"Mi vagyunk Németország"
2015.12.12. 14:43
Új mozgalmak hódítanak Németországban. A jobboldalon éveken keresztül fokozatosan nőtt a csalódottság érzése, a migrációs krízis pedig csak felerősítette ezt a frusztrációt. A társadalom magja még úgyis egyre inkább azonosulni tud az új mozgalommal, hogy a politikai viták egyre csak durvulnak, az erőszak pedig növekszik. A Spiegel csapata a német új jobboldali mozgalmakat járta körbe.
Martin Bahrmann a szászországi Meissen településen helyi képviselő a szabaddemokrata FDP színeiben. Bahrmann arról számol be, hogy mióta az egyik helyi hotel menekültszállássá történő átalakításáról megkezdődött a vita, a hagyományos pártoknak a helyiek növekvő gyűlöletével kell szembenézniük. Bahrmann és más a migrációt pártoló politikusok is több atrocitást elszenvedtek az utóbbi időben, párttársaival együtt „Németország elárulóinak” titulálják.
Az Alternative für Deutschland (AfD) és a szélsőjobboldali NPD mindeközben pozitív visszajelzéseket kap a helyiektől, azért mert a menekültszállás ellen szavaztak. Bár most még az új jobboldali mozgalom támogatói vannak kisebbségben, érezhető, hogy a lakosság és az establishment között folyamatosan nő a távolság Németországban. A Bahrmann és társai elleni atrocitások jól mutatják, hogy valami nincs rendben Németországban, egyre többen fognak össze az állam, az intézmények és a választott képviselők ellen.
Korábban a szélsőjobboldalt Németországban a skinheadek, majd később az ún. „autonóm nacionalisták” alkották, ez mára megváltozott. Az új jobboldal a társadalom középosztályából, a konzervatív, keresztény értelmiségből kap erősítést, azok közül, akik dühösek a politikai elitre. Az új mozgalom vonzza a korábban baloldaliként leírtakat is: Putyin elismerői, anti-globalisták, radikális pacifisták. A különböző mozgalmak soha nem látott mértékben kezdenek egymásra találni. Közösen egy egyre jelentősebb és hangosabb protestmozgalmat alkotnak, ami utcai demonstrációkkal és digitális offenzívával radikalizálja a politikai hangulatot. Az állam, a kormány, a parlament a vicc tárgyát képezik, a képviselők Németország árulói, a parlament klubház, a mainstream újságok pedig szisztematikusan konformisták az új mozgalom szemében.
Az új jobboldalt nem csak a kormány migrációs politikája hozta ennyire össze, ennél mélyebbek a gyökerek. Egészen a 2000-es évek elejéig a szociális reformok elleni tüntetésekre vezethetőek vissza. Az állampolgárok egyre dühösebbek az európai mentőcsomagok, a hatalmas állami építkezések miatt, úgy érzik becsapták őket a választott vezetőik. Az egymillió migráns érkezése csak katalizálja mindezt.
A német társadalom mindeközben egyre nyugtalanabb. A Spiegelnek készített közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy a válaszadók 84%-a szerint a migránsok érkezése hosszantartó változásokat fog okozni az országban, 54% szerint a terrorizmus veszélye nőtt az érkezésükkel, 43% aggódik a munkanélküliség növekedésétől. Az állampolgárok úgy érzik, hogy a szövetségi kormány nem veszi komolyan az aggodalmaikat.
Az AfD-nek az amerikai Tea Party-hoz hasonlóan nagy esélye van arra, hogy alapvetően megváltoztassa a német politika arculatát. Jelenleg közel 10% körül van a támogatottsága annak ellenére, hogy nyáron gondok voltak a vezetőségben és láthatóan hiányzik belőlük a professzionalitás is. Mindeközben a többi párt tehetetlenül figyeli az új jobboldal felfutását, egyesek próbálják nyitva hagyni a kapukat a Pegida irányába, mások igyekeznek teljesen elhatárolódni.
A legnyugtalanabbak azonban jelenleg Merkel konzervatívjai. A CDU és a CSU tagsága és a funkcionáriusok a kancellár iránti lojalitás és a migráció miatt elégedetlen tömegek között vívódnak. Merkel politikai sorsát részben az fogja eldönteni, hogy miként reagál az új jobboldalra. Mit kezd az olyan mozgalmakkal, mint a „Mi vagyunk Németország” Plauenben, Kelet-Németországban, amelynek heti demonstrációin több ezren gyűlnek össze és ahol olyan átlagemberek szólalnak fel, mint Hilmar Brademann szobafestő:
Alapvetően semmi bajom sincs az idegenekkel, de nem szeretném, hogy Plauenből Berlin-Kreuzberg legyen, ahol a nők kendőben, sőt burkában járnak.”
A plaueni megmozdulások a Pegida drezdai akcióihoz képest mérsékeltek, de az emberek egyre elégedetlenebbek, a szövetségi köztársaságot „szar államnak” vagy „maffia államnak” nevezik, Merkelt pedig árulónak.
A szakszervezetekhez kötődő Otto Brenner Stiftung arra a következtetésre jutott nyári kutatásában, hogy a hagyományos jobb- és baloldal közötti különbségek eltűnőben vannak, a válaszadók egyre inkább a jobb-bal felosztáson kívül határozzák meg magukat. Markus Linden a Trier Egyetem kutatója szerint az új mozgalmak a társadalmi elitekkel szembeni bizalmatlanságban egyesülnek.
Berlinben egy demonstráción az egyik felszólaló már az összes mozgalom egyesülésére szólított fel:
Antifa, Pegida, Mahnwache, bal- és jobboldal, együtt meneteljünk. Nem kell szeretnünk egymást, de mindannyiunknak állampolgári kötelessége, hogy megmutassuk a hatalmasoknak, hogy hol a határ!”
Az új jobboldalnak mindeközben saját hősei, médiumai és rendezvényei jöttek létre. Októberben Berlinben több mint 1000 ember vett részt a „Szabadság konferencián”, ahova 99 euró volt a belépő, a résztvevők pár skinheaden túl a középosztályból érkeztek. A rendezvény a szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenkinek nyújtott valamit. A rendezvényen felszólalt Götz Kubitschek az új jobboldal egyik szellemi vezetője, az Állami Politikák Intézete elnevezésű think tank alapítója. Kubitschek beszédére a résztvevők csak annyival reagáltak a taps közben:
ELLENÁLLÁS!
A német társadalmi válság tünetei az egyre brutálisabb és jelentősebb számú gyújtogatások is. 2015. december 7-ig 817 menekültszállás elleni bűncselekményt regisztráltak, ami az előző év adatainak négyszerese.
Az ehhez hasonló tünetek megfejtése mellett az a kérdés is fontos, hogy mi okozhatta a jobbra tolódást? Miért Sarazzin és Ulfkotte könyvei vezetik a listákat? Biztos, hogy közrejátszik a globalizáció, amelyből elsődlegesen az üzleti és politikai elitek profitáltak, az átlagpolgárok pedig úgy érzik, hogy csak a jelenség hátrányait tapasztalják meg. Annyit vesznek észre, hogy a munkáikat kiszervezik külföldre, a béreik csökkennek, miközben nő a migránsok száma, akiket önmagukra nézve fenyegetésként ítélnek meg.
A migrációs krízis az eddig elnyomott félelmeket erősítette fel, az alacsony keresetűek félnek, hogy elveszik tőlük a munkát vagy a szociális juttatásokat, mások a politikában csalódtak és úgy látják, hogy az uralkodó elit inkompetens, a demokrácia pedig a kormányzás gyenge formája. Utóbbi véleményüket pedig a migrációs válság „kezelése” (= nem kezelése) alá is támasztja.
A CDU és CSU tradicionális szavazói hosszú ideje politikai hajléktalanokként érzik magukat, a párttól eltávolodtak, mert nem érzik magukénak Merkel erős modernizációs törekvéseit. Merkel tíz év kormányzása alatt egyik konzervatív értéket dobja sutba a másik után: a homoszexuálisok egyenjogúsítása, a napközi otthonok bővítése, az apai szabadság, a sorkötelezettség megszüntetése és a megújuló energiák támogatása mind-mind kiverték a biztosítékot a konzervatív környezetben. Ezek után a Willkomenskultur és a nyitott kapuk politikája végképp elvágta a kapcsolatot a CDU és a német konzervatívok között.
Ugyanígy képviselet nélkül érzik magukat azok a milliók, akik nem a nagykoalícióra, hanem más jobboldali pártokra szavaztak. Az új jobboldal hangjait pedig egyik establishment párt sem hallja meg az AfD-én kívül. A párt új vezetői a nyáron úgy döntöttek, hogy felkarolják az új jobboldalt és képviselik a mozgalom érdekeit. Az AfD a válság kezdete óta folyamatosan erősödik, jelenleg 8-10%-on állnak, bár a párt vezetői szerint 22%-ot is kapnának a választásokon. A Front Nationale francia eredményei óta pedig még inkább bizakodnak.
A párt egyik új arca Armin Paul Hampel, aki korábban politikai tudósító volt, azért felel, hogy elmagyarázza a választóknak, hogy a tradicionális média miképpen befolyásolja a híreket. A párt gyűlésein elmondja, hogy a médiában öncenzúra működik, az újságírók pedig hazudnak, csalnak és megmásítanak dolgokat ugyanúgy, ahogyan korábban Kelet-Németországban tették. Az AfD szavazóinak és az új jobboldal támogatóinak többsége ezzel egyet is ért, sokan bojkottálják a mainstream médiát és saját forrásokból tájékozódnak.
A német közép hosszú ideig nem figyelt oda a jobboldal változásaira. Az új jobboldal eközben egyre hangosabb és jelentősebb lett. A nagy német pártok felelőssége ebben elvitathatatlan, a nagykoalíció most ugyanazt a hibát követheti el, mint a hatvanas években, amikor a ’68-as mozgalom lendületet kapott, azért ismert a CDU-SPD nem figyelt oda a társadalmi reformok szükségességére. Az új jobboldal most a migrációs krízisből táplálkozik, mert a Merkel-kormány képtelen volt választ adni sok német aggodalmára. Gerhard Schröder véleménye, miszerint
Merkelnek nincs terve,”
sok konzervatív és szocialista gondolatával egyezik, amiről azonban csak zárt ajtók mögött beszélnek. Mindeközben pedig az új jobboldal növekszik és gyűjti támogatóit. Az egyik leggyakrabban megosztott kép Facebookon a mozgalom támogatói körében egy szőke nőt és egy szőke gyermeket ábrázol, alatta a felirat:
Németország a szövetségi köztársaságot is túl fogja élni."