Orbán Viktor a parlamentben: „Minél nagyobb a baj, annál nagyobb higgadtságra, nyugalomra és határozottságra van szükség”
2020.03.16. 12:29
Többek között elmondta, hogy a fő cél a vírus terjedésének megakadályozása.
A felelősség persze a kormányé, de a vírusé is.
A tervezett intézkedések a vírus sebességének lassítását célozzák. Kezelni kell majd a következményeket is. Magyarok munkahelyei kerülnek veszélybe. Ezért mindenki tegyen erőfeszítést arra, hogy megmaradjanak a munkahelyek. Állapodjanak meg egymással a munkaadók és a munkavállalók. Az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a magyar emberek ne veszítsék el munkahelyeiket, munkában maradjanak. Nem lesznek megszorítások. Éppen a megszorítások ellenében akar haladni a kormány.
Mindenkit összefogásra és együttműködésre kért. Illetve az ellenzékhez fordulva arról beszélt, hogy senki se provokálja a védekezésben dolgozókat.
Nehéz idők elé nézünk. Sokkal nehezebb idők jönnek.
Minél nagyobb a baj, annál nagyobb higgadtságra, nyugalomra és határozottságra van szükség.























































































