Gyurcsány lehet a legnagyobb nyertese Botka bukásának
2017.10.03. 10:58
A Nézőpont Csoport vezetője szerint a DK elnöke mindkét lehetséges stratégia esetén győztesen kerülhet ki az MSZP-vel folytatott versengéséből. Dönthet úgy, hogy megegyezik a közös listáról, ám ez nem egy MSZP-DK, hanem inkább egy DK-MSZP közös lista lenne, hiszen a Nézőpont kutatása szerint
Ugyanakkor dönthet úgy is, hogy önállóan indul a DK a 2018-as választásokon, majd az MSZP romjain új, a személye köré gyűlő baloldalt szervez – fűzte hozzá.
2016 decemberében ugyanis egymillió új szavazót ígért az MSZP-nek, ám azóta szűkült a párt szavazótábora. Új szavazók híján pedig a miniszterelnöki ambíciói is "megnyesődtek", és ezért már a pártja sem szerette annyira – mondta.
Felidézte: a párton belüli pozícióját az is jól jelzi, hogy 2016 nyarán Hiller Istvánt választották helyette az MSZP választmányának élére, ami ugyancsak kudarcot jelentett.
A kudarc nyomán minden bizonnyal Szegeden is csökken Botka László nimbusza, de míg a baloldalon nem lesz alternatívája, ott várhatóan meg tudja őrizni polgármesteri pozícióját – mondta Mráz Ágoston Sámuel.