Általános tételként állapíthatjuk meg, hogy kormányzati pozícióban jóval nehezebb az építkezés, a politikai népszerűség fenntartása, illetve növelése, míg ellenzékben – világosan megfogalmazott üzenetek és ezeket képviselni tudó, hiteles politikusok mellett – alapvetően több lehetőség kínálkozik a szavazatszerzésre. E megállapítás egyenes következménye a nemzetközi kontextusban is kirajzolódó kép: a kormányzati ciklus közben megrendezett választásokból (legyen szó akár európai parlamenti, önkormányzati vagy előrehozott parlamenti megmérettetésről) általában az ellenzéki formációk szoktak profitálni. A jelenség hátterében az áll, hogy hatalmi pozícióban már egyetlen félresikerült intézkedés is alkalmas lehet arra, hogy akár visszafordíthatatlanul megtépázza a kormányzó pártok népszerűségét, míg ellenzékből lényegében a politikai felelősség terhe nélkül lehet kritizálni, nehezen betartható ígéreteket hangoztatni, melyek legrosszabb esetben is csak később üthetnek vissza az ezeket megfogalmazó politikai erőkre. Azonban ha górcső alá vesszük a 2014-es és 2019-es EP-választások hazai eredményét, és e két időpont között eltelt időszakot, azt láthatjuk, hogy a kormánypártok képesek voltak megtörni e dogmákat.

2014 sűrű választási év volt Magyarországon, hiszen szűk fél éven belül három országos választásra is sor került. Az országgyűlési választásokon a kormánypártok közel 3 millió szavazatot szereztek, amellyel megsemmisítő csapást mértek a félig-meddig összefogott ellenzékre. Az uniós voksolásra mindössze másfél hónappal később került sor, amely hasonló eredménnyel zárult. E győzelembe – egyéb tényezők mellett – vitathatatlanul közrejátszott a jól ismert „győzteshez húzás” jelensége is, az országgyűlési választásokon érvényesülő lendületet tovább tudták gördíteni a kormánypártok az uniós voksolásra is. Összességében tehát a politika működési logikájának törvényszerűségei is a Fidesz-KDNP malmára hajtották a vizet.

A jelenlegi európai parlamenti választásokra ugyanakkor már alapvetően más politikai körülmények között került sor. A Fidesz-KDNP kormányzásának a tizedik évében járunk, a jelenlegi ciklusból pedig már több mint egy év eltelt: a kormányzó erők már kellőképpen távol kerültek tavalyi országgyűlési győzelmüktől, az ellenzék pedig az akkor elszenvedett kudarcától, így az elméleti lehetőség megnyílt a politikai erőviszonyok gyökeres, a Fidesz-KDNP-t is érintő újrarendeződéséhez, ami viszont elmaradt.

A kormánypártok számára tehát az előbb felvázolt tényezőknél fogva kedvezőbb klímájú volt a 2014-es EP-választás, idén mégis, még az ezen elért eredményükhöz képest is jelentős áttörést könyvelhettek el: több mint 600 ezerrel növelték szavazóik számát (amely több, mint amennyi voksot összesen kapott a másodikként befutó Demokratikus Koalíció), ráadásul az ellenzék számára hagyományosan kedvezőbb terepnek számító Budapesten is 53 ezerrel több szavazatot gyűjtöttek be, mint 5 évvel ezelőtt. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy 2004-ben és 2009-ben az akkor regnáló szocialisták és szabad demokraták rendkívül gyengén szerepeltek az uniós voksolásokon, kormányzati pozícióból képtelenek voltak áttörni azokat az akadályokat, melyeket ezúttal a Fidesz-KDNP sikerrel vett.

Hogy miért maradt el az ellenzék által már hosszú ideje várt „gátszakadás”, az alapvetően két, egymással összefüggő tényezővel magyarázható. A kormánypártok egy határozott, koherens Európa-vízióval vágtak neki a választásoknak: meghallva a magyar választók többször kinyilvánított, egyértelmű akaratát, nyilvánvalóvá tették, hogy komoly változásokra van szükség a jelenlegi brüsszeli politizálás irányvonalában, különösképpen a migrációs válság kezelésében. Ezzel párhuzamosan az ellenzéki erők tovább folytatták a valósággal vívott küzdelmüket és azt a fajta politizálást, amelyet a magyar választók, de még a saját szavazóik meghatározó többsége is elutasít: egy globalista, bevándorláspárti, Brüsszelben Brüsszelt és nem a magyarokat képviselő irányvonal mellett köteleződtek el. A választók üzenete tehát egyértelmű volt vasárnap: nem kérnek olyan pártokból, amelyek a legfontosabb közéleti kérdésekben az össztársadalmi konszenzust felrúgva politizálnak.

Forrás: Századvég

A szerző a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője.