Rengeteg támadás érte Magyarországot amiatt, hogy műszaki határzárt létesített a déli határszakaszon. A média gyakran csak a végletek hangján szólalt meg az ügyben; az ott szolgáló katonákkal, tartalékosokkal és rendőrökkel pedig senki sem foglalkozott. A katonák hivatalosan nem nyilatkozhatnak munkájukról, nekünk azonban sikerült megszólaltatnunk egy tartalékos katonát, aki jelenleg is szolgálatban van. Az interjúból kiderül, hogy hogyan élte át ezt az időszakot egy olyan ember, aki valóban ott volt.

Már korábban is katonaként szolgáltam, még a délszláv háborúba is sikerült úgymond belecsöppennem annak idején. Légidesszantosként szolgáltam, de az egy másik történet. Akkoriban aláírattak velünk egy papírt a tartalékosságról. Az a mostanihoz képest egy más jellegű rendszer volt, de most mi is bekerültünk ebbe az új rendszerbe.

Szeptember 7-én vonultam be, előtte egy hónappal kaptam meg az erről szóló értesítést. Rendes tartalékos katonai szolgálatba kerültem, ebben nem volt semmi különleges. Körülbelül egy héttel rá jött ez az egész határ mizéria, akkor gyorstalpalón felkészítettek bennünket. Senki nem tudott semmit, hogy mégis mi lesz. Nem tudtam, hogy mire számíthatok. Először a szerb határra kerültünk, egészen pontosan Bácsalmásra. Szolnokon volt a tábor és onnan mentünk át mindig arra a helyre, ahol épp szükség volt ránk.

Megértettem ezt az egész helyzetet, sőt nekem tetszett is. Egyetértek azzal, hogy meg kell védeni a határainkat, meg kell védenünk az országot. Az elején viszont kissé káosz uralkodott. Nem alakult ki még megfelelően a rendszer. Levitték a katonákat meg a rendőröket, de nem volt még teljesen tiszta, hogy mi is vár majd ránk.

Sajnos a média a két végletet hozta le erről az egész történetről. Vagy rossz minden vagy szép és jó. Volt olyan, hogy az ember 18 órát szolgált, 3 órát aludt, majd felkeltették, hogy megint mennie kell. Van ugye a bázis, ahonnan kivisznek minket. Egy átlagos napon 12 órát voltunk szolgálatban, ahol járőröztünk négy órát, aztán volt fél vagy egy óra pihenője az embernek. Kaptunk egy határszakaszt, ami úgy 4-5 kilométer hosszúságú lehetett. Nekünk ezen a szakaszon kellett járőröznünk.

Most is vannak olyan problémák, hogy a katona járőrözik a fegyverével, amiben történetesen nincsen töltény. A katona szerintem akkor katona, ha van a fegyverében lőszer. Ez így csak magamutogatásként szolgál. Több atrocitás ért minket a bevándorlók részéről, személy szerint engem is. Sok mindenről sajnos nem számoltak be az újságok.

Napi eset volt, hogy kövekkel dobáltak minket, meg botokkal hadonásztak, támadólag jöttek felénk. Ahogy mondtam a megfelelő háttér viszont nem volt meg ahhoz, hogy megvédd magad, meg ugye nem is lehetett. Az volt a legelső szabály, hogy nem lehet fellépni ilyen formában, így nem voltunk teljes biztonságban. Több katona is megsérült, amikor megtámadtak minket. Súlyosabb sérülés hál’ isten nem történt, csak vérző fejek meg hasonló esetek.

Az együttműködés tökéletes volt a rendőrökkel és a hivatásos katonákkal is. Õk is belecsöppentek egy olyan helyzetbe, amihez hasonlóban még nem volt részük. Jó az együttműködés, szerencsére nem szívatjuk egymást. Nagyon jó a kapcsolat a rendőr meg a katona között. Az új szabályzat szerint ugye mindig a rendőr a járőrparancsnok. Oktatták őket, ezzel nem is volt gond, de élesben ugye teljesen más a helyzet.

Egy magasabb rangú katona, akit tényleg erre képeztek ki, vagy hasonló célokra, az másképp tudja kezelni ezeket a dolgokat. Így egyből felállást cseréltek. Egy járőr csapat 3-tól 7 főig terjed. Szóval volt mondjuk 2 katona meg egy rendőr. Volt olyan is, hogy kikerült a rendőr a suliból és egyből leküldték a határhoz. Szegény azt sem tudta, hogy hol van, meg mit kell tennie. Ilyenkor persze, hogy a katonára hallgat.

Az ellátással minden rendben volt a bázison, ahova eredetileg bevonultunk. Az megfelelően megvan szervezve, megfelelő a logisztika is. Amikor viszont lekerültünk a határhoz, akkor mindössze egy hidegcsomagot kaptunk. A szokásos régi, amit itt-ott lehet hallani: konzervek, 1 kiló kenyér, aztán két napig oszd be. Ha a helyi lakosok nem hoztak volna nekünk ételt, akkor szerintem éhezett volna az ember, úgyhogy tényleg hálásak vagyunk nekik.

A határzár óta szerencsére sok minden megváltozott. Mi is kaptunk a katonákkal némi juttatást azután, hogy így le voltunk terhelve. Az első időkben sajnos nem volt arra lehetőségünk, hogy hazamenjünk a családunkhoz. Most már szerencsére más a helyzet. Akkor azt sem tudtuk, hogy mikor mehetünk haza, azóta persze enyhült a nyomás, így a hétvégéket többnyire már otthon tölthetjük.

Katonai szemmel nézve lehet, hogy már korábban meg kellett volna lépni ezeket a dolgokat, de nyilván hirtelen jött a nyomás. Vannak hiányosságok, de működőképes mostanra a rendszer. Látni az eredményeket is. Mi nagyjából egy hete nem vagyunk lent a határon, most azt mondták, hogy nekünk talán már nem is kell visszamennünk. Az első időszak viszont tényleg nagyon kemény volt.

Hozzánk nem minden esetben jutott el a média üzenete. Mindenesetre próbáltuk figyelni a történéseket. A nemzetközi sajtóról nem mondok inkább semmit. Nem akarok politizálni, de nekem ez túlzottan liberális. A média ugye próbál az érzelmekre hatni. A migráns nekinyomja a gyerekét a kerítésnek, persze, hogy sír, aztán lefotózzák és mutogatják mindenhol. Ezek a dolgok nem tetszenek, viszont ha adott esetben megvédenénk magunkat, akkor az lenne a legnagyobb problémájuk. Ilyet nekünk nem szabad még véletlenül se. 

Szerintem felkészültek a magyar katonák. Jól ki vannak képezve arra, hogy bármilyen feladatot végrehajtsanak. Én azt mondom, hogy a katona azért katona, hogy ott legyen és megvédje a hazáját.