Orbán: nemcsak Magyarországot, hanem Európa déli határait is sikerült megvédeni
2017.06.19. 18:38
Orbán Viktor a királyi várban tartott ünnepségen köszönetet mondott a jelen lévő V4-es miniszterelnöktársainak a határvédelemben Magyarországnak nyújtott segítségért.
Nekünk négyünknek az elmúlt két évben nemcsak Magyarországot, hanem Európa déli határait is sikerült megvédeni"
– jelentette ki, hozzátéve: a V4-ek támogatása miatt tudta, hogy Magyarország nem marad egyedül, amikor határai megvédésének jogáért küzd. Hangsúlyozta, sem a gazdasági számokat, sem a biztonságot, sem a kulturális életet, sem pedig a demokrácia minőségét nézve nincs semmi szégyenkeznivalója Közép-Európának. Az Európai Unió nagyot nyert azzal, hogy felvette tagjai közé a közép-európai államokat, és sokat is várhat még a jövőben ettől a régiótól – emelte ki a kormányfő.
Az, hogy Európában ma együttműködés-deficit van, és hiányzik a cselekvés egysége, felértékeli a visegrádi országokat"
– fogalmazott, életerős, közös célokkal rendelkező, cselekvőképes országokból álló régióként jellemezve Közép-Európát.
Majd Orbán Viktor köszönetét fejezte ki Beata Szydlo lengyel miniszterelnöknek országa V4-elnökségéért, amelyet rendkívül sikeresnek minősített. A július 1-jén kezdődő magyar V4-elnökségről a miniszterelnök azt mondta:
a magyarokat Közép-Európában értik meg a leginkább, a térségben vannak a kontinensnek azok a rejtett gazdasági és kulturális tartalékai, amelyek ha egyszer megmozdulnak, akkor nagyot fog nézni majd Európa és a világ".
Miniszterelnöktársaitól azt kérte, hogy a gazdasági együttműködés bátorítása, a diplomáciai kapcsolatok építése és a négy ország tekintélyének növelése mellett fektessenek hangsúlyt a fiatal nemzedékekre, hozzanak létre ösztöndíjakat, szervezzenek gyakornoki programokat.
Tegyük lehetővé a fiatal nemzedék számára is, hogy átélhesse azt, amit mi közép-európaiságnak nevezünk!"
– szorgalmazta Orbán Viktor, aki szerint Közép-Európa tartósan is Európa leggyorsabban fejlődő régiója maradhat. "A magyar elnökség egy évét ennek a célnak fogjuk alárendelni" – zárta szavait.