Külpolitikai lecke pancser elnökjelölteknek
2015.12.12. 21:40
Stephen M. Walt, a neves harvardi professzor aggódik a rengeteg tapasztalatlan elnökjelölt miatt. Aggodalma nem alaptalan, a világ legerősebb hadseregének főparancsnoka azért lehetőleg rendelkezzen egy minimális külpolitikai bölcsességgel. Trump szerint ugyan elég kiválasztani a megfelelő embereket, az amerikai külügy irányításához mégis egy kicsit többre van szükség. Walt professzor nem állította magasra a mércét, szerinte a jövendőbeli elnöknek nem kell tudnia az összes külföldi államfő nevét, nem kell pontosan ismernie az összes nemzetközi szerződést, és arra sincs szükség, hogy el tudja magyarázni a Heckscher-Ohlin-féle nemzetközi kereskedelmi modellt. Mit kell tudnia a következő elnöknek?
Ez az alfa és az omega, geopolitikai tudás nélkül a külpolitikai tervezés olyan, mintha egy repülőgép tervezésénél elfeledkeznénk a gravitációról: gyakori ütközésekre számíthatunk. Ha valaki a nemzetközi viszonyokat jó és rossz harcára, a civilizációk elkerülhetetlen összecsapására egyszerűsíti, akkor kezdhetünk aggódni. Az összes állam "önző módon" a saját érdekeit követi, a politikában nincsenek Teréz anyák. A nagyhatalmak kivétel nélkül érzékenyek a területi kérdésekre és a határaik közelében történő eseményekre. Ha lett volna ennyi belátása az amerikai és európai diplomatáknak, nem lepődtek volna meg az orosz lépéseken Ukrajnában, Grúziában és Szíriában.
Amerika ilyen szempontból kivételes helyzetben van, földrajzi elszigeteltsége miatt a biztonságot másokhoz képest ingyen kapja. Nyugodtan magyarázhat a világ másik végében, akár katonailag is beavatkozhat, a következményeket az esetek nagy részében másoknak kell viselnie. Ha egy elnök nincs tisztában a geopolitika realitásával, akkor a többi ország vezetőinek gyanakvását félre fogja magyarázni, a paranoid vezetőkre vagy az Amerika-ellenes hangulatra hivatkozva ahelyett, hogy a nemzetközi politika versengő természetét látná benne.
Még a legelvadultabb pacifista jelöltek is elismerik, hogy napjaink világában a katonai erő nélkülözhetetlen. De ugyanilyen fontos, hogy mire nem képes a hadsereg, és milyen veszélyei vannak a bevetésének. Ha az ember túl sok filmet néz, könnyen abba a tévhitbe ringatja magát, hogy az amerikai hadseregnek varázsereje van. Pedig a katonai erő is egy egyszerű eszköz, amit bizonyos esetekben érdemes alkalmazni, máskor viszont nem, ráadásul végső hatásait szinte lehetetlen megjósolni. Ha az elnök ezekkel nincs tisztában, olyan feladat teljesítését várja el a fegyveres erőktől, amire nem alkalmasak.
Az amerikai külpolitika legnagyobb rákfenéje pont a saját ambíciója. Mindenhol ott akar lenni, mindenbe bele akar szólni. Az elnök általában kijelöl magának prioritásokat, hogy mely térségekre akar koncentrálni, de az események ezt el szokták sodorni. Hiába találja ki Obama, hogy Ázsiára akar koncentrálni, ha közben a Közel-Keleten beüt a krach.
Ha be vagyunk rezelve, de közben nagyon sokat képzelünk magunkról, abból nem sok jó fog kisülni. Egy elnöknek az a feladata, hogy mindig fel legyen készülve a lehető legrosszabbra, ezért állandóan vészforgatókönyveket gyárt és a lehetséges fenyegetéseket figyeli. Eközben viszont a világ legerősebb hadserege van a tarsolyában. Walt szerint 9/11 is ezzel magyarázható: Bush és társai be voltak sz8rva, de közben túl nagy volt az önbizalmuk és azt gondolták, hogy Szaddammal fél kézzel is elbánnak. Tévedtek: ha egy probléma tényleg nagyon nagy, akkor azt tuti nem lesz könnyű megoldani. Minden elnöknek szüksége lenne egy hülyeség-detektorra, ami megvédi a könnyű, erőfeszítés nélküli győzelmek ígéretétől.