Mostanra egészen kevés olyan vezető hatalom maradt, amelyik nem vesz részt valamilyen szinten az Iszlám Állam elleni harcban.

Elég csak a  párizsi merényleteket alapul vennünk, hogy megértsük, miért is lett olyan fontos, hogy mindenkorra eltűnjön a föld színéről az Iszlám Állam, de persze egy olyan szervezet, mint az ISIS minden nap végrehajt olyan szörnyűségeket, amik egyenként is jogossá teszi az őket érő nemzetközi össztüzet.

Miután beigazolódott, hogy a Sínai-félsziget felett repülő orosz utasszállítón a Da’es bombát robbantott, Moszkva olyan erejű bosszúhadjáratot indított a terroristák ellen, amire rég nem volt példa. Persze nem ők az egyetlenek, sőt még csak nem is az elsők, akik a levegőből szórják az áldást az ISIS állásaira. Az amerikaiak már 2014 óta jelen vannak Szíriában és nem panaszkodhatnak a ledobott bombák menyiségét illetően ők sem. Mostanában azonban Barack Obama elnököt egyre több kritika éri, hogy országa nem tesz eleget a terroristasejtek felszámolásáért.

A két nagy katonai hatalom mellé pedig nemrég megérkeztek a franciák, akik – akárcsak Moszkva – szeretnének elégtételt venni, és kérésükre hétfőn Nagy-Britannia is bejelentkezett.

Azonban több kérdés is felmerül a Da’es elleni harccal kapcsolatban. Először is, ha már ennyien nekilendültek, vajon létrejöhet-e egy minden eddiginél szélesebb nemzetközi összefogás az Iszlám Állam ellen?

A koalícióra, ha nem is sok, de látszólag van némi esély,  ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúan fogadta el azt a terrorelhárítási határozatot, ami lehetővé teszi az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front szélsőséges csoportok elleni katonai erő alkalmazását, továbbá biztató jel az is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodott Barack Obamával a G20-ak törökországi csúcstalálkozóján, hogy összehangolják a támadásaikat Szíriában.

Amennyiben tényleg létrejönne egy a Da’es elleni óriás koalíció annak az alapját a francia elnök teheti le.

Ugyanis Francois Hollande francia államfő külön-külön egyeztet Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint David Cameron brit miniszterelnökkel és Angela Merkel német kancellárral a terrorszervezetek elleni egységes és összehangolt katonai koalícióról és fellépésről. A francia vezetőnek ezek a tárgyalások különösen fontosak, mivel mindössze egy éve van hátra az elnökválasztásig és, ha most potens vezetőként képes fellépni, még lehet esélye, hogy feljebb tornássza a nagyon mélyre zuhant népszerűségét.

Hollande az első találkozóján mát túl is esett hétfőn reggel, David Cameronnal, aki messze a legkönnyebben meggyőzhető szereplő az esélyes szövetségesek közül. Az angol miniszterelnök már megbánta, hogy nem csatlakozott egyből a francia bombázásokhoz, és ezt a hibáját most többszörösen kívánja jóvátenni. Nem elég, hogy felajánlotta a franciák számára a britek ciprusi katonai bázisát, a brit haderőt is aktívan be akarja vonni a támadásokba. Ugyanis a Brit királyi légierő rendkívüli stratégiai támadásra készül a Da'es ellen.

Hollande-nak az igazi kihívást az Egyesült Államok és Oroszország adják. Barack Obama amerikai elnökkel kedden találkozik Washingtonban, akit már nem csak a republikánusok kritizálnak, amiért nem tesz eleget Szíriában, hanem a saját pártjában is egyre többen helyezkednek erre a álláspontra. Az Obamára nehezedő nyomás ellenére a francia kollégája maximum annyit várhat az USA-tól, hogy még több légicsapást hajtanak végre Szíriában, valamint továbbra is segítséget nyújtanak Asszád szír elnök ellenzéknek.

