Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kiderült ki lesz az '56-os megemlékezés díszvendége

Tóth Dalma

2016.09.05. 20:08

Orbán Viktor mellett a lengyel államfő Andrzej Duda is beszédet fog mondani, az október 23-i központi megemlékezésen.

Az 1956-os Emlékbizottsághoz több ezer pályázat érkezett a forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megünneplésére.

Schmidt Mária kormánybiztos elmondta, hogy szám szerint 1094 pályázat érkezett be az Emlékbizottsághoz, amelyből 725 nyert.

Akiknek negatívan bírálták el a benyújtott dokumentumokat, azok is újrapályázhatnak, ha kijavítják az abban található hibákat. A pályázatokat több kategóriában várták, lehetett tudományos alkotásokra pályázni, emlékművek létrehozására és helyreállítására, '56-ra emlékeztető dekoráció létrehozására, a 60 évvel ezelőtti történelmi emlékművek feldolgozására valamint kulturális és tudományos programok megvalósítására.

A pályázatok eloszlása szinte az egész országot lefedik, hiszen 283 település nyújtott be pályázatot az Emlékbizottsághoz.

Budapesten eddig két tűzfalra festettek '56-ra emlékeztető alkotásokat, de további hat alkotás még tervben van. A fővárosban a szabadságharc megelevenítése kapcsán fényfestésre is sor kerül.

Az '56-os megemlékezés Magyarország határain is túlnyúlik. Abu Dzabitól Zágrábig a világ több pontján is tartanak megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharcról.

A külföldi kampány szlogenje a "Freedom first" lesz, mivel a magyarok csak a szabadságukat és a függetlenségüket követelték a harcok során, ellentétben más antikommunista szabadságharcokkal, ahol anyagi vonzatú követelések is szerepeltek.

A magyar '56 nem az anyagi körülmények javítását követelte, hanem a szabadságot és függetlenséget"

- mondta Schmidt Mária.

A megemlékezésben közreműködik az OTP, MOL, BKK, MÁV és az MTVA is. Több bankfiókban, villamosokon és vasútállomásokon is megemlékeznek majd '56-ra.

A múltidézés központi programjai október 22-től egészen november 4-ig tartanak majd, amikről később adnak tájékoztatást.

A központi megemlékezésen október 23-án Orbán Viktor mellett a külföldi díszvendég, a lengyel államfő Andrzej Duda is beszédet fog mondani az '56-os megemlékezésen.

Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere elárulta, hogy Magyarország minden olyan nemzetnek köszönetet szeretne mondani, akik annak idején befogadták a menekülteket. A megemlékezésre 120 olyan embert is meghívtak, akik valamilyen módon munkájukkal segítették a magyar menekülteket.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére