Az Európai Bizottság az Európai Unió azon szerve, amely elviekben a szerződések őrének szerepét hivatott betölteni. Ám ezen túlmenően úgy is megjelenik, mint amely hivatal kommentálja az egyes tagállamok és vezetőik demokratikus jellegét, politikailag értékeli azokat. A kérdés azonban az, hogy az EB tagjainak demokratikus elköteleződését, a demokrácia alapértékeihez való viszonyát ki ellenőrzi? Különösen fontos ez egy olyan testület esetében, amelynek tagjai nem választás útján, azaz nem demokratikus felhatalmazással foglalják el pozíciójukat.

A Századvég ezért szakértők bevonásával elkészített egy demokráciaindexet, amely ezt a hiátust kívánja pótolni. Az intézet transzparencia, hatékonyság és a demokratikus alapelvekhez való viszony szempontjából értékelte az egyes biztosok eddigi demokratikus teljesítményét, az elemzés során a Századvég elsőként a szocialista Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnökének eddigi munkásságát vizsgálta. 

Frans Timmermans igen ellentmondásosan lépett fel az Európai Bizottság alelnökeként, valamint a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztosaként. Erre példa, hogy a spanyol egységet bontani akaró katalán szeparatistákkal kapcsolatban felelőtlen megértést tanúsított, míg a lengyel vagy magyar kormánypártok és választóik irányába a legcsekélyebb megértést sem tanúsította a legitim különelvűség és nemzeti szuverenitás egyes kérdéseiben (miközben a magyar folyamatok mindig szabályozott módon, alkotmánykompatibilisen zajlottak, ami a katalán–spanyol esetben már nem feltétlenül mondható el). Miközben ő maga a demokrácia és átlátható döntéshozatal fontosságát hangsúlyozza, egy, az alapszerződések szelleméhez képest is túlzottan végrehajtó jellegű testület tagjaként a kommunikációs térben is hajlamos „lefokozni” az uniós törvényhozás motorjaként szolgáló Európai Parlamentet.

A vizsgált közlemények alapján megállapítható, hogy Frans Timmermans ritkábban egyeztet átlátható tevékenységű uniós szereplőkkel, ugyanakkor szívesen tárgyal egyes, sokkal kevésbé transzparens működésű külső aktorokkal (befolyásoló csoportokkal, NGO-kkal, ún. stakeholderekkel). Ennek kapcsán a döntéshozatali etikai normák rendszeres feloldására tett kísérletek is jól kimutathatók saját diskurzusaiban. A kutatásban megkérdezett szakértők szerint mindezzel kapcsolatban a – Timmermans hivatalát különösen érintő – lobbizási tevékenység átláthatóságának hiányossága is felvethető, amit figyelembe vettek a transzparenciamutatónál.

A kiegészítő szakértői értékelések megerősítették azt a valószínűségi következtetést, hogy Timmermans tevékenysége során kevésbé mutatott érzékenységet a nyugat-európai tagállamok jogállamiságát érő kihívások egyes kirívó eseteinél (például a véleménynyilvánítás szabadsága, a tudományos élet szabadsága, vallásszabadság, egyesülési szabadság, az egyenlő bánásmódhoz való jog, a kisebbségekhez tartozó személyek – köztük a romák és a zsidók – jogai kérdésében például Franciaországot, Németországot vagy éppen Svédországot érintően).