Ezzel el is értünk oda, hogy miért valószínűtlen a nagy koalíció létrejötte. Az USA és az oroszok nem fognak túljutni azon az ellentétükön, hogy kit is támogassanak Szíriában, kire bízzák a térség háború utáni konszolidációját. Bár Putyinnak nagyon jól jönne a francia elnök globális terrorizmus elleni koalíciója, mivel elvonná a figyelmet a kelet-ukrajnai orosz beavatkozásról, mégis valószínűbb, hogy Moszkva kitart Asszád mellett.

Azt viszont Washington soha nem fogja elfogadni, hogy a szír elnök hatalomban maradjon, és továbbra is olyan szíriai fegyvereseket fog támogatni, akik a szíriai kormánnyal szemben határozzák meg magukat, és akik támogatásával az USA legalább részben helyreállíthatja befolyását a térségben.

Ráadásul Oroszországon nem látszik, hogy szüksége lenne a nyugat segítségre, sőt mintha inkább Iránnal akarná szorosabbra fonni a kapcsolatait, így akár egy az USA által fémjelzett nemzetközi koalíció mellet saját szövetséget is létrehozhat.

A nagykoalíció mellett az is kérdéses, hogy egyáltalán megfékezhető-e a Da’es szimplán azzal, ha bombázzák szíriai és iraki állásait.

Nehéz elhinni, hogy a szárazföldi csapatok nélkül teljesen fel lehetne szabadítani az Iszlám Állam által uralt területeket. Ezt érezhetően mások is így gondolják, ugyanis a volt republikánus elnökjelölt, John McCain szerint az Egyesült Államoknak szárazföldi csapatokat kellene küldenie Szíriába, de a francia védelmi miniszter Jean-Yves Le Drian szerint is egy adott pillanatban elkerülhetetlen lesz, hogy szárazföldi csapatokat vessenek be.

– fogalmazott a védelmi miniszter.

A csapatok szíriai és iraki bevetésének azonban mégy annyi esélye sincs, mint a mindenkit magába foglaló nemzetközi koalíció létrejöttének. Az USA Irak és Afganisztán után, nem valószínű, hogy újabb közel-keleti országba szeretne csapatokat küldeni, és ez igaz az angolokra is.

Az oroszoktól sokan várják, hogy ők oldják meg a konfliktust, mégis kicsi a valószínűsége, hogy Moszkva szárazföldi hadtesteket küldene a térségbe. Sokkal valószínűbb, hogy – mint az USA a szír és kurd fegyveresek támogatásával – Putyin is inkább a Szíriában folyó proxy háborút folytatja tovább. Tehát míg Moszkva továbbra is bombatámadásokat hajt végre, a csapatai bevetése helyett inkább a szír kormányt támogatja felszerelésekkel és tanácsadókkal – végezzék csak el ők a szárazföldön a piszkos munkát.

Egy kérdés azonban még hátra van, ami nem kapcsolódik szervesen a szíriai bombázásokhoz. A közel-keleti országban végrehajtott katonai offenzíva ugyanis nem befolyásolja a nyugaton élő, de az ottani társadalmakon kívül ragadt muszlim közösségek kérdését. A Da'es ugyanis kedvére válogathat soraiba olyanokat, akik nem most érkeztek, hanem már generációk óta élnek Európában. Olyan muszlim közösségekben élő munkanélküli fiatalokat, akik sokszor semmilyen érzelmi kapcsolatot nem építenek ki a fogadóországokkal.

Ennek a legfőbb oka a multikulturalizmus térnyerése; azzal ugyanis, hogy a nyugati országok feladták az igényüket arra, hogy a hozzájuk érkezőknek kötelezően be kelljen tagozódniuk az ott élő társadalmakba, elveszítették az ellenőrzésük lehetőségét is. És amíg ezen Európa nem változtat, addig akármennyi bombát ledobhatnak Rakkára, nem érezhetjük biztonságban magunkat.