válság miatt nehéz helyzetben lévő ágazatok szereplőinek – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek. Kiemelte, hogy 2008-ban és 2009-ben a baloldal válságkezelés helyett csak hatalmas kárt okozott.
Valótlan indokkal rúgta ki a Klubrádió az egyik ismert műsorvezetőjét?
Azt írta a Klubrádió vezetősége Lampé Ágnes, az elbocsátott rádiós műsorvezető felmondásába, hogy nem járt be dolgozni a rádióba és nem készítette el a műsorait, valamint nem jelent meg a rádió vezetősége által kezdeményezett egyeztetéseken.
Kórház-főigazgatóság: Álhír, hogy nincs elég intenzív ágy és lélegeztetőgép
Egyetlen kórház sem jelezte az Országos Kórházi Főigazgatóságnak (OKFŐ), hogy ne tudnának intenzív ellátást igénylő beteget fogadni, a lélegeztetőgépek száma „kimagasló”. Az összes egészségügyi intézményben dinamikus a kapacitások felhasználása – válaszolta az OKFŐ az atv.hu kérdésére.
Sokan covidos tünetekkel is dolgoznak
Sajnos sok ember covidos tünetekkel is kénytelen dolgozni, ha szeretné megkapni a negyedévente járó bónuszpénzt – hívta fel a figyelmet a balassagyarmati polgármester.
Hollik üzent a baloldalnak: Képviselőtársam, hogyan tud ezek után a tükörbe nézni?
A baloldal oltásellenes kampányt tol, de azé’ „jöhet a kínai vakcina, köszi”.























































































