Lassú összeomlás vár Kínára?
2015.09.07. 09:00
A kínai kavarás elég sok fejtörést okoz világszerte. Nem is csoda: ha a világgazdasági növekedés motorja, az egyik szuperhatalom készül bedobni a törülközőt, az a globális pénzügyi stabilitást is fenyegetheti. Még a görög adósságvitát is alig sikerült rendezni, mit kezdene hát a világ egy Kína-méretű problémával?
A történelmi párhuzamok segítenek eligazodni. Volt már rá példa, hogy zárt, diktatórikus rendszerek szabadpiaci kapitalizmussal próbálkoztak. Rövidtávon ezek rendszerint sikertörténetnek tűntek, a buktatók inkább hosszú távon jöttek elő.
A kapitalizmus hajnala óta az olyan elnyomó kormányzattal rendelkező, zárt társadalmak, mint Kína, figyelemreméltó növekedésre és innovációra voltak képesek.”
Az első ilyen eset a 16. századi Spanyolországé, mely birodalmi nagyhatalomként komoly flottával, kiterjedt iparral rendelkezett. A virágzó gazdaságot viszont az abszolút monarchia politikai rendszere egészítette ki, ahol az uralkodó gyakran maga hozott meg részletekbe menő gazdasági döntéseket. Spanyolországnak Hollandiával és Nagy-Britanniával kellett versenyeznie, és ezekkel a szabadabb országokkal szemben szép lassan alulmaradt.
Spanyolországban az eredmény lassú összeomlás volt, aminek köszönhetően a korábbi birodalom a végtelen gazdasági válságok és a politikai instabilitás ördögi körébe került.”
A 20. század elején Németország is lefutotta a maga körét a kapitalizmus és a tekintélyelvűség keverékével. Meg is lett az eredménye… És persze ne feledkezzünk el a Szovjetunióról sem, ahol szintén pörgött a gazdaság fél évszázadon keresztül:
Amerika nem csak a Szovjetunió haderejétől tartott, hanem az ipari kapacitásától, növekvő GDP-jétől és technológiai eredményeitől is, melyek súlyt adtak ideológiájuknak szerte a világon. Csak a Szovjetunió 1991-es összeomlása után ismertük meg teljes egészében, hogy mi zajlott a színfalak mögött. Pénzügyi értelemben a szovjet titkolózás hatékonyan fedte el az állam óriási terheit. … Olyannyira, hogy egészen a ’80-as évek elejéig a CIA hiteles és versenyképes erőnek tekintette a szovjet gazdaságot.”
Kína is illeszkedik a fenti példák sorába, itt is a kapitalizmus és a totalitarizmus egyedi keveredése működik. Vannak ugyan magántulajdonú vállalatok és befektetések, de az állam keze mindenhova elér. Ha a részvénypiacot nem is tudják teljesen kontroll alatt tartani, de a közpénzügyeket sikeresen tartják paraván mögött. Nincs új a nap alatt, a 16. század óta így csinálják ezt a tekintélyelvű kormányzatok.
Kínában működik ugyan a kapitalizmus mechanizmusa, de a rendszer alapvető szellemisége nélkül. Ahogy a birodalmi Spanyolországban vagy a hidegháborús Oroszországban, se transzparencia, se átláthatóság nincs.”
Bár Kínában tényleg komoly gazdasági potenciál van, DE:
- bármennyire is titkolják, a kínai államadósság egyre nagyobb
- a pénzügyi rendszerük egy torzításokból és felfokozott várakozásokból fújt buborék
- a kormányzati statisztikákat hamisítják, megbízhatatlanok
- a nagy „pekingi konszenzust”, az évi 8 százalékos növekedést legitim eszközökkel nem lehet fenntartani
A külső nyomásgyakorlásra a Kínához hasonló társadalmak definíciószerűen immúnisak. Fogalmunk sincs, hogy mi történik valójában a színfalak mögött, ezért igazán veszélyes a jelenlegi helyzet: szinte kalkulálhatatlanok a következmények.
„A legjobb az átláthatóságot erőltetni annak reményében, hogy az elkövetkező sokkhatásokat enyhíti, ha napvilágra kerülnek. Addig is a legjobb védekezés az egészséges szkepticizmus.”