Mostanra kiderült, hogy az unió soha nem törődött azzal, hogy a pillanatnyi segítségnyújtás után mi lesz azokkal, akik Európába, egy számukra új világba kerültek. Konfliktusok sora alakult ki európai nagyvárosokban, az utóbbi másfél évben megszaporodtak a terrorcselekmények. Félreértés ne essék: ez nem azt jelenti, hogy minden ideérkező ezek szerint gonosz, nem is tud mindenki gonoszan viselkedni. Ezt el kellene végre fogadni a kritikusoknak is. Hogy a nemmel szavazók – és a népszavazást sürgetők – nem az idegenellenességről, hanem egy módszerváltozásról kérdezik meg az embereket. A kritikusok ugyanis úgy bánnak ezzel a kérdéssel, amikképp az ő véleményük szerint a nemmel szavazók a migránsokkal. A legszélsőségesebb rosszat feltételezik valamennyi eleméről, szereplőről.

Azt mondják, a népszavazás gyűlöletkeltő. Tény, hogy egy habitus megváltoztatására kér. De elsősorban az uniós politikát irányító jelenlegi hatalomnak szól. Sokan azonban a kérdésbe belelátják, hogy a NEM-szavazathoz bizonyos embereket meg kell utálni. Pedig ha valakik embereket akarnak gyűlölni, ahhoz nem ebből a kérdésfeltevéstől pattint szikrát. Aki gyűlöl, az eleve így gondolkodik a világról. A népszavazáson részt vevő (és nemmel szavazó) állampolgárok nem a bajban lévő emberekkel szemben foglalnak állást, hanem későbbi sorsukról, asszimilációjuk feltételeiről, illetve az európai közösség működéséről döntenek. (Ha már minden áron többet akarunk belelátni a kérdésbe, érdemes ebbe az irányba tapogatózni.)

Az uniós (brüsszeli) politika azért szorul renoválásra, mert intő jelek mutatkoznak azzal kapcsolatban, hogy mennyire működőképes az a rendszer, ami jelenleg érvényben van. Ha valakit beengedek a házamba, mert pillanatnyilag nem tud hazamenni, mert fázik és éhezik, törekedhetek persze jó vendéglátóként arra, hogy otthon érezze magát. Éppen ezért ez a kérdés nem is erről szól. Ahogy mesék is sokszor úgy érnek véget, hogy a főhősök megszeretik egymást és végre összeházasodnak, pontosan így viselkednek az igennel szavazók (nem beszélve a bojkottáláspártiakról). Nem akarnak tudomást venni arról, hogy a katartikus pillanat után létrejön egy együttélés is, aminek általában nehézségei vannak. A NEM-en kívüli bármilyen más szavazat azt jelzi, hogy a történetnek csak az egyik szakaszára vagyunk kíváncsiak.

A vendég példájánál maradva: éreztetnem is kell vele, hogy vendég marad. Nem rendezheti át a dolgozószobámat, a konyhámat. Nem mondhatja meg, hogy mit főzzek, stb. És – magától értetődően – nem válhat az ellenségemmé sem.

Épp az a gond, hogy Európa jelenlegi gyakorlata lényegében ellenségeket nevel. Mert a menedékadás után magára hagy mindenkit és nem foglalkozik azzal, hogy miként várja el tőlük az alkalmazkodást. Vagyis az európai mechanizmus az, ami rossz, és sürgős változtatásra szorul. Emiatt léptek ki a britek, emiatt nem sikerült sok helyen az asszimiláció, és emiatt nyílt út Európában az újfajta terrorizmus előtt. Az Uniónak persze össze kell fognia, de nem a bevett módon. A nagy közös fellépés nem emberek gondolkodás nélküli szétszórásában, hanem a gondolkodás megváltoztatásában keresendő.

Amikor én NEM-mel szavazok, akkor a jelenkori európai gyakorlat ellen szavazok. Nem fogják az ő módszereikkel meghatározni, hogy ki telepedhet le nálunk, mert ez az ország el tudja dönteni egyedül is, hogy kinek ad otthont. Egyébként ez egy befogadó ország. Otthont adott már az apai nagyszüleimnek is.

Az én NEM szavazatom nem emberek ellen, hanem egy gyakorlat ellen szól majd október másodikán. Ami a változás melletti kiállás. Új felfogás kell, új Európa kell.