Horváth László országos ismertségének kezdete egészen 2005-ig nyúlik vissza. Az akkori közlekedési helyettes államtitkár, Kovács Ferenc pályázatot tesz közzé az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (UKIG) vezetői posztjának betöltésére. Ámde a kakaóbiztosnak tűnő kiírásba hiba csúszik, mert abban követelményként ötéves, kifejezetten közúti szakmai gyakorlat szerepel, a pozícióra kiszemelt Horváth László korábban azonban csak két évet tölt a Vas Megyei Állami Közútkezelő Kht. felügyelőbizottságában. Kóka János a pályázatot visszavonatja, majd az új kiírás szakmai elvárása valami fatális véletlen folytán éppen két évre csökken, így az elenderes üzlettárs, Horváth a rászabott feltételeknek végre képes megfelelni. A felügyelőbizottsági tagsággal szakmailag felvértezett Horváth László tehát megérkezik az UKIG élére, Kovács Ferenc egyetemi professzor pedig, aki negyven éve dolgozik a közlekedésügyben, távozni kényszerül, csak mert – a Figyelő 2005. június 23-i száma szerint – nem bólint rá azonnal a Kóka-kiszemeltre.

A kinevezés körüli megpróbáltatások minden jel szerint megviselik az újonnan kinevezett vezetőt, aki a zord és rideg valóság elől a vásárlásba menekül. Az akkori sajtóhírek szerint ugyanis Horváth László első intézkedései közt szerepel az UKIG igazgatói részlegének 23,6 millió forintos átalakítása, elrendeli a kétéves Opel Vectra lecserélését egy új Volkswagen Passatra, valamint saját használatra teljesen felújíttat egy, az UKIG által bérelt lakást. A kedélyjavító költekezés a BRFK gazdaságvédelmi osztályának figyelmét is felkelti, és a pazarló gazdálkodás ügyében nyomozni kezd. A szükséges szerződések és iratok beszerzése után a rendőrség lefolytatja az eljárást, majd a nyomozati anyagot a Fővárosi Főügyészségre továbbítja. Ekkor a sors (csak hogy ne fogjunk mindent arra a szegény fatális véletlenre) ismét Kóka emberére mosolyog, és az ügyészség megszünteti a nyomozást.

Horváth László az egykori SZDSZ ideológiailag kellőképpen képzett vonalát erősíti, aki személyes küldetésének tekinti az „állam rossz gazda” elméletének megcáfolhatatlan bizonyítását. Horváth alig kétéves regnálása alatt a Közbeszerzési Döntőbizottság jogerősen tízszer állapít meg jogsértést az UKIG-nál, ebből hat esetben milliós tételű bírságot szab ki. A Kóka-féle gazdasági tárca irányítása alatt működő szervezet a döntőbizottság szerint „notórius és visszaeső jogsértőnek számít”. Horváth azonban gondol azokra a nehézfejű kétkedőkre is, akik egyetlen példából képtelenek megérteni a pazarlóan gazdálkodó államról szóló tanokat. Éppen ezért a Gyurcsány-kormánytól kapott fizetése mellett még négy állami cég vezetőségébe (kettőben igazgatósági, kettőben pedig felügyelőbizottsági tag) is kénytelen beülni, hogy ezektől újabb mellékjövedelmet vegyen fel. Ebben az időszakban egy igazgatósági tag havi juttatása – a költségtérítésen túl – 100 és 270 ezer forint, míg egy felügyelőbizottsági tagé 100 és 250 ezer forint között mozog. Ez azt jelenti, hogy Horváth László az állami vezetői bére mellett a legalsó értékek figyelembevételével számolva is havonta 400 ezer forint jövedelem-kiegészítésre tesz szert. Ámde mint az látható, mivel Horváth szinte már önfeláldozó módon, saját példáján és pályáján keresztül akarja szemléltetni a „rossz és pazarló állam” tételét, ezért talán nem ördögtől való a feltételezés, hogy az elrettentés érdekében nem állt meg a havi 400 ezer forintnál. Természetesen mindezt csakis azért, hogy a bő gatyás, mucsai magyarok egy életre megtanulják a leckét!

A történet egy érdekes leágazása, hogy az Ungár–Horváth-szál nem a jelenünkben és nem Szombathelyen ér össze először. A 2000-es években ugyanis nemcsak Horváth László, hanem Ungár Péter nagynénje, Ungár Klára is igazgatósági tagja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek. Amint teológiai körökben néha elhangzik, hogy az ateisták a vallásos emberek kísértései, a vallásosak meg az ateistáké, úgy kijelenthető: az egykori piachívő SZDSZ-esek legnagyobb kísértése az állami vagyon örökös dézsmálása.

A botrányos körülmények között megválasztott, pazarló gazdálkodással vádolt és notórius jogsértő UKIG-ot vezető Horváth Lászlóra Ungár Pétert jóval megelőzve, 2007-ben már a Bajnai Gordon irányítása alatt álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is felfigyel, és gondolja úgy, hogy ilyen egy plakátra való „sikerarc”. Ezért a 360 millió forintba kerülő „Minden történethez kell egy főszereplő” szlogen köré szerveződő kampány egyik központi alakjává teszi, és állítja ezzel a gesztussal példaként az ország elé Horváth László valóban utánozhatatlan pályaképét. A sajtó röviddel a kampánykezdet után felfigyel Kóka és Horváth korábbi üzleti kapcsolatára, valamint az UKIG vezetőjének kétes sikertörténetére. A hirtelen feltámadó, ám annál hangosabb médiazaj hatására az NFÜ honlapjáról eltűnik a kampány, csupán néhány napossá téve ezzel Horváth László „plakátfiúi” tündöklését.

– az UKIG élére történő kinevezés pillanatában Kóka János ezekkel a szavakkal méltatta Horváth Lászlót. Hogy az indexes portréjában politikai kalandornak is nevezett Ungár Péter miért tartja jó ötletnek a közpénzek közelébe ismét visszaédesgetni Horváthot, azt csak a fiatal milliárdos tudhatja. Ámde az UKIG példája kiválóan mutatja, hogy az effajta csábítások miként szoktak végződni.