Kétharmad
Szijjártó: Magyarország 200 ezer AstraZeneca-vakcinát adott el Portugáliának
Magyarország 200 ezer adagot adott el Portugáliának az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájából, beszerzési áron – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a portugál kollégájával, Augusto Santos Silvával közös sajtótájékoztatóján kedden Lisszabonban.
Brüsszel a gyermekvédelem ügyében is elvenné a hatáskört a nemzetállamoktól
Ahogy a migráció, úgy a gyermekvédelem terén is el akarja venni a hatáskört a nemzetállamoktól Brüsszel, és saját maga akar dönteni – mondta a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
Ellenőrizetlenül kerülnek szembe a fiatalok a szexuális médiatartalmakkal
Az internetes tartalmak kontrollálatlan használata drasztikus hatással lehet a fiatalok szexuális fejlődésére – írta a Magyar Nemzet.
Kidolgozták a harmadik oltás beadásának eljárásrendjét
Az Emmi az előkészített szakmai javaslatot átküldte az operatív törzsnek, majd a kormány elé terjeszti.
A kormány büntetőfeljelentést tesz a konzultációs oldalt ért informatikai támadás miatt
A kormányzati szervek észlelték, hogy informatikai támadást indítottak a konzultáció hivatalos internetes oldala ellen, az elkövetők tömeges kitöltéssel próbálkoznak.
Szijjártó Péter a magyar–török sportügyi együttműködést méltatta Isztambulban
A magyar–török együttműködés fontos területe a sport, amelynek identitásképző ereje felbecsülhetetlen – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Török–magyar labdarúgó-kapcsolatok története című kiállítás megnyitóján hétfőn Isztambulban.
Jöhetnek Magyarországra az orosz turisták
Keddtől beutazhatnak Magyarországra azok az orosz turisták, akik rendelkeznek oltással – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.
Nincs újabb áldozata a járványnak, 161 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon
Eddig 5 596 543 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 374 864-en már a második adag vakcinát is megkapták – közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Rodrigo Ballester: Átírták az uniós játékszabályokat
A Mathias Corvinus Collegium Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője szerint az Európai Unió a jogállamisági mechanizmussal és a 7-es cikkely szerinti eljárással túlterjeszkedik saját hatáskörén. Rodrigo Ballester a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent interjújában azt mondta, az uniós intézmények jogértelmezésében hangsúlyossá vált az uniós értékek védelme, erre hivatkozva írják át a játékszabályokat.
Egy nemzetközi lobbihálózat áll a gyermekvédelmi törvény elleni támadás mögött
A gyermekvédelmi törvényről és a liberális mainstream kirekesztéséről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádióban.
A kereszténydemokratáknak meg kell szervezniük magukat Európában
A kereszténydemokrata-konzervatív politikai erőknek meg kell szervezniük magukat Európában – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Sátoraljaújhelyen.
Több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban
Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán.
Már húsz országba utazhatnak szabadon a magyarok
Szijjártó Péter Facebook-oldalán közölte a jó hírt.
Minden képzési formában nőtt a felvételizők száma
Minden képzési formában, azaz az alapképzésben, a mesterképzésben, az osztatlan képzésben és a felsőoktatási szakképzésben is nőtt idén a felvételizők száma a tavalyihoz képest – mondta Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán péntek este.
Fejlesztési döntéseket hozott a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint ezúttal nyolc terület- és gazdaságfejlesztési intézkedésről döntöttek, amelyek segíthetik a gazdaság újraindítását.
Orbán Viktor: Magyarország ma egy nyitott ország
Ilyenkor mindenki hazagondol. Én is arra gondoltam, hogyha Magyarország rendezné ezt az olimpiát, akkor semmi akadálya nem lenne annak, hogy ez normális körülmények között és nyitottan valósuljon meg – mondta Orbán Viktor legfrissebb Facebook-videójában.
Fidesz: felháborító, hogy Vadai Ágnes hülyének nézi a magyar embereket
A gyurcsányista az ATV stúdiójában fejtette ki véleményét a népszavazáson résztvevőkről.
Járványügyi szempontból ma Magyarország a legbiztonságosabb ország Európában
Orbán Viktor közölte, hogy a kontinensen a magyarok kérhetik először a harmadik oltást.























































































