Gyurcsány Ferenc a májusi EP-választások után megerősödve érzi magát, bekebelezné az ellenzéket. A főpolgármesteri előválasztások eredményébe pedig biztosan nem fog belenyugodni, várhatunk még aljas húzásokat tőle. A nagy kavarásban azonban nem árt emlékezni sem: Ki is az a Gyurcsány Ferenc, valamint mit okozott az országnak és a magyar embereknek, amíg kormányon volt? Olvasóinkat arra kértük, osszák meg velünk emlékeiket.

1. Általános iskolás voltam, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök. Emlékszem, a szüleim sokat veszekedtek akkoriban, anyu sokat sírt. Nem jártunk nyaralni, anyukám két, apukám három munkát vállalt. Tizenhárom éves voltam, amikor először voltunk nyaralni. Akkor született meg a legkisebb testvérem. Azután minden nyáron mentünk valahova. Otthon valami könnyebb lett, anyukámat sem kapták síráson. (Eszter, 23)
2. Nehezen emlékszem vissza Gyurcsány kormányzásának idejére, nyilván azért, mert el akarom felejteni a küszködés és a bizonytalanság, a jövőtől való szorongás éveit… 2004 és 2008 között két kormánynak is miniszterelnöke volt… a gyerekeink gimnáziumi és egyetemi évei erre az időszakra estek. Az infláció, a pénzromlás különösen megnehezítette az életünket. A gyerekeink nemcsak a nyári szünetben, hanem az egyetemi éveik alatt is folyamatosan dolgoztak. Ez persze nem vált a kárukra, de szülőként nehéz volt megélni, hogy a szüleink, a nagyszülők segítségére is szükségünk volt egy igen szerény, átlagos életvitelhez. Tartalékaink hamar elfogytak, nem maradt megtakarításunk. Év közben is állandóan mentek fel az árak, előre féltünk a január elejére időzített közműdíjemelésektől… mert azok menetrendszerűen jöttek… (8% feletti infláció, forintgyengülés…) Debrecen fideszes város volt akkor is, úgy éreztük, hogy kivételezett helyzetben vagyunk, szinte kívülállók… ennek ellenére az ország helyzete vidéken talán még kilátástalanabbá vált. A budapesti tüntetések országos kiterjedése Debrecenben a fideszes városvezetés miatt elég értelmetlennek tűnt, egyébként is a Jobbik körüli szereplők domináltak, és a rájuk jellemző szakmaiatlanság és hőbörgés miatt a legtöbben gyorsan elmaradtak a kezdeti tömegből. A budapesti székházostromot a vidék a Hír TV-n nézte, a tehetetlen düh bennünk is ott volt, de a gyújtogatás, rombolás már akkor rossz iránynak tűnt és ijesztő volt. Nagyon heves érzelmeket váltottak ki belőlünk a budapesti hírek, aztán jött az októberi Fidesz-gyűlés résztvevőinek megalázó és brutális szétverése… a szemkilövetések… a rádió udvarán összefogdosott emberek brutális megalázása… Ki akar erre emlékezni? (Tibor, 64)
3. A nagymamám vidéken lakott, mezőgazdaságból élt. A papám meghalt, a mamámnak nyugdíjasként egyedül kellett foglalkoznia a földekkel. Télen bekerült a kórházba tüdőgyulladással. A szüleim azt tervezték, hogy hozzánk költözik, miután meggyógyult. Pár hét múlva meghalt. Kiderült, hogy kikapcsolták a fűtést a házában, mert nem tudta fizetni a számlákat. A temetés után láttam először és utoljára sírni az apámat. A nagybátyámmal Gyurcsányt szidták, de erre nem emlékszem már, mert anyukám akkor elvitt minket a tesómmal. (Tamás, 31)
4. 2008-ra nekünk, a közszféra dolgozóinak már befagyasztották a bérét, prémiumok, jutalmak megszűntek, ahogy a 13 havi bér és nyugdíj is. A kormány hiteleket vett fel (IMF, OECD, Világbank), és mi is a devizahitelünket nyögtük, mindenütt hiány… Az MNB, az Egészségbiztosítási Alap is vitte a pénzt, érezhetően és látványosan csökkent az életszínvonal. És persze már senki nem hihette azt, hogy a sokadjára meghúzott nadrágszíj után jobb lesz, mert mindig nehezebb és reménytelenebb lett. (Zoltán, 64)
5. Az általánosban hetente küldte ki a kisboltba az ügyeletest krétáért az igazgató. Amikor elballagtam, a sulit teljesen felújították, lett nagy játszótér, új sportpálya. Irigykedtem, nem értettem, hogy amikor én jártam oda, miért nem lehettek ilyen menő dolgok. 2009-ben ballagtam az általánosból, most már nyilván értem, hogy miért voltak ekkora különbségek… (Dóra, 25)

6. A szüleim devizahitelesek voltak. Úgy maradt meg bennem ez a szó, mint valami káromkodás, szitokszó. El kellett adnunk a házunkat, egy ideig a nagybátyáméknál laktunk. Anyuék állandóan veszekedtek, nem lepődtem meg, amikor bejelentették, hogy elválnak. Apu inni kezdett, ilyenkor utáltam. Pár éve sikerült kikeveredniük az adósságokból, anyukámnak is új állása lett, azóta újra férjhez is ment. Apukám a válás után két évvel halt meg. Nem fogom azt mondani, hogy Gyurcsány a hibás közvetlenül azért, mert szétesett a családunk, apu haláláért, vagy mert azt érzem, nem volt gyerekkorom. De látom felnőni a testvéreimet. Az egyik szemem örül, mert jót akarok nekik, és látom, hogy mennyivel könnyebb így gyereknek lenni. De a másik sír, mert azt érzem, olyat vettek el tőlem, amit soha nem kaphatok vissza. A különbség kiszúrja a szemem. Bárcsak akkor lett volna ilyen „diktatúra”, mint most! Akik az utcára vonulva ezt szajkózzák, fogalmuk sincs, miről beszélnek. Szar az egészségügy, igen. De ez már a javult állapot! Van még mit javítani, hogyne, de a fejlődésről miért nem beszél senki? Nem fogom kikiáltani ördögnek Gyurcsányt, de hogy felelőssége van abban, ami akkor történt rengeteg családdal, velünk is, vagy amilyen szargödörbe juttatta az országot, az nem vita tárgya. Erre pedig emlékezni kell! (Gergő, 32)