A hivatal 389 megvizsgált közleménye, dokumentuma ugyanis összességében egy kommunikációs szinten is következetlennek tűnő biztosi működést jelenít meg, amely a maga diskurzusaival alkalmas lehetett arra, hogy csökkentse hivatalának tekintélyét, ezáltal pozíciója jelentőségét a közvélemény jelentős részének szemében. Ehhez hozzájárulhatott például az is, hogy 2017 elején Timmermans magyarázkodni kényszerült amiatt, hogy végül mégsem adták ki a szinte teljesen elkészült, tagállami szintre lebontott újabb antikorrupciós jelentést. A biztos állásfoglalásai – az integráció mélyítése helyett – végső soron hozzájárulhattak az unió mostani politikai megosztottságának, belső válságának súlyosbításához. Ezt a folyamatot segítette elő egyrészt az uniós biztos kommunikációjában, hivatalos stílusában is megjelenő verbális agresszió, illetve „csendes” politikai rombolás, másrészt a korábban jóval fajsúlyosabb hatású, ugyanakkor időnként vissza-visszatérő fogalmak és kifejezések (például jogállamiság) devalválódása a politikai kommunikációs megfontolások oltárán.

Timmermans négy és fél éves biztosi működése alatt nem bizonyult sikeresnek a saját kitűzött céljai, kezdeményezései megvalósításában. Közleményei és a szakértők egybehangzó értékelése alapján nem tudta elérni a szabályozással kapcsolatos munka jobb koordinálását az Európai Bizottságon belül, s nem sikerült elérnie, hogy minden bizottsági javaslat tiszteletben tartsa a szubszidiaritás és az arányosság elvét, ami eredményeként jól érezhetően elmaradt a célként kitűzött újfajta partnerség előmozdítása is a nemzeti parlamentekkel.

Az Európai Bizottság első alelnökeként és biztosaként Frans Timmermans – mint az Európai Szocialisták (PES) választási csúcsjelöltje – jelenleg aktívan kampányol, ami legutóbbi beszédeinek kevésbé nyílt vagy kódolt üzeneteiből jól kimutatható. Ez szakértők szerint etikátlannak minősül annak fényében is, hogy az Európai Bizottság etikai kódexét 2018 januárjában annak érdekében módosították, hogy lehetővé tegyék az uniós biztosok számára, hogy akár az EB elnöki posztjára pályázó csúcsjelöltként is tevékenyen részt vehessenek az európai parlamenti választási kampányban anélkül, hogy ideiglenesen le kellene mondaniuk az Európai Bizottságban betöltött tisztségeikről.

Módszertan: A kutatás 2019. március 1. és március 17. között készült. A vizsgálat módszertanának alapjául a kvantitatív szövegelemzés metódusa szolgált, melynek során az értékelt európai uniós biztos hivatalának összesen 389 szerkesztett elemből összeálló közleményanyagát vette fő szempontként figyelembe a Századvég, így többek között a politikus beszédeinek leiratát, sajtóközleményeket, állásfoglalásokat, valamint a hivatal által közölt híreket. Az adatfelvétel során a vizsgálat középpontjába került a pénzköltések transzparenciája az adott biztosi területen, a ciklus eleji célkitűzések megvalósulása, a hatékonyság az eredményesen záruló saját kezdeményezések függvényében, az uniós alapértékek melletti kiállás sikeressége, a nemzetállamok szuverenitásának tiszteletben tartása, a közvetlen demokrácia intézményeinek tisztelete, az integrációmélyítés irányába tett erőfeszítések, valamint az adott biztosi szakterület súlyának/befolyásának megtartása. Az elemzés fő célja az volt, hogy mérést, vagyis a kutatásban vizsgált szempontok és minőségek mennyiségi meghatározását tegye lehetővé: végül számszerűsített, mutatókkal fejezze ki az elemzési eredményeket. A tartalomelemzés eredményeinek felhasználását segítette, hogy a nyers eredmények vizsgálatát külső szakértők – az érintett uniós tisztségviselő szakterületein jártas kutatók – is segítették, akik általános megállapításaikkal, saját minősítésekkel és pontozásokkal is hozzájárultak az értékelés elvégzéséhez, a kutatás magas megbízhatóságú eredményeinek végső formába öntéséhez. A mennyiségi értékelés numerikus kifejezésére a Századvég 5-ös mérési skálán pozitív egész számokat, illetve 5-re végződő tizedes törteket használt.