Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nem dönthetnek a fejünk fölött

Bertha László

2016.02.24. 18:39

A kvótaellenes népszavazás még a németeknek is tetszik.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy országos népszavazás lesz a kötelező betelepítési kvótákról, a kezdeményezést pedig már be is nyújtották hitelesítésre a Nemzeti Választási Irodához. A magyar miniszterelnök szerint akik nemmel szavaznak, azok egyszerre állnak ki Magyarország függetlensége mellett, illetve utasítják el a bevándorlók kötelező betelepítését. Orbán Viktor elmondta, hogy senki sem hozhat olyan döntéseket az emberek feje felett, mely az európai emberek életét akaratuk ellenére befolyásolja.

Az ellenzék, valamint a balliberális média jogértelmezési vitákba kezdett, ez azonban a Nemzeti Választási Iroda, illetve a Kúria feladata lesz. Kérdés ugyanis, hogy nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségnek számít-e az Európai Tanács kvótarendszerről szóló határozata, melyet minősített többséggel is el lehetett fogadni, tehát nem kellett minden tagállam beleegyezése a döntéskor.

Érdekesség, hogy az ügyben már egy magánszemély is népszavazást kezdeményezett. A Magyar Idők információi szerint a kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal személyesen is találkozott a kérelmet benyújtó Csabai Józseffel. Rogán a találkozón elmondta, hogy szerinte a kormány által megfogalmazott kérdés tárgyszerűbb, megfelel az alkotmányos követelményeknek, így kérte, hogy kezdeményezést vonja vissza. Ezt a magánszemély megértéssel fogadta, majd eleget tett Rogán kérésének.

A német hírportálokon meglehetősen pozitívan fogadták a kommentelők a magyar kormány kezdeményezését. Sokan tiszteletüket fejezték ki Magyarország és Orbán Viktor irányába, valamint egyetértettek a népszavazás kérdésében. Az egyik német olvasó például felháborodásában idáig jutott:

Ez demokrácia! Nem úgy, mint a miénk!"

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére