Kétharmad
Újra lesz Nyugati!
A szeptemberi tanévkezdésre újra használható lesz a budapesti Nyugati pályaudvar felújított vágánycsarnoka – közölte pénteken a MÁV Zrt. az MTI-vel.
Újabb 170 munkahely létrehozását jelentette be Szijjártó
A japán Seiren Ltd. 15,2 milliárd forint értékű autóipari beruházást telepít Pécsre – írja az MTI a beruházás pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakról.
Orbán Viktor: Az élet újraindítása nem megy iskolák nélkül
Ha azt akarjuk, hogy az élet újrainduljon, a sok százezer diáknak az édesapja és az édesanyja elmehessen dolgozni, ahhoz most ezt a lépést meg kellett tennünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Elégedett a kínai vakcinával a szoci exképviselő
Kár, hogy Gőgös Zoltán visszavonult a politikától, az MSZP-re ráférne egy kis józan ész.
Nézőpont Intézet: A lakosság többsége elégedett a kormány járványkezelésével
Az országos, reprezentatív kutatás eredményéből kiderül, hogy változatlanul magas a kormányfővel szimpatizálók aránya, 80 százalékuk oltáspárti, hiába is állítja Kunhalmi Ágnes a baloldali intézetekkel együtt ennek az ellenkezőjét.
Orbán Viktor a közösségi oldalán búcsúzott Törőcsik Maritól
Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel! – írta a magyar miniszterelnök.
Orbán Viktor: Az oltás életet ment, mert a megbetegedés halált is okozhat
A magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy az elkövetkező hat hét döntő lesz, ekkor meg tudjuk duplázni a beoltottak számát, így május végére, júniusra „kint vagyunk a vízből”.
Varga Judit: A magyar érdekek képviselete a Covid-helyzet ellenére sem állhat meg
Portugáliában folytatott tárgyalásokat Varga Judit igazságügyi miniszter abból az alkalomból, hogy az idei első fél évben Portugália látja el az Európai Unió soros elnöki tisztét.
Magyarország a középmezőnyben van a koronahalálozások számában
Az országok koronavírusban elhunytakat más és másképp határozzák meg, így az nem lehet megfelelő mérőszám – állítja Windisch László, a KSH alelnöke.
Maradnak a védelmi intézkedések, de a teraszok már készülhetnek a nyitásra
A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is – olvasható a koronavirus.gov.hu-n
„Magyarnak lenni jó dolog”
Az Alapjogokért Központ „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020” című kutatási projektje részeként készült el az a film, melyben a polgári kormány politikusai idézik fel az elmúlt évtized kihívásait, feladatait.
Novák Katalin helyretette Donald Tuskot
A lengyel politikus csütörtökön sokadszorra bírálta a magyar védekezést, ám az Európában is éllovas hazai oltási kampányról már nem ejtett szót.
Maruzsa: Nem muszáj az ovisoknak bejárniuk
Az óvodák és a az alsó tagozatos iskolások április 19-i bejárása volt a fő téma a csütörtöki Operatív Törzs tájékoztatóján.
Varga Mihály: A visegrádi országok lehetnek Európa motorjai
A V4 országai nagyon sok mindenben ugyanúgy látják a jövőjüket – hangsúlyozta Varga Mihály miután beszélt a visegrádi országok pénzügyminisztereivel.
Már a fiatalok is sorra kerülnek az oltási programban
Ma sms-t kapnak azok a pedagógusok, bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók, akik valamely oknál fogva nem tudtak megjelenni az elmúlt két hétvégén zajló oltási programra – jelentette be Galgóczi Ágnes a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője csütörtökön az Operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
A magyar átoltottság a duplája az uniós átlagnak
A magyar átoltottság aránya duplája az Uniónak és az annak köszönhető, hogy van nálunk keleti vakcina.
Kampányt indít a kormány az oltakozási kedv fenntartására
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter hangsúlyozta: nem most van itt az ideje a politikai alapú, a vakcinákkal szemben bizonytalanságot erősítő hangoknak. Ugyanakkor a nyitással kapcsolatban hangsúlyozta: minden területen csak fokozatosan és óvatosan lehet enyhíteni a járványügyi korlátozásokat.
Közfoglalkoztatottak ezreit vezetik vissza a munkaerőpiacra
Félmilliárd forintos keretösszegből a Gazdaságvédelmi Alap újabb egy-két ezer embert segíthet ki a közfoglalkoztatásból.
A regisztrált 65 év felettieknek a 85 százalékát már beoltották
A koronavírus-járvány okozta válság ellenére sem hagyja magukra a nyugdíjasokat a kormány, amely a 13. havi nyugdíj visszaépítésére tett ígéretet is betartja – mondta Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Figyelőnek adott, a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.























































































