„A migráció mint a külpolitikai nyomásgyakorlás eszköze” című elemzésében a nemzetközi migráció jelenségét mint a politikai nyomásgyakorlás eszközét vizsgálta a Migrációkutató Intézet az egyes befogadó és származási országok szemszögéből, a közelmúlt Európa-politikai eseményei tükrében.  

Az elemzés konklúziója, hogy a migrációt exportáló – azaz a migránsokat kibocsátó – országok arra használják fel elszármazott állampolgáraikat, hogy nyomást gyakoroljanak a befogadó ország bel- és külpolitikájára.

Ezt a folyamatot a tanulmány a Németországban, Belgiumban és Ausztriában domináns kisebbségnek tekinthető török és kurd közösségek társadalom- és politikaformáló képességeinek bemutatásán keresztül szemlélteti. A tanulmány világosan rámutat, miként alakulhat ki egy kölcsönös függőségi viszony a származási ország és a befogadó ország között, melynek következtében minden egyes döntésnél tényezőként kell számításba kell venni a bevándorlást. Minél kiterjedtebb ez a függőségi viszony, annál kevésbé képes a befogadó ország megőrizni politikai autonómiáját a származási országgal szemben. 

Az elemzés kísérletet tesz annak a többségében elfogadott álláspontnak az igazolására is, miszerint a humanitárius és globalizációpárti érdekcsoportok által kizárólag előnyös oldaláról bemutatott nemzetközi migráció valójában káros hatásoktól sem mentes, és hogy e hatásokat sok esetben kiváltó vagy közvetítő közegként maguk a migrációs háttérrel rendelkező személyek gerjesztik.  

A tanulmányban említett, és az érintett országok államközi viszonyait rendkívül károsan érintő események jól tükrözik, hogy miképpen teremthet egy bevándorló hátterű kisebbség egy származási ország (pl. Törökország), vagy kvázi államalakulat (pl. kurd területek) számára legitim bázist a fogadó társadalommal szembeni érdekérvényesítéshez. Ezek a törekvések alapjaikban képesek erodálni a sikeres társadalmi integrációhoz vezető, valamint erősíteni a párhuzamos társadalmak kialakulását elősegítő folyamatokat.