A 2011-es kormányellenes demonstrációk nem a semmiből jöttek és nem kizárólag a tunéziai, líbiai és egyiptomi események inspirálták. 2006 és 2009 között Szíriában egy példa nélküli szárazság pusztított. Nemrég megjelent egy tanulmány, mely szerint a szárazság nem az időjárás természetes változásából fakadt. Számítógépes szimulációk alapján a magasabb hőmérséklet és a nedvességet hozó szelek arra vezethetőek vissza, hogy a térségben megnőtt az üvegházhatású gázok kibocsátása.

Észak-Szíriának eleve nem volt megfelelő a vízellátása, de a kormányzati mulasztásokkal együtt ez a mezőgazdaság összeomlásához vezetett. A gazdák 75 százaléka elvesztette az egész termését, és az állatállomány 80 százaléka is elpusztult. Kb. 1,5 millióan költöztek városokba a gazdálkodó családok közül munka és élelem reményében. A szír városokban viszont már ott volt több millió palesztin és iraki menekült. Az Asszad-rezsim elleni tüntetések azért tudtak ilyen erővel terjedni, mert a térség tele volt feszültséggel, a szárazság miatt a gazdák elvesztették a földjüket, és a városokat leterhelték a menekültek.

Még egy azoknak a kormányoknak is komoly kihívást jelentenek az ilyen mérvű természeti katasztrófák, akik élvezik a lakosság bizalmát és megvannak a megfelelő erőforrásaik a válságkezeléshez. Hát még a problémásabb térségekben... Sajnos Közép-Amerikában, Afrika nagy részén, a Közel-Keleten és Dél-Ázsia többségében nem ilyen kormányok vannak hatalmon.

Ezekben a törékeny államokban:

• a lakosság nem bízik a kormányzatban
• korlátozott erőforrásaik vannak a válságkezelésre
• a gazdaság teljesen a mezőgazdaságtól függ
• az állam nem képes hozzájárulni a munkahelyteremtéshez
• a marginalizált kisebbségek problémáival nem hajlandók foglalkozni

Ezekben az országokban az élelmiszerárak hirtelen megugrása, egy súlyosabb szárazság vagy egy pusztító árvíz komolyan próbára teheti a kormányokat. Ráadásul ha az egyik ilyen kormány megbukik, a konfliktus szépen tovább terjedhet a környező gyenge államokra, ezzel akár az egész térséget lángra tudja lobbantani.

Líbia, Szíria, Irak, Jemen, Afganisztán, Nigéria, a Közép-Afrikai Köztársaság, Szomália és Mali mind elvesztették ellenőrzésüket területük egy része felett. A gyengülő államok helyébe pedig számos területen az Iszlám Állam tudott betörni. Ez van most.

Mire számíthatunk? Képzeljünk el egy olyan világot, ahol Afrika 24 év alatti népessége 500 millióval megnövekedett, a szír, afgán, palesztin és jemeni lakosság pedig 100 millió emberrel. Ezek az ENSZ előrejelzései 2050-re. Ha ehhez hozzáadjuk még a szárazságokat, az árvizeket, a rossz termést, és a hatalmas népmozgásokat, egyenes út vezet az újabb polgárháborúkhoz.

Afrika jelenlegi ökológiai lábnyoma olyan kicsi, hogy az egy főre eső szén-dixid-kibocsátásuk egy-heted része a kínaiakénak. Ha 2050-ben Afrika egy főre eső kibocsátása megegyezne a mai kínai szinttel, az magasabb lenne, mint a jelenlegi két legnagyobb környezetszennyező, Kína és az USA együttes kibocsátása. A további katasztrófák megakadályozásához többre lesz szükség az üres szólamoknál.

(Reuters)