Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Marcsika minden pénzt eltüntetett

Bokor Gábor

2016.12.19. 13:58

Semmi nyoma nincs annak az összegnek, amit Kun-Mediátor Marcsi ellopott. Ennek köszönhetõen sem a korábbi dolgozók, sem a korábbi ügyfelek nem számíthatnak egy fillérre sem.

A hatóságok mindössze alig 193 millió forintot tudtak csak zárolni Marcsikától, akit a múlt héten hoztak haza a hatóságok, miután Belize-be szökött.

A Jobbikkal hírbe hozott Bróker Marcsi vezette Kun-Mediátor másfél évtizeden keresztül folytatta törvénytelen tevékenységét. A kft. évi tizenhét százalékos hasznot hozó befektetést kínált a bepalizott ügyfeleknek. A nyomozati anyag jelenlegi állása szerint összesen több mint nyolcszáz, döntően karcagi áldozat van, azonban a károsultak ügyvédje szerint a számuk bőven túllépi az ezret is. 

A hatóságok feltételezése szerint 10,5 milliárd forintot tüntetett el Marcsika, azonban az ügyvéd szerint ez az összeg megközelíti a húszmilliárdot is. D. Sándorné pilótajátékának 2015 tavaszán lett vége, mikor sorra dőltek be a brókercégek. Nem elképzelhetetlen, hogy a milliárdok jó része az életszerűtlenül magas hozamok kifizetésére ment el.

A közép-amerikai Belize-ből múlt héten hazahozott és előzetes letartóztatásba került Bróker Marcsi akár 15 évet is kaphat halmazati büntetésként.

(Magyar Idők)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére