A vér és a könnyek is nehezen száradnak. Talán ez az a kép, ami a legjobban ábrázolta Európa lelki világát 2015. november 14-én.

Egy kicsit mindenki térdre rogyott, talán még sírva is fakadt, kétségbe esett. Félünk. Egy ilyen tragédia után van is rá okunk. Tegnap éjszaka óta mindenki döbbenten néz maga elé, fürkészi a világot, fürkészi Európát, ami mától már nem ugyanaz a hely.

Miért történt ami történt? Hibáztunk. Hibáztunk, hogy nem láttuk a zsarnokot az európai vezetőkben. De hibánk messze eltörpül az ő bűnük mellett. Hiszen könyöröghettünk, lázadozhattunk, hőböröghettünk, hogy nem akarjuk ezt a népvándorlást, nem akarjuk azt a sok nyűgöt ami a vállunkat nyomja már lassan fél éve. Mi mondhattuk, hogy félünk, hogy tartunk a bevándorlástól, ők mégsem hallgattak ránk és inkább meddő ötletekkel, kvótákkal dobálóztak és fújtak azokra akik megpróbáltak megálljt parancsolni a hatalmas áradatnak. Miért tették? Mert nem köztünk élnek, nem köztünk járnak, nem ismernek minket, nem ismerik a félelmeinket, a problémáinkat és az érzelmeinket. Merkel, Hollande, Juncker, és a többi európai nagyokos a képmutató elvek aranytrónusáról pislognak csak le ránk, de nem tudják, nem látják, hogy mit érzünk.

Ma nem csak a "liberalizmus" hanem azok az európai vezetők is megbuktak, akik megkérdezésünk nélkül, a saját magasztosnak vélt, önző elveik alapján erőltették ránk ezt az egészet. Az a pár száz egoista bürokrata zsarnok, akik több száz millió ember helyett döntöttek Európa sorsáról. Angela Merkel tegnap este 8 órakor még arról beszélt, hogy kitart eddigi politikája mellett. Ma már együtt sírna a franciákkal. De valójában nem az áldozatokat siratja, hanem saját magát, és elhibázott politikáját. Sír még Hollande, sír még Juncker, sírnak a zsarnokok. Mert holnap menniük kell, Európának új vezetőkre van szüksége. 

De nincs igazuk. A gyáva az, aki ártatlanok életét veszi. Mi, európaiak a gyász, a szomorúság és a félelem ellenére nagyon bátran viselkedtünk. Megmutattuk együttérzésünket, szolidaritásunkat. Annak ellenére, hogy a legtöbb fővárosban biztonsági intézkedéseket rendeltek el, mégis százezrek mentek utcára Európa-szerte. Nagyvárosokban, kisvárosokban és falvakban gyújtottak gyertyát, vagy adóztak pár perc néma csenddel az áldozatok emlékének. Sorra változtak francia trikolorrá a Facebook profilok, sorra történtek a "Pray For Paris" megosztások, mindenki aggódva és reménykedve követte a híreket. 

Ma lehet térdre rogytunk, lehet megtörtünk, de holnap az áldozatok iránti tiszteletből kiegyenesedünk és büszkén, európaiként mondjuk bele a terroristák szemébe